💖 ùj unboxing kèpekkel

Nos, röviden és tömören, nekem ez szerelem.
Nem tömören: Az első pár percben rajtam erősen fűszeres, hangsúlyos a sáfrány és a liliom, alatta finom, puha vanília fekszik. Én ekkor sem érzem fejfájdítósnak, vegyifegyvernek. Hamarosan megfordulnak az arányok, és a vanília dominál a finom fűszeres alátámasztással. Ekkor már nem tudok kikapni belőle jegyeket, egyszerűen az az öszhang úgy ahogy van, isteni. Montale szintű erővel és tartóssággal.
Akinek a komfortzónája a légies, vizes illatok, semmiképpen se vegye vakon, mert tényleg bitang. De én a szörnyeket szeretem :smiley:
Szerintem ennél is a mérték a lényeg. Egy fuffantás bőven elég, sok már merénylet. Sokan megdícsérték rajtam, irodánkban hallottam, hogy a takarítőnők szaglásszák a levegőt, amerre jártam, és pusmogták, hogy mi ez az isteni illat, majd a portás mondta, hogy szerinte a parfümöm, és utánam kiáltottak, hogy isteni. Boltban is dícsérték már. Szóval erős, csíkhúzós, de nem azt az érzést kelti másban, hogy megdöglik tőle. Én most a melegben is hordom, de nagyon kíváncsi leszek rá hűvösben.
Érdemes vele tenni egy próbát, nekem gyöngyszem.

6 Likes

Nemrég egy Tamaris cipőt úgy dobtam ki, hogy alig volt a lábamon (igaz, kb. 6-7 éves volt), de a műbőr berepedezett. Addig eszembe sem jutott, hogy nem valódi.

2 Likes

Ti is vásároltok, ha rossz kedvetek van? 🥹 Múlt heti akciókor rendeltem, nyilván van itthon elég púderem… 🫠

11 Likes

:roll_eyes: Bezony, olyankor nem szabad üzlet vagy notebook közelbe menni, mert valamit venni kell :stuck_out_tongue: Szörnyen nehéz nem ilyesmivel vigasztalni magamat. Tökletesen megértem a késztetést és a cselekvést is :joy:

3 Likes

Fuhh, én is nagyon. Van, hogy apróságit, van, hogy berendelek valami nagyobbat. Hülyeséget, vackot sosem veszek ilyenkor sem. A mérték pedig bánatfüggő

3 Likes

Amikor rossz kedvem van, vásárolni sincs kedvem. Amikor fel vagyok turbózva, általában akkor jön rám az ötperc, de akkor nagyon. Sok év tapasztalattal a hátam mögött még mindig becsúszik egy-két olyan dolog, amire töprengve nézek már másnap reggel, hogy ezt ugyan minek vettem meg? Szerencsére elmúltak azok az idők, amikor heves pengeváltások kíséretében vettek vissza termékeket, így rezzenéstelen arccal cipelek vagy küldök vissza mindent, ami eufórikus lelkiállapotom elhibázott eredménye. Természetesen csak akkor, ha számlás-címkés-nem használt.
Most azonban melléfogtam. Piko888 meghozta a kedvem egy kis Kiko rendelgetéshez, ma érkeztek meg a cuccok. Minden nagyon szép és jó, kivéve egy tégelyes szemhéjfesték, ami 1.) úgy érkezett meg, mintha belehánytak volna a tégelybe. 2.) a weboldalon ezüstös-rózsaszín állítólag, a valóságban drappos-aranyos akármi, pont az a szín, amit biztosan nem kennék fel 3.) a termék egy csillámtenger, konkrétan a csillámf@@láma jutott róla eszembe. :rofl:
A melléfogás pedig az, hogy annyira olcsó nem volt, hogy kuka, viszont visszaküldeni nem lehet illetve nem érdemes, mert Olaszországba saját költségen kellene ezt megtennem. Hát így jártam. :upside_down_face:

3 Likes

Jaj ez tényleg elég megviselt :frowning: Olyan mintha egy bolti teszter lenne, amivel már jól elbántak.
Még arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy útközben szétolvadt a melegben, ami megölte a formulát és ezért dermedt újra így?
Bevallom, nem tanulmányoztam a weboldalt, de fotó alapján nem fogadnak el reklamációt? Muszáj visszaküldeni?

A rendelés többi részét van kedved megmutatni? :blush:

3 Likes

Ha rosszkedvű vagyok, akkor nagyon sajnálom magam és sorozatokat nézek.
Mivel én alapból nem szeretek vásárolni így nem ettől leszek jobbkedvű, inkább egy jó film vagy könyv ami ki tud billenteni, vagy elmenni valahova kirándulni, vagy vízbe bele placcs :slight_smile:

8 Likes

Az elmúlt cca. 10 nap.

  • Notino: Lolita Lempicka 100 ml EDP limitált kiadás + ajándék pici szappan és testápoló a dobozban
  • Pem Delian: a barack neszesszerben 3 db ajakápoló van, kettőt a lányomnak rendeltem, a bordó maradt nekem. A krémszínű neszesszer szintén szett része volt a két db miniszérummal. A Bronze Up és a Day Maker ajándék volt a rendeléshez, ingyenes szállítással
  • Kiko: 1.) a barna dobozban volt a 30 ml-es parfüm az ajaktintával. Az ajaktintának durva sötétpiros színe van, de amikor felszívódik elhalványul és lerobbantani nem lehet. A parfüm kicsit hasonlít Elie Saab Le parfum illatára. Tetszik mindkettő. 2.) Ezen kívül két db 2 in 1 ajakrúzs, egyik végén rúzs, másik végén szájceruza (automata, nem hegyezős). 3.) Szintén automata matt szemhéjfesték, rózsaszínes-barackos színben. 4.) Tégelyes Brightening maszk - ilyenem még nem volt a Kikotól, kíváncsi vagyok. Bevallom, összetevőket nem igazán szoktam tanulmányozni, amitől nem leszek allergiás, azt elhasználom. 5.) És az a bizonyos csillámos szemhéjfesték, amit most inkább mellőztem a fotóról.
    Egyelőre fogalmam sincs, hogy mi a visszaküldés menete a Kikonál, amint kitöltöttem a reklamációs űrlapot, kaptam egy visszáru számlát emailen, de hogy ezek után mi a teendőm, hova és hogyan lehet visszaküldeni valamit… se kép, se hang. Azt hiszem, elengedem ezt a dolgot. :slight_smile:



14 Likes

Az utóbbi 1-2 hónap szerzeményei. A testápolók, testradír és olaj utánpótlások, ahogy a parfümök és szempillaspirálok is. A többi smink pedig egy kis meglepi magamnak.:smiling_face_with_three_hearts:




16 Likes

Mi az a nyami citromos cucc? :drooling_face:

Na ez sokkal jobb megoldás, az olvasáshoz én is most próbálok visszatérni. :books:

2 Likes

A Catrice egyik nyári kis cukisága, egy ajakolaj amiből van narancsos verzió is, Notinon még mindig elérhetőek :slight_smile:


5 Likes

Áh, nem fogok venni :grinning: de köszi a tippet!

2 Likes

Ugyanezeket csinálom én is. :sweat_smile:

Örülök, hogy felrakjátok a zsákmányokat, nagyon jó nézegetni. :slightly_smiling_face:
Már zavarban voltam, hogy feszt tolom a koreai cuccaimat. Mondjuk most is várok egy Stylevana rendelést. :face_with_hand_over_mouth:

4 Likes

Jöttem újságolni a történteket. Ilyen még nem fordult velem elő, úgy tűnik, már a “hanyatló nyugaton” is fontos megtartani a vevőket.
Délután csipog a telefonom, bankos üzenet: visszatérítés érkezett.
A Kiko visszautalta a szemfesték árát úgy, hogy egy árva betűt nem írtak, ami kábé azt jelenti, hogy tartsam meg nyugodtan és ne bajlódjak a visszaküldéssel. :grinning:

14 Likes

Ez igen, nagyon korrektek voltak! :blush:

1 Likes

Elnézést, hogy kicsit sűrű vagyok itt mostanság, úgy látszik túl sok a szabadidőm, de majd igyekszem visszafogni magam a jövőben. :grinning_face_with_smiling_eyes:
További shopping-ámokfutásom eredményeit osztanám meg, azt hiszem, ezen a téren sem ártana visszavenni 1-2 kattanást. Mentségem: idén nem voltunk nyaralni.
Notinoról:

  • a Korres illatok eddig nem érték el az ingerküszöbömet, Gloria beszámolója keltette fel az érdeklődésemet, köszönet érte! A Blue Sage / Mountain Pepper parfüm-tusfürdő szettek, alaposan le vannak most értékelve. Szerintem a Mountain Peppert nem én fogom elhasználni, mivel unisex. Jött még velük haza a Black Sugar és az Aegean Bronze illat.
  • Az Aqua di Sorrento parfümre régóta fáj a fogam, hol nagyon drága volt, hol nem volt kapható, most végre emberi áron meg tudtam venni. Még bontatlan.
  • Az Art Deco kencékhez ajándék jár ha 2 darabot vásárolsz - a szemhéjalapozó és az erősítő körömlakk mellé egy nude ajakápolót választottam. Ezek elég korrekt termékek.
  • Nobea: számomra eddig totál ismeretlen francia márka, 2+1 akcióban, azaz a harmadik szájfény ajándék volt szintén + adtak hozzá ingyenes szállítást az egész pakkra. Minőségét tekintve nem kell csodát várni, kb. a drogériás jobb sminkek szintjén mozog (pl. Catrice, Trend it up). Cserébe nem kérnek érte sokat.
  • És amit nagyon vártam: az a bizonyos NAKED3 paletta. Részben nosztalgiából. Valamikor kb. 10 éve már 1x megvettem, de hamar tovább is adtam a KM zsibin. Akkor még a hangsúlyosabb sminkeket kedveltem, nem tudtam kihasználni. De majd most! :smiley: Ehhez is lehetett választani ajándékot, ez a mini szemhéjalapozó.

Aztán feltétlenül kellett még három parfüm, mert ugye nincs elég itthon.
A Nivea Sun szintén nosztalgikus hangulatomban dumált rá, hogy vegyem meg: DM-es szerzemény, 50x-es pontot adnak e hónapban minden Nivea termékre.
A Dior Joy EDP Intense-t és az Elie Saab Girl of Now Lovely-t abszolút vakon-süketen rendeltem, majd meglátjuk. Szeretem az Elie Saab illatokat, bizakodó vagyok. A Dior meg… fogalmam sincs, mire számítsak, az anyaillatot sem ismerem, de ezt az Intense változatot jobbnak tartják. Ja, ezeket az Alza Manó hozta múlt hét végén, verhetetlen áron adták mindkettőt.!



19 Likes

Szép csomag! :heart_eyes:
A Korres vaníliás tusfürdőbe + Aegean Bronze illatba szerelmes vagyok.
Kíváncsi vagyok tetszik-e majd neked?

1 Likes

Az Aegean Bronze isteni, a többi még bontatlan. :slight_smile:

1 Likes