Egyébként a férfiak egyre fejlődnek ebben :D. Tesóm is mióta lett barátnője ismeri a BB krém és a highlighter nevét . Párom múltkor kérdezte, hogy tudok-e valami nagyon hidratálós krémet. Nekem sajna nincs olyanom, mert nem bírná a bőröm. De most elvileg egy Q10-es szérumot mindketten fogunk használni. A tanglee Teezeremre is azt mondta hogy dehát ez sokkal szuperebb mint a másik :D, néha én is fésülgetem a haját
. Egyébként általános iskolai tanárnak készülök, egyelőre még nehezen képzelem el magam a pályán, de csak belejövök egyszer :).
Ne tartson vissza a maszk, én ugyanúgy kipingálom a számat is, egyszerűen kell és kész. Nélküle nem az igazi…
Majd ha felkented, muti meg. Úgyis régen voltak általad bemutatott termékek a "Mit használtál ma? " topicban és már kezd hiányozni.
Nahát, képesek fejlődni?
Az jó, hogy ilyen irányba is elmegy az érdeklődésük, nem gondoltam volna.
Az én környezetemben csak “szűk látókörű” ffiak vannak, pl. a rúzs és annak árnyalatai ugye… az összes ugyanolyan, ahhha…
Jól hangzik, ügyes vagy, biztosan menni fog!
Feltétlen teszek fel fotókat a rúzsikáról swatcholva is meg ajkakon is
Igazad van, majd kenem magam ezerrel Két szemsminkem volt csak, amit itthonra bűvöltem fel, majd felteszem akkor a kedvenc topikunkba, a többit nem volt időm lefotózni
@Gloria volt olyan kedves, hogy elküldte nekem ezeket a szuper cuccokat
Nagyon-nagyon köszönöm innen még egyszer, alig várom, hogy használhassam őket
Az a Makeup Obsession highlighter naaaagyon király, a Holdról is látni
Miniben, még régi csomagolásban nekem is megvan, nagyon imádtam azt, sajnos lejárt már, örülök hogy a minőség nem változott akkor
Szerintem a Makeup Obsession egy nagyon alulbecsült márka, főleg a Revolution miatt, de szerintem nagyon szuper cuccok ezek, teljesen más a szemhéjpúderek összetétele is, mint a Revolution formuláé.
Hálistennek sértetlenül érkezett, volt bubi a dobozban. Élőben is csodás.
Drága @Gloria -tól és @hanita -tól érkezett ez a bámulatos csodacsomag, igazi nyári karácsonyi hangulatba kerültem amikor kibontottam a csomagot vagy mint aki megnyert egy lottó 5-t
. Hálásan köszönöm itt is :)). Nem is tudom szavakba önteni mennyire örülök és mennyi hálát érzek
.
Majd számolj be, kipróbálás után hogy tetszik.
Aztamindenit! Mennyi finomság!
Aztaa, mennyi szépség! Nem csodálom, hogy karácsonyi hangulatba kerültél.
Alig várom a swatchos képeket (ugye lesz?)
De gyönyörűek így egymás mellett
Akkor ők is felkerülnek a listámra. A minősége változatlan, én alig hittem a szememnek, mikor kipróbáltam.
Mondjuk, én a Revolution cuccokat is szeretem, a pirosító palettáik kifejezetten jók.
Hihetetlen csodásak . Én is végig néztem a videót amit Jeffree csinált bemutatóként a palettáknak (vagy leleplezte őket :D.). Mindenesetre akkora csinadratát csinált hogy még én is izgatott lettem, pedig nem ismerem a márkát, Jeffreet sem :)). Én is kiváncsi vagyok a swatchokra :).
Még sosem csináltam, de megpróbálom.
Juj de sok szépség
Használd őket egészséggel Majd mesélj a Prism palettáról arra még csorgatom a nyálam