Én speciel pont emiatt nem nézem a tartalmait, csak akkor kukkantok bele, ha ide kikerül. De mivel nem fogok úgy véleményt alkotni valamiről, hogy nem láttam, ezért szerintem evidens, hogy belenéztem már életemben, pláne, hogy mindenki csak áradozik róla körülöttem. Gyanítom te is az alapján állapítottad meg Éviről, hogy unalmas, hogy korábban követted.
Egyébként te is személyeskedsz, mert amíg ő tartalomgyártóként közkinccsé teszi, hogy mit csinál a szabadidejében, addig te olyan emberekkel kapcsolatban jegyzel meg olyasmit, hogy “szabad két órában általa nem kedvelt emberek életével foglalkozik”, akik nem közszereplők, és gyakorlatilag semmit sem tudsz róluk. Senki sem arról írt korábban sem, hogy a szabad óráiban mit csinál, hanem a kritikák fentebb is arra vonatkoztak, hogy az élő videó közben a gyerek láthatóan nyűgös volt és figyelemre vágyott. Nem csak vele kapcsolatban, hanem mással is. Ha a fórumozók ahelyett “fröcsögnének”, hogy a gyereküket megetetik vagy minőségi időt töltenek vele, akkor talán jogos lenne a hozzászólásod.
Engem pont nem érdekel, hogy az illetőt Zsófinak, Dorisnak vagy Jutkának hívják, a fent leírtak bármilyen tartalomgyártóra vonatkoznak esetemben, aki ilyesmit csinál.
Nem személyeskedtem. Nem mondtam, hogy xy mit csinál szabadidejében, nem is érdekel. Annyit mondtam, hogy LEHET, hogy Zsófi nem néz olyanokat, akiket nem kedvel, és így nyilván több ideje marad olyan dolgokra, amiket szeret, és ezt nem abból szűrtem le, hogy annyira ismerem, hanem mert ha valamire nem fordítok időt, akkor másra több marad. És igen, követtem Évit, láttam pár videóját, számomra unalmas. De nem mentem fórumokra hetente, hogy leírjam, hogy mennyire utálom. Ráadásul ha fentebb görgetsz a fórumtéma leírására, az szerepel benne, hogy “Milyen beauty gurukat követtek youtube-on?”. Én azért olvasgatnám ezt a témát, mert érdekelne, hogy ki milyen csatornákat követ, miért követi, amiről egyébként szerintem eredetileg szólt volna ez a téma. De ami itt megy, az nem arról szól, hogy értékes tartalmakat ajánlunk egymásnak, hanem a szimpla személyeskedésről. Amivel egyébként nem is lenne talán probléma, ha ez egy erre külön létrehozott felületen történne, mert lehet, hogy én vagyok rohadtul naiv, de szerintem itt nem ez volt a cél eredetileg.
Szerintem nem árulok el titkot azzal, hogy sokszor nem csak kizárólag arról beszélgetnek a fórumozók, ami a topikindítóban van. Nem kezdem el összeszámolni, hogy a közel 1000 hozzászólásból mennyi szólt arról, hogy ki számára mi az értékes tartalom, de azt biztosan tudom állítani, hogy a többsége az általunk követett videósokról szólt 2018 októbere óta.
A beauty boxos topik kérdése például az, hogy ki milyen beauty dobozt vett már, mégis szó volt benne a tegnapi KM box rendelése körüli fiaskóról. És még millió ilyet tudnék mondani.
Én ezt megértem, bár elvileg a fórumokat többek között azért moderálják, hogy ne nagyon legyen ilyen, mert így nagyon könnyen elveszik az értékes információ. És nekem pontosan azzal van problémám, hogy itt el is veszett. De egyébként szerintem nem ugyanaz egy KM boxos probléma említése egy amúgy is beauty boxos témában, mint egy BEAUTY gurus témánál arról posztolgatni, hogy mennyire nem foglalkozik a gyerekeivel, meg honnan van ennyi cucca, meg ideje, meg még sorolhatnám. Akkor lehetne szerintem ezeket egy lapon említeni, ha pl arról lennének posztok, hogy “hú, basszus, ezt a sminket most elcseszte, én így meg így csináltam volna másként” vagy hogy “hát ez a kollab most nagyon nem sikerült jól” (látom, hogy akadnak ilyen posztok is, nem vagyok vak, de mint előbb írtam, kicsit elvesznek ezek sajnos)
Kedves Ayanna! Ez a topic valószínüleg azért lett indiítva, hogy aki akarja elmondhassa a véleményét a youtube-on tevékenykedő vloggerekről. Akár magyar vagy külföldi az illető. Lehet ajánlani valakit itt valamiért, lehet kritikával (jó-rossz) illetni azt aki valamit csinál stb. Nem megmondóemberként vagyunk itt csak azt mondjuk el vagy mondom el amit gondolok valakiről azt látva amit közzétesz. És mindenkinek adok lehetőséget mert lehet, hogy én tévedtem és a következő videója jobb lesz vagy megkedvelem, de speciel van akit nem. És ezen az sem segít hogy rutinos “megmondóemberként” vacak a fény és kamera beállítása de ez nem érdekli vagy az, hogy a high end márkák úgy állnak rajta hogy az ember nem venné meg mert nem tudja használni őket stb. És még valami. Aki egy olyan érzékeny és hozzáértést kívánó területtel foglalkozik mint a sminkelés vagy a bőrápolás az legyen profi, felkészült és tegyen meg mindent azért hogy hiteles legyen különben kár csinálni (ezt is) és ez őt minősíti ha olyat ad ki a keze közül ami nem az. Így látom én. És ez mindenkire igaz aki ezzel kezd el foglalkozni. Részemről ennyi a hozzáfűzni valóm.
Öhm… Azt hiszem, többször is leírtam, hogy nekem nem a munkásságára vonatkozó negatív kritikákkal van problémám. Mint mondtam, az, hogy egy adott videó nem sikerül jól, vagy elcsesz egy sminket, vagy a kamerabeállítás rossz (ne haragudjon senki, de nem tudok és nem is akarok minden olyan hibát felsorolni, ami előfordulhat egy ilyen videónál), és erről kialakul egy kis gondolatcsere, szerintem tök oké. Az is rendben van, ha szerinted hiteltelen, mint tartalomgyártó, mert nem felkészült. Ha az ez előtti kommentemet elolvasod, akkor abban leírtam, hogy pontosan milyen jellegű megjegyzések azok, amik szerintem kicsit problémásak. Szerintem te is érzel különbséget aközött, hogy téged, mint személyt minősítenek, vagy esetleg a kezeid közül kikerült munkáról mondja azt valaki, hogy hát ez most nem valami jó.
Anélkül, hogy különösebben belefolytam volna a témába, már a múltkor is ez volt a véleményem, és tartom:
“Ugyanakkor viszont, szerintem természetes, hogy a nézőinek van véleménye, gondolnak “valamit”, amit ő azzal, hogy ennyire megoszt mindent az életéről - ha nem is tudatosan, de - vállalt.
Hiszen bőven vannak olyan youtuberek, akiknek a magánélete az magánélet.”
Szerintem, ha egy youtuber a magánéletéről is megoszt dolgokat, akkor nincs azon csodálkozni való, hogy a nézői ezeket is értékelik.
Rengetegen vannak olyanok, akikről egyébként nem tudunk semmit, de attól még bőven lehet abban a témában, ami a csatornája profilja, hiteles.
Ott van pl. Tauz Nóra. Róla mit tudunk? A szakmai életéről nem keveset, de a magánéletéről alig. Mégis nagyon sokan szeretjük őt, mert a videói informatívak, tanulhatunk tőle.
Ahogy az is egy döntés, hogy a nyilvánosság előtt sminkelünk, az is az, hogy az életünket elé tárjuk. Mindennek következménye van, amit fel kell tudni mérni.
Hogy mást ne mondjak, nekem is mondták már, miért nem csinálok sminkelős videókat, hiszen viszonylag kevesen szólnak Magyarországon az ötven felé közeledőkhöz. Nevettem egy jót az ötleten, mert egyrészt időm sem lenne, másrészt tisztában vagyok vele, hogy a lelkemnek nem tennének éppen jót a zsebemben turkáló, okkal, vagy éppen ok nélkül bíráló, sértegető hozzászólások.
Sajnos ez ezzel jár, és ezt figyelembe kell venni, mielőtt bármit megosztunk magunkról, az életünkről.
Tauz Nórára ajánlás révén bukkantam és számomra hiteles (nem azért mert sminkes), mint ember is szimpatikus.
Persze, hogy vállalja a negatív meg sokszor bántó kommenteket. De ez nem azt jelenti, hogy ezeknek a kommenteknek feltétlenül meg kell születniük. Nem kell valakinek a pénztárcájában vagy a magánéletében turkálnom, csak azért, mert megtehetem, vagy mert ő támadási felületet biztosít. Vagy akkor lehet, hogy kellene ennek egy külön felület itt a fórumon belül, hogy az ajánlások, vagy a tényleg építő kritikák ne vesszenek el.
Figyelj, ez egy fórum, ahol emberek kötetlenül beszélgetnek. Mindenről, igen, akár bíráló hangnemben is. Nem fogunk minden elkanyarodó beszélgetésnek külön topikot nyitni. Elhiszem, hogy neked visszatetsző lehet egy-egy beszélgetés, vélemény, de át kell pörgetni, szelektálni kell. Élni és élni hagyni.
Ezt a gumicsontot csócsálni nem érdemes.
A gond abból adódik, hogy óhatatlanul is hasonlítgatni kezdünk mi, nézők. Szerintem akinek van egy/két/több gyereke, abban már minimum egyszer felmerült, hogy hogy a csodába csinálja? Mert én pl. már azért nem is szoktam nézni, mert nem egyszer azon gondolkodtam, hogy én mit csinálok rosszul, hogy a két gyerek mellett már nem jut időm havi öt könyv elolvasására, három sorozat megnézésére, tanfolyam elvégzésére, meg heti több sminkvideó elkészítésére (hiszen jóval több időbe kerül, mint amennyit mi látunk belőle).
És mivel mi is csak gyarló emberek vagyunk, ha valahol “kilóg a lóláb”, azt nyilván észre vesszük.
Abban természetesen igazad van, hogy talán nem ebben a topikban lenne helye.
De nem tudom, van-e értelme egy “Youtuberek kibeszélése” topikot nyitni, mert azért ez elenyésző százaléka a 954 eddigi hozzászólásnak.
Ha meg lenne egy ilyen topik, akkor az lenne a baj, hogy miért van külön topik a “fröcsögésre”. (Láttunk már ilyet a fórum élete során.)
Én nem ismerem a hölgyet, egyszer láttam egy rövidebb videót tőle, nem volt különleges. Nem néztem többet. Tudjuk, sokan akarnak megélni könnyű “munkából”, szeretnék a polgári munkát hagyni és a reklámokból, követőkből megélni. Ha többezren követik, valakinek bejön a munkássága.
H. Zitát se kedvelik itt sokan, mégis megnézik a videóit. Én az ő videói között is szelektálok, pl. a cipői története nem érdekel. 50+ perces videókat se nézek (nyilván sok reklám belefér). Évit végképp nem nézem. Szerintem egy kedves, magányos nő. Jó 10 éve írtam egyszer neki egy videó vagy blogbejegyzés alá (abszolút kedvesen és a segítő szándék vezérelt), hogy kérjen segítséget, mert már akkor nagyon erősen elhízott (150 felett járt már bőven), ami huszonévesen is már veszélyes és azután csak tovább hízott, majd évek után kórházba is került, mert a szervei kezdtek rámenni. Nem véletlen, hogy a videóiban csak nyaktól felfelé láthattad. Hatalmas volt már. Miután megjárta a kórházat úgy tudom gyomorszűkítést vagy gyűrűt vett igénybe, hogy ne halljon már bele az állapotába. Ezt egy lány mondta, én nem követem. Mi lett volna ha nem várja meg ezt és a követői az életmódváltásra ösztönzik a folyamatos vásárlás helyett? Tapsoltak valakinek aki csak lejjebb zuhant a hegyen az évek alatt. Mindegy, nem az én életem.
Azt nem értem miért veszed magadra, amit arról a másik youtuberről írnak. Neked ne fájjon a fejed miatta. Én is mindig leírom a véleményem, akkor is ha ez másnak nem tetszik. Próbáltak már “belém állni”, nem hatott meg. Van aki besértődik, mert én szeretnék gyereket, neki meg felháborító, hogy én úgy gondolom azzal együtt lenne teljes az életem, holott engem kicsit se zavar, ha más nem szeretne. Azt se szoktam írni, hogy kint kolbászból van a kerítés (meg “kedvesek” az őslakosok), sokaknak ez se tetszik. Tovább lapoz ha nem tetszik. H. Zita beszélt egyszer a “lecarás művészetéről”. Igaza lehet, sokkal boldogabb valaki ha nem fáj a feje a világ minden problémája miatt, főleg azok miatt amelyeken nem változtathat. Ez a fórum is sokkal népesebb lenne ha az évek alatt nem lépett volna le több tag abszolút hülyeségek miatt.
Évinek nem volt gyomorszűkítése. Bevonult pár éve egy klinikára, ahol kifejezetten étkezési zavaros emberekkel foglalkoznak (azt sem azért, mert elkezdtek volna rámenni a szervei, azért volt kórházban, mert egy baleset miatt megsérült talán a gerince), de gyomorszűkítő műtétet soha nem vett igénybe. Egyébként 10 évvel ezelőtt a blogján is voltak már outfites képek, teljes alakosak, szóval soha nem titkolta, hogy kövér.
Műtötték, mert ráment egy szerve már az állapotára, én így tudom. A klinika után volt még valami, de nem fogom megnézni a videóit emiatt. Én műtétről hallottam legutóbb, mindegy, kért segítséget az a lényeg. Jobb később, mint soha.
H. Zita nagy fogyása sok nőt motivált. Zitának dundin is jó kisugárzása volt. Szép arc, humoros személyiség. Ha régebben kezd videózni, most sokkal több ember követné.
Én is láttam outfites videóját, így fedeztem fel az Asost.
Szerintem pedig ha valaki elkezd tartalmát gyártani akkor tisztában kell azzal lennie hogy nem mindenkinek fog tetszeni. Sz@r technikával jobb ha neki sem áll,mert nincs értelme. Engem nem sok Yutuber’ fogott meg azokat szeretem akiktől valami információt is kapok arról ami engem érdekel. Zsófi talán már a maga szórakoztatására is csinálja a videóit . Őszinte leszek nem érdekel hogy festi ki magát otthonra és az sem ,hogy mikor megy a postára. Egy idő után mindenki kezd unalmassá válni hacsak nem tud valami igazán eredetit villantani. Az pedig hogy itt erről véleményt mondunk ahhoz senkinek nincs semmi köze. Ezért kár is a vita!
Az egész napi termést nem értem ebben a topikban…
Ez egy fórum. Mi is a definíciója?
“Véleménynyilvánítás helye, amelyen a látogatók saját véleményüket egy témával, cikkel kapcsolatban szabadon megírhatják, azzal kapcsolatban vitatkozhatnak.” Ennyi.
Én régen néztem Zsófit, még thegreensophia korszakából, mikor voltak sminkes tartalmai. KAP-ról, MAC-ről készült videóit néztem, és említettem, hogy - mivel én saját magam sminkelésében bizonytalan vagyok - ezért elkezdtem Zitát, Módis Gabit, és őt nézni, mivel hasonló színvilágúak, fehér bőr, kék szem, szőke haj. Zsófi ebből szempontból ki is hullott, nagyon nem tetszik, ahogy sminkel, Évit pedig az Hourglass miatt kezdtem nézni, mert láttam, hogy szereti.
Szabó Doris, Tauz Nóra, Kardos Júlia kifejezetten sminkelési technikákat tanít, szóval sokféle tartalom van.
Zsófi teljesen a követőihez beszél már.
Nem tudom, észrevettétek-e már, de sok instagramon jelenlévő színész-énekes-egyéb közszereplő úgymond kifelé beszél a lyukból, vagyis az instagramon a követőihez. Egy példa: “Nem akarok senkit sem provokálni, de nekem ma tényleg sok pillanatom volt örömteli! Nektek milyen napotok volt ma?” Engem ez kifejezetten kiborított, mikor elkezdték, és most is sok ilyen van.
A másik, ami mostanában kiborít, mikor Lilu meghív valakit a sminkelős videóiba, és a videók felében már csak a követőkről beszélget velük, a posztolásról, és a visszajelzésekről. Ez egy “influenszernél” még oké, de a Kovács Patríciával készített interjúja kifejezetten felhergelt. Mintha csak ez létezne, a követők, a posztolás, a storyk.
Persze, ha nem tetszik, nem nézem. De akinek meg nem tetszik, hogy nekem nem tetszik, az is továbbpörgethet.
Szinte már csak Michele Wangot nézem, és Hindash-t, és nem is tudok róluk semmit. Jó ez így.
Nekem tűnt fel, hogy nyűgös a gyerek, ő meg nem foglalkozik vele,hanem tovább mutogatja a rúzsait.
- Ha nem akarja, hogy erről legyen véleményem, vágja ki.
- Ment a videó a háttérben és belepörgettem, nekem nincs időm ilyen hosszú videót végignezni.
- Nem tartozom miatta magyarázattal.