@Isabelle egy -ka
Micsoda női szolidarietás és összefogás És még mondjak azt a nőkre, hogy féltékenyek egymásra
Köszönöm szépen, igen, tudtam, hogy csak a francia Sephora oldalán van fenn, de én abban reménykedtem, hogy nem pakolják fel a honlapra az üzletek teljes árukészletét és esetleg fizikálisan megtalálható/megtekinthető lesz valamelyik európai boltban…
Kis mázlista!
Köszönöm @Isabelle kedves! Most először ki kellene puhatolnom, hogy egyáltalán érdemes-e időt, pénzt és energiát szánnom erre a palettára, aztán ha igen, ebből akkor is csak a karácsony közeledtével lehet valami.
Igen @Niko, @Isabelle -re (is) mindig lehet számítani, mert olyan önzetlenül segítőkész!
Jaj, de aranyosak vagytok! Köszönöm szèpen De jò ezt olvasni
Jaj csajok, hogy jártam A Superdrugsban 12£ két darab Maybelline termék, a palettákra is vonatkozik. Szóval gyakorlatilag kettőt kapok egy áráért. Mindkét húgom nézegette már őket, így én be is vásároltam. A pénztárnál kártyával fizettem, és mikor az eladó kérdezte, hogy kérem-e a blokkot, automatikusan nemet mondtam, mert azt hittem, csak a kártyás fizetésről kérdezi (korábban más helyeken így volt…) Aztán mire észbe kaptam már széttépte és kidobta a blokkot. A probléma, hogy mire hazaértem este, két Maybelline Burgundy Barból kiesett ugyanaz a pan. Most nem tudom mit csináljak Ugyanoda már nem megyünk vissza, de ha mennénk is, nem tudom elhiszik-e random, hogy ott vettem. De másik Superdrugsban meg gondolom még annyira sem… Tapasztalat? Mit csinálnátok?
Van egy nagyon csúnya ötletem, de nem akarom bejátszani, rosszul érzem magam már a gondolattól is, meg nem is biztos, hogy működik. Mégpedig hogy valahová bemegyek, megveszem újra, blokkot elhozom, aztán később visszamegyek a két kitört panes palettával. Nem tudom hogy jut ilyen eszembe, nem hiszem hogy működik, vagy hogy van lelkiismeretem ilyet csinálni
Én viszont tuti ezt csinálnám a helyedben. Sajnos máshogy biztosan nem hiszik el, szerintem ez az egyetlen esélyed Néha kicsit “önzőnek” kell lenni sajnos, szerintem nekik van annyi forgalmuk, hogy ez a kis trükközés nem árt nekik egyáltalán.
Szerintem is tedd ezt! De ha nem teszed, úgy is jó.
Belegondoltam, hogy én is mennyire el lennék keseredve a helyedben. Sajnálom!
Én visszaragasztanám. Ha az utazás során hazafelé esett volna ki, ugyanott lennél. A reptéren eleve szeretnek táskát dobálni.
Igen, erre én is gondoltam. Na meg mi a garancia, hogy most nem esik ki mire hazaérek? Vagy hogy a repülőn nem esik ki? Bár feladott poggyászom nincs, azért így sem lehet tudni. Viszont nem magamnak viszem, ezért mérges vagyok, és csak jó lenne a lehetőséget meghagyni, hogy ne essen ki… Ragasztani egyébként még nem próbáltam, mert még nem történt velem ilyen, és kicsit félek is tőle. Ha a sajátom lenne, nyilván nem aggódnék annyit, hogy sikerül-e.
A pillanatragasztó csodákra képes vékony rétegben.
Nekem a Pixi palettám esett le. Amikor meglöktek a boltban, azt hittem eltörött minimum a csomagolás vagy pár szín kiesett, de semmi, ezért is vettem meg (a színválaszték mellett).
Fölső sor 2-es (vagy 3-as)?
Mindenkinek az esik ki, nekem is, az egész neszesszerem tiszta por lett tőle.
Nyugodtan csináld meg, hogy veszel két másikat, és azok blokkjaival viszed vissza. Miért lenne gáz? Nem tehetsz róla, hogy szarul csinálták meg a palettát.
Viszont nagy valószínűséggel az újakból is ki fog esni.
Tauz Nórának van vele egy videója, amiből már hiányzik az a pan, és többen írták kommentben, hogy nekik ugyanaz a pan esett ki. Nekem is
Csinálnak végre a Maybelline-nél egy minőségi palettát festék ügyileg, erre elcseszik a csomagolást…
Bocsi @anon27689852 @dunaimano akart lenni a címzett, véletlenül válaszoltam neked.
Elborult az agyam a Maybelline paletta miatt, nagyon bosszantó.
Ja, meg is találtam a videót (3. szín)
Köszi Igen, a 3. szín, felsősor. Még filózok rajta, mert lehet, hogy tényleg nincs semmi értelme, úgyis kiesik később.
A sztorihoz hozzá tartozik, hogy 4 Maybelline palettát vettem, mert az egyik húgom még nem döntötte el, hogy Blushed Nudes vagy Burgundy bar (a probléma, hogy nem akar egyformát a másik húgommal, amit értek, mert én se…) Szóval úgy voltam vele, hogy megveszem mind, legfeljebb eladom a maradékot, ilyen áron nem tudok bukni rajta. És ha nem a Burgundy Bart választja, akkor ezzel sajnos számolnom kell az eladásnál. Bár azért, mindegyik palettára igaz, hogy azt sem bánom, ha rajtam marad
Nem lehet, hogy emiatt a típushiba miatt lett így leakciózva?
Egyébként ha a festék nem sérült, én is megragasztanám.
Nem hiszem, a Superdrugban mindig nagyon jó akciók vannak, én nagyon sok Real Techniques ecsetemet vettem ott 3for2 akcióban.
A bronzerhez a Real Techniques Contour brush tökéletes, és elég jól el is boldogulok vele az arcomon is.
Pirositani általában ferde ecsettel szoktam, az is elég jól belefér a panbe.
Most sok Maybelline-re érvényes, hogy 2 fir 12£, pl 2 crayont is vettem most így.
Egyelőre nem döntöttem el, hogy visszaviszem-e, de hajlok rá, hogy nem. Az egyikben vissza is esett a pan, a másikon is csak félig látszik. Mivel típushiba, valószínűleg később is így járnék. Remélem a hugicáim így is meg lesznek vele elégedve.
@Kokapu a Real Techniques ecsetekre most a második féláron akció van (csak single ecsetekre, amiben a két darabos set még benne van, de a 3-as már nem), viszont eddig még pont a kinézett ecsetekből nem volt meg mindegyik, csak 1-1. De holnapra már nincs sok program, és még remélem kapok időt vásárolni, szóval remélem lesz rá időm, hogy levadásszam őket. Egyébként teljesen el vagyok hűlve itt sokmindenen, de többek között a drogériákon is. (Először vagyok itt.) Nálunk ilyen akciók nem léteznek, sőt az is nagy szám már, hogy RT ecseteket lehet egy-egy Müllerben felfedezni. Itt pedig minden sarkon… Ja és nincs felbontva minden polcon lévő termék, hogy már ne legyen gusztusa az ember lányának megvenni, és lerabolva sincs minden a nagy akciókban. Hát ez egy teljesen más világ.
Én 2 hónapja voltam Londonban, mi is elmentünk egy Bootsba és egy Superdrugba, hát tudom miről beszélsz Utálom, hogy nálunk mindenbe belemásznak, ott pedig minden csillivilli volt. A választékról meg ne is beszéljünk…