@Isabelle Ma is jól teljesített: vendégségben voltam, feltettem fél 11 körül, 8-ra értem haza és közben egyszer púdereztem, de végig a helyén maradt. Felitatni nem volt most lehetőségem, de az NYX silica púderéből nem kellett sok, hogy lemattitsam. Nem csodálom, hogy te is szereted, tényleg nagyon jól fed, és nekem ez egy teljesen új élmény, hogy egész nap fent marad. Verem a fejem a falba, hogy miért nem adtam neki még egy esélyt amikor évekkel ezelőtt próbálkoztam vele, de végül is értem magam. Akkoriban még elég félve merészkedtem be Douglas, Marionnaud és hasonló helyekre, és nem volt annyi hasznos infó a neten sem, vagy csak én nem ismertem őket annyira. Azt hittem, hogy ha hasonló árkategóriában van vele egy másik alapozó, az is biztos kell olyan jó legyen, de hát úgy tűnik, hogy nagyon nem. Sebaj, jobb később mint soha.
@Amadea Igen, sok még a kérdésem: kell-e alá arckrém (ezt már tudom, hogy igen), mi van ha primert teszek alá (holnap kiderül
), na de melyik primert szereti, és milyen púder menjen rá, tegyek-e egyáltalán amikor frissen vittem fel, vagy majd csak napközben, mit szól egy Hourglass púderhez vagy egy Meteorites-hez, amiket az utóbbi időben a fényességük miatt hanyagolnom kellett? Huhh, ez valóban türelemjáték, de az a fajta, amit nagyon élvezek. 
Krémmel vagy BB-vel én is összekeverem majd, mert kíváncsi vagyok, hogy azzal tud-e természetesebben kinézni. Sejtem, hogy a tartósságát be kell áldozni cserébe, de majd meglátjuk. Gondolkoztam a DW primeren is, de a képek alapján eléggé emlékeztet a folyós állagú japán fényvédőkre (pl.: Bioré Bright Milk), olyanom meg van. És tartok tőle, hogy megint csak a tartósságot áldoznám be vele.
A313:
😵💫 (Volt, egyszer felkentem és megállapítottam, hogy ha van a világon krém ami az én bőrömmel a lehető legkevésbé kompatibilis, akkor meg is találtam.
)
A tretinoinnal nem volt semmi bajom, újra is kéne kezdenem. November körül volt egy egészségügyi problémám, ami azóta sem igazán rendeződött (bár valamivel jobb), és akkor úgy gondoltam, hogy az arcomat érintő része a tretinoin miatt van. Már tudom, hogy nem, és nincs semmi ok, hogy ne kezdjem újra, csak nagyon lefoglalt agyilag a nyavalyám, és egyszerűen nem jutottam el oda, hogy megint beépítsem a rutinomba. De jó, hogy mondod, mert ott van több tubusnyi, amit el kell használnom. Szerintem nálam az, hogy fél évig Differint használtam előtte, azelőtt meg a GG 5 és 10-es retinal szérumát, az eléggé szintre hozta a bőröm, mert a 0,05-ös tretinoin krémre úgy tértem át, hogy kezdettől minden este használtam és meg se kottyant. A 0,5-ös gél már igen…