Azért furcsa…azt gondolnám egy Sephora-szintű cég kibéleli valamivel a dobozt! Nahát! Oké, hogy környezetvédelem, vannak már szuper papíralapú bélelő-izék is, Meg az újságpapír is megfelel, ha nincs más
KM zsibin ütöttem le
Én nagyon szeretem.
Ma ki is próbáltam, szerintem nagyon jóban leszünk
Úgy döntöttem, hogy a low buy nálam abban merül ki, hogyha nagyon szeretnék, akkor egy paletta jöhet, és mellé maximum 3 másik termék, amit nem a szememre kenek. Így ebben a hónapban egy újabb Colourpop paletta költözött hozzám. KM zsibis szerzemény.
Jaj de szeretem ezt a palettát!
Igen, rémlett, hogy neked is megvan ez a kis szépség
A fehér csodaszép csillámossal hogy boldogulsz?
Azt az egy színt nem próbáltam
Sebaj Nekem viszket a tenyerem, a szarka énem hangosan kiabál reggel óta
Viszont azt jól gondolom, hogy a többivel nincs sok gond? Nem másznak, nem foltosak, ilyesmi
Ma érkeztek Egy része a húgomé lesz, De igazából szinte ugyanazokat használjuk.
Bocsánat, hogy belekotyogok
Jó kis paletta ez, én még egy kis barnával másik palettából szoktam árnyalni, mert a benne lévőek eléggé világosak és kicsit egyforma színűek. A csillámokat sosem mertem a szememre tenni, féltem, hogy belepereg a szemembe, én alá szoktam tenni, sőt még highligternek is jó, úgy aztán igazán unikornisos a hangulata
Nem kotyogsz bele, minden tippet, tanácsot szívesen fogadok.
Ettől egy picit én is tartok, de lehet glitter primerrel megpróbálom majd
Viszont ez a highlighter ötlet szuper, vadabb napjaimon kipróbálom
A Douglas se bubizik, hánykolódik minden a dobozban mindig (itt).
Akkor ott nagyon körny-barátok. Itt még van a Douglas-os csomiban olyan furán hasogatott csomagolópapír, aminek széthúzva eléggé megnő a térfogata és azzal bélelnek.
Vagy az a Notino-sban van? Most elbizonytalanodtam…
Cégfüggő. A Bipa dobozok 75-80%-ban papírral vannak bélelve. Valahogy mindig túl nagy a doboz, tele szeméttel. A papírt külön gyűjtöm, újrahasznosítható.
Amúgy arcon tök tartós volt önmagában, csak lemosáskor már mindenhol volt csillám én még a saját szempillám is képes vagyok belemosni a szemembe, nem voltam elég bátor a további kísérletezéshez
Nekem is megjött a Skinsmart rendelésem. Ez a kis csoda paletta pedig @Lencseee jóvoltából lett az enyém. Ezúton is köszönöm a lehetőséget!
Azt pont előző alkalommal rendeltem. Holnap reggel ki is próbálom a palettát.
A műanyag csomagolóanyagok is szelektíven gyűjthetők. Van amire a háromszöget is rányomják.
Én egyébként újra szoktam használni őket, max ha nagyon sok felgyűlik, akkor dobom ki egy részét. De van már olyan kezdeményezés itthon, amiben pl. a KAP vagy a Kívül-belül boldogság is részt vesz, hogy vihetsz nekik csomagolóanyagokat, és ők abba csomagolják a webáruházas megrendeléseket. Szerintem ez egy tök jó dolog, tervezek élni vele.
Én is elrakom a rendeléses dobozokat, és abban adom fel azt, amit esetleg sikerül elpasszolnom a zsibin.