💖 ùj unboxing kèpekkel (Part 2)

A teszter nagyon krémesnek tűnt, még a mattok is. De bevallom, még azóta sem bontottam ki.
Ebben a melegben azóta még csak egyszer sminkeltem most szombaton, de akkor esküvőre, úgyhogy a jól bevált Hudát választottam.

1 Likes


Notino és allegro rendelés.
A rózsaszín kis kis kiszerelésű (50 ml) Alfaparf hajmaszk van allegroról, sokkal kedvezőbb ára volt, mint máshol.
A többi mint notino. Leginkább az Alfaparf ápoló sprayre (Anti-breakage daily fluid) vagyok kíváncsi, meg a Joanna színfrissítő maszkra.

9 Likes

Parfimo és Notino rendelés.
A Davidoff réges- régi kedvencem a VS permet pedig nagyon illik hozzá.
A maszkok le voltak árazva, és a hajravalókra is volt kedvezmény.
Sokat gondolkoztam, hogy lecseréljem- e a Revlont az itt felbukkanó csodákra, de végül arra jutottam, hogy nem, mert nagyon jól teljesít a festett szőke hajamon.
Az Alfaparfot az elfogyott Lee Stafford hajolaj helyett vettem, ezt eddig csak szalonban kenték rám.



7 Likes

Új hajkütyüt is vettél? Vasaló vagy kunkorító?

1 Likes

Nem vettem mert abból 2 volt idehaza, amit göndörítéshez használok, majd azzal vasalok is.

1 Likes

Jaaa, akkor nem figyeltem, bocs.

1 Likes

Ugyan már , amennyi haj jön- megy a fejemen, néha én is nehezen jövök rá, hogy hol is tartottam :smiley:
A Proluxe vasalónak vékonyak a lapjai nagyon szépen lehetett vele vasalni, göndörítéshez kevés, ilyen cicka ABBÁS disco hullámokat csinált.
A Samantha Ewing hajhoz a Shine therapyt használom sokkal szélesebb a lapja , bucibb a felülete.
:laughing:

2 Likes

Mostanában kicsi beszerzéseket csinálok, és rögtön mutogatom, mert nem tudok várni, hogy összegyűjtsem a sok kis adagot egyben megmutizni😅

Notino akcióban Essie körömösszetartó lakk. Olyasmi lehet, mint egy ragasztó, állítólag a beszakadt, berepedt körmöt is összetartja pár napra. Hát meglátom. Hiába van nyár még, ilyenkor szoktak szépen megnőni az enyéim, most eljesen tropák.

A Maybelline Lifter glaze a kedvencem (mondtam már? :grin: :joy:) Ezt a színt csak Notinon találtam meg, habár nem kerestem. Raspberry Preserve. Sötét málna. A teló kivilágosítja a színt.

15 Likes

Hát megin’ én.
Demodex és Malassezia safe termékek. (módosítottam a posztot, mert biztos sokan undinak találjátok amit írtam)
ezek voltak itthon:

ezek jöttek:


7 Likes

Most lehet hülyeséget kérdezek, de egy bőrgyógyásznak nem mutatod meg?
3 éve volt az arcomon egy folt, ami furán nézett ki. Nagyon idegesített, már valamilyen bőrrák is megfordult a fejemben. Aztán elmentem bőrgyógyászhoz, felírt egy kenőcsöt, és egy hét múlva már nyoma sem volt. :see_no_evil: Valamilyen fertőzés volt, már nem emlékszem, hogy mi.

1 Likes

Léhet, hogy nem írtam: októberben van idöpontom bőrgyogyóhoz. Addig a fenti rutint követem. Nagyon ártani nem tudok vele.
Fizetős dokihoz nincs “kedvem” menni. :moneybag: 45-50-től kezdődik a rendelőben megjelenés.

2 Likes

Lehet, hogy csak én siklottam el fölötte.

Jó sok. Most megnéztem, ahol én voltam, most 21ezer (teljes test anyajegyszűréssel 40ezer) egy bőrgyógyász szakorvosi vizsgálat (akkor is valami 16 vagy 18 ezret fizettem). Igaz, ez a XVIII. kerület.
De megértem, én sem szívesen adnék ki olyanért, amire amúgy is fizetem a TB-t.

2 Likes

Milyen a Nivea ? Az első tégelyt ajándékba kaptam a körmösömtől 2 éve. Azóta már kétszer újravettem és nagyon szeretem.
Tényleg mindenre jó. Hosszú hétvégén Hévízen vagyok, nyilván elfelejtettem a napozás utáni és mindenfajta koreai szereket elhozni, de egy cseppet sem aggódom, mert ez a kis tégely benne volt a neszimben:)
Arcra is simán felkenem, jól hidratál és hozza a békebeli Nivea illatot.
Talpra is mindjárt kipróbalom, csak fel kéne tápászkodni a nyugágyból hozzá :smiley:

3 Likes

Sajnos még nem jutottam hozzá :sweat_smile: Áll a szekrényben, csórikám.

2 Likes

Müllerben jártam, a szülinapi és egyéb kuponokkal vásároltam. Nagyon ritkán járok, de mindig egy élmény, annyi sok más termék van a többi drogériához képest.

Csak a kozmetikumokat fotóztam. :grin: A TO szérumot szem alatti “árkokra” vettem, húh. Hidratáló fölé kell kenni, este ki is próbáltam és égetett, pár perc múlva elmúlt. Rákerestem és másoknak is van ilyen tapasztalata vele, kicsit megnyugtató. Azt hiszem, ma pihentetem.

A szempillaspirál örök kedvenc, csak ezt használom évek óta, néha becsúszik más, de nyomába sem ér.

Ezt a fajta Borotalco-t nem láttam máshol, remélem lesz olyan jó, mint a zöld.

12 Likes

Újabb notino-s rendelés.
A lila Alfaparf simító krém (smoothing cream) minta annyira bejött, hogy gondoltam rendelek még mintát, hogy ellenőrízzem, csak véletlenül volt e olyan jó a hajam, amikor kipróbáltam :smiley:
A hajkefe meg a mérete miatt ugrott bele a kosaramba, nekem jobban kézre állnak a kisebb méretű hajkefék.

9 Likes

Na, ennek a TO Volufilinnek én is majd utána nézek (=megveszem), amikor rendbe jött az arcom. Remélem jó a cucc. Majd mesélj róla!

1 Likes

Most egy picit félrerakom, mert elég küzdeni az allergiával :sneezing_face:, de mindenképpen fogom még óvatosan tesztelni.

1 Likes

Még egy kis Demodex-safe beszerzés. Notino és Emag.
A híres japán Nivea egyik fényvédője.
Szkvalán, az egyetlen olaj, ami nem táplálja ezeket a nyavalyásokat.
Sok-sok pattanástapasz. Tefaolajos, ezért elviekben irtja a fentieket. Sima pattira is bevált.
Azelainsav nyugtatásra, bőrműködés szabályozásra.

13 Likes

A lila Alfaparf egy csoda, több éve kenem, remélem Te sem csalódsz benne ha többször használod. :blush:
Mondjuk most kicsit meguntam, ha elfogy a nagy doboz, váltok a Dr. Forair Unove balzsamjára.

2 Likes