Nem göndör… ezért fura nekem is. Talán így kisebb eséllyel vág belőle túl sokat, még erre tudok gondolni.
Nekem első használatnál is lecsúsztak kb. amint párnára hajtottam megfáradt fejemet, vagy csak jártam körbe csinálni a dolgomat (teregetés, mosogatás, stb). Ha nyugton állok vagy ülök, akkor kb megmarad. De lehet a tiédnek jobb tartása van. Amit én vettem, az pókháló, kb el tudom fújni, a peremnél sincs semmi erősítés.
Tulajdonképpen azon agyalok, hogy ha olyan lenne mint egy neccharisnya, az a punkos nagyszemű, akkor is jobban szeretném.
Amúgy a hajam is legtöbbször magamnak vágom. Kivéve kb 3 évente egyszer, amikor valami jó frizurát látok a neten, főleg ha frufrus (frufruhoz én nem nyúlok)
Még nedves hajban csinálok a tarkómra lófarkat, aztán a hajgumit lehúzom addig amíg lehet, aztán a hajgumi alatt kicsivel vágok keresztben. Utána meg, hogy mondják ezt, így ellenkezően párhuzamosan tartva az ollót hosszában belecsipkedek a végekbe, hogy ne legyen durrbele egyenes.
Ha menetet is akarok, akkor előre az orrom vagy az állam alá csinálok egy ilyen lófarkat amit lehúzok, de akkor csak csipkedek, aztán húzom hátra, vágok, csipkedek.
Lekopogom, amióta rendszeresen (kb 2 havonta) megtollászkodom, nem töredezik, nem úgy mint amikor csak kétévente egyszer vágattam. De mivel az egész copfom alig vaskosabb mint a hüvelykujjam, nem éri meg fodrászra költeni.
A ritkító ollómat is elhagytam költözésnél, de nem vettem újra mert minek, a sima hajvágó olló is elég erre a pár szál szénára…
Az enyémen körben a szélén van egy vékony bevontos gumi. 2 helyen meg van csomózva, ami nem szép, de utcán nem is hordom. Nagyon vékonyka a többi részén, mint a nejlonharisnya szála.
Hát nem csodálom, hogy nem jó semmire, amilyen a tiéd, az nekem se maradna a fejemen. Régen a mamik fején láttam ilyet, akiknek rövid berakott göndör hajuk volt. Biztos lakkal ragasztották oda
Honnan tudod hogyan érdemes vágni a hajad? Néztél videót vagy magadtól találtad ki?
Azt hiszem pontvágás, amikor nem merőlegesen vágsz, hanem belecsipkedsz a hajvégekbe. Javíts ki, ha nem jól tudom.
Ja, ha elárulhatod: mennyit költ az ember fodrászra arrafelé?
A fodrász ahova én mentem, 20 euróért vágott középhosszút 2 éve, de kedvezményes volt mert kezelést is vettem másik 20ért.
Azért írtam hogy nekem “nem éri meg” a fodrász (legalábbis nem 6-8 hetente, mint ahogy az illik), mert tényleg nagyon vékonyszálú a hajam, nem egy vaskos, göndör lobonc ami tényleg csak akkor áll valahogy ha hozzáértő vágja (mint pl az öcsémé, igen, rettenetesen irigy vagyok). A vékonyszálú, “lapos” hajnak megvan az az előnye, hogy ha legalább félhosszú, nem igazán látszik benne egy véletlen sarok, plusz ha viszonylag egyenes, kevésbé “ugrik fel” szárazon így tapasztalatlanabb házi fodrászok is nagyobb eséllyel vágnak sikeresen belőle. Főleg hogy nagyobb bajom az hogy bármi kis volument imádkozzak bele,mint hogy egy-két random tincs esetleg pár mm-rel rövidebb azt a 20 eurót inkább költöm hajnövesztőre
Megértem, hogy inkább máshogy költöd el azt, ami most minimum a duplája vagy triplája lehet. Jesszasz, 40 euró se kevés, de a 60 még rosszabbul néz ki
Hasonló hajjal két éve jártam utoljára fodrásznál. Annyira gyorsan zsírosodik, hogy kiengedve nagyjából hordhatatlan. Ha minden jól megy, egy év múlva kb. derékig fog érni és némi természetes hullám is van benne, így a vágott frizuráknak gyakorlatilag semmi értelme, tavaly egyszerűen megkértem anyukámat, hogy vágjon 1-2 centit a végéből. Egy 3-5 perces művelet volt. Vágás helyett a feltűzött frizurákkal meg a hajápolókkal kísérletezem.
A fodrászom csinál keratinos feltöltést, azt szeretem, két éve 3500 Ft volt talán, de úgy emlékszem azt mondta 6 hétig tart, olyan gyakran meg nem fogok járni.
A genetika gonosz dolog, anyukámnak vastag és sűrű, akármit csinál vele ugyanúgy áll haja van (gyerekkoromban nekem is sűrű volt, csak nem vastagszálú).
A legtöbb fodrászati kezelésre azt mondják hogy 6 hétig tart, ±2. Kivéve a dauer, az elvileg örök, csak elromlik.
A zsírosodással kapcsolatban akartam kérdezni, biztos hogy zsíros? Mert a vékonyszálú hajnak van ez a hátulütője hogy nagyon könnyen lelapul, átitatódik, és az összhatás zsírosnak látszik, még száraz fejbőrrel is, nem csak normállal vagy tényleg zsírossal
Biztos, hogy zsíros. Bárcsak simán lelapult lenne. Most talán találtam egy sampont ami végre kicsit szárítja a fejbőröm, meg szárazsamponozni szoktam még mielőtt látszana a zsírosodás (ez nem hiszem, hogy túl egészséges, de ez van).
Ha ennyire zsíros, nézz körül ilyen fejbőr-tonikok, kezelések környékén - nekem sima hidratálók is sokat segítettek (néha sima arcra való tonert vittem fel csőrös üveggel!), de vannak olyanok amikben mondjuk zinc pyrithione, zinc PCA vagy vagy ketoconazole (sp?) van, azok is jók a zsírosodás visszafogására. (Lehetőleg alkoholmentes legyen - az alkoholosok sokszor rontanak a helyzeten hosszútávon. Emellett én a koffeineseket illetve a mentoltartalmúakat sem ajánlom főleg ha érzékeny a bőröd, de ez személyes tapasztalat alapján, másoknak bejöttek).
Bezvado.hu oldalról szeretnék Wella, illetve Kérastase termékeket rendelni. Van esetleg tapasztalata vkinek az oldalról? Eredeti terméket küldenek? Köszönöm szépen!
Senki nem ismeri a Bezvado.hu oldalt?
Megnéztem, rendelnék innen, van bankkártyás fizetés is. Szerintem oké.
Köszönöm szépen!!!
Én redditen rákerestem és sok pozitív vélemény volt róla, így én is innen rendeltem, minden rendben volt, gyors volt a szállítás is. Remélem eredetiek a termékek, ezeket most próbálom ki először, tehát nem tudom összehasonlítani őket, de mint említettem a fórumon csak dicsérték, van aki évek óta innen rendel. Régebben elvileg Cosmetino volt a neve.
Köszönöm szépen!!!
Én hajkeféket rendeltem olyan fél éve, tangle teezer, Olivia garden, stb. Rendben volt minden.
Annyi, hogy a visszaküldés elég drága, mert külföldre kellett volna visszaküldeni (akkor legalábbis).
Sziasztok, tanácsra lenne szükségem.
Anyukám 65 éves, és fejtetőn nagyon megritkult a haja, a fejbőr is látszik. Máshol olyan dús, mint régen, csak fent van gond. Tudtok ajánlani valami külső és belső kezelés, amivel ez visszafordítható lenne?
Ha a kis laikus fejemmel nézem a problémát, akkor ezeket vetném be:
belsőleg B12, illetve B-vitamin kúra, állítólag a myo-inozitol is jól működhet, főleg hormonális hajritkulás esetén. Külsőleg Seroxyl tartalmú szérumot kennék fejbőrre. Ez jó drága szokott lenni, de azt hiszem megmarad a hatása, ha kúraszerűen használják. Vagy az aminexyl, ami olcsóbb, de azt állandóan használni kell, hogy fennmaradjon a hatás.
Tudom, hogy nem könnyű manapság orvoshoz jutni, de lehet, hogy megér egy próbát az is, hátha felfedezik a pontos okát és célzottan lehet kezelni.
Megboldogult anyósomnak is olyan volt a haja, ahogy leírtad, de ő nem nézette meg, hogy mitől. Volt magas vérnyomása, a veséivel is gond volt és talán nemi hormonális bajok is kínozták, mert a gyerekeitől hallottam, hogy gond van a “női szerveivel”, de vele nem lehetett erről beszélni, mert szemérmes volt.
Aki okosabb vagy tapasztaltabb, szóljon
Szerintem ez férfias típusú kopaszodás és hormonális. A Ridikülben volt nemrég egy hajgyógyász hölgy, Őri Katalin. Pesten praktizál de tapasztalatom nincs vele.
Fodrászt váltottam és az új hölgy a Subrina márkát használja, kedden voltam nála amikor csinált nekem ezzel egy kezelést( már másodszor), gondoltam megosztom veletek:
Fantasztikusan puha lett tőle a saját és a póthajam is, mint a selyem konkrétan.
Meg is rendeltem tőle, mert jó áron tudja hozni ezt a vizet, egy literes pakolást, hajkrémet és hővédőt is. Hó végén fogom tudni átvenni, majd felrakom ide is nektek.
A vizet úgy kell használni, hogy samponozás után, vizes hajba beledörzsölni két tenyér között, picit melegszik egyébként, aztán lehet is öblíteni, kb. 3 perc volt az egész hajamat megcsinálni vele, szerintem nekem is menni fog odahaza.
Mostanában fognak elfogyni a Kallos pakolásaim, szerintem át fogok váltani erre a termékcsaládra, mert nem vagyok hajlandó egy forintot sem annak a cégnek a tulajdonosának a zsebébe tenni. Emez drágább ugyan, de jó is, most voltam negyedszer a szalonban, eddig mindig elégedetten távoztam.
A Lee Stafford samponokat nem tudom és nem is akarom letenni, zseniális a hajhullás elleni és a kék/lila pigmentes termékcsaládja is.
Megvárom a hétvégét, hátha a Glamour napokkal lesz a Profimed weboldalán is akció, azokat megveszem onnan és akkor kész is vagyok a rutinnal, minden meglesz.