Újabb Sephora látogatás… 🫣 Úgy adódott, hogy a pár héttel ezelőtti hirtelen (cseh) utazás után végre eljött a tervezett prágai kirándulásunk is és természetesen muszáj volt betérnem 3 Sephora-ba is. 
Leginkább csak nézelődni akartam, szerencsére nem loholtak egyik helyen sem utánam, nyugodtan tudtam swatcholgatni. Bár ezzel akadtak gondok, ugyanis sok helyen hiányzott a teszter/üres állapotban volt. 
Végül (jól meggondolva a vásárlást), 3 dolgot szereztem be, nem egyszerre…
Laneige ajakápoló Gummy Bear színben
Sephora saját márkás pirosító & szemöldökceruza
Regisztráltam törzsvásárlói kártyáért is, nem tudom, minek, mert biztos nem fogom kihasználni, de így kaptam egy arcmaszkot és egy parfümmintát ajándékba.
Kicsit bánom, hogy nem korábban tettem, mikor voltam az Államokban, elég jó szülinapi ajándékokat szoktak osztogatni.
Na mindegy. 
Nem vittem magammal rúzst az útra, kicsit meztelennek is éreztem az arcom, el voltam ámulva, hogy kb. minden második nő milyen szépen ki volt sminkelve, élénk színű rúzzsal megfejelve. Persze biztos sok volt a turista is. Nekem nagyon tetszett Prága!



A Karácsony környékén vásárolt 











elnézést.
Jáj 








