Tippek, jótanácsok koronavírus idejére

A mai napon borzalmasan negatív tapasztalatokat szereztem én is. Mi ki szoktunk menni sétálni a kislányommal, de csakis azért mert még babakocsiban megülős korú (felém fordulva, lábzsákkal, tető felhúzva). Egy nagy parkban ütemesen sétálunk, szigorúan tartva a 2 m távolságot mindenkitől. Nem állunk meg sehol, nem fogunk meg semmit. Az egyetlen kontakt pont az egész séta alatt a társasház bejárati ajtaja, aminek a használata után kezet és babakocsi fogantyút fertőtlenítek.
A parkban sok hasonló embert látok aki ugyan sétál / fut, de kerüli a kontaktust. Viszont, az egyik lezárt és lefertőtlenített kondipályáról éppen akkor zavarták el a beszökött tinket és felnőtteket. Kb 25 perc múlva mikor újra arrafelé jártunk, egy ember megint bent volt…
Ezek után nagyon elgondolkodtam, hogy mi sétáljunk-e többet. Nem azért mert tilos lenne. A jelenlegi ajánlások mellett megfelelő elővigyázatosság mellett szabad. De sokan a hozzánk hasonlóan sétáló emberek látványából azt szűrik le, hogy mennyien vannak kinn, akkor ők is mennek. De nem gondolják át, mi lehet a veszélyes, és nem tartják be a szabályokat. Ezzel mindenkit bajba sodornak.
Szóval ha tetszik ha nem, jobb ha példát mutatunk, és otthon maradunk.

2 Likes

Akkor nem tudom te hol laksz, nekem van pár képem és videóm a játszótéren leledző családokról és a sétálóutcán csellengőkről. Ausztriában…Screenshot_20200318-213203
IMG_20200318_213436
Annyira komolyan veszik, mint a húsvéti szünetet.

@Montelino, hát ez durva :O, amíg vannak ilyen emberek, addig tarthatunk attól hogy csak rosszabb lesz a helyzet. Nem tudom miért nem képesek felfogni. Nagyon szomorú ez a kép.

Az olaszok is emiatt a hozzáállás miatt szívták meg a dolgot… iszonyú gáz ez a felelőtlenség! :face_with_symbols_over_mouth:

1 Likes

Szerencsére Burgenlandra nem ez a jellemző. Józan paraszti ész talán. Bár aláírom, h családi házakból könnyebb. Én nem szeretnék általánisítani, ilyen képeket minden országban sikerülne lőni.

A felső kép az én kerületem konkrétan, de szombaton is ezt láttam hazafelé… . Holnap 17-re megyek melózni, majd fotózok… .

1 Likes

Tudom durva ezt mondani; de majd akkor veszik csak komolyan ezek az emberek amikor meghal 1-2 ismerős, rokon. Addig sokan úgy gondolják, ők úgysem kapják el…

2 Likes

Ma egyik csoportba beírtam, hogy azért vagyunk otthon, hogy az idősek ne halljanak bele a vírusba, elvégre ők a leginkább veszélyeztetettek, nem kellene kint ücsörögniük. Erre lehülyéztek, meg mit akarok, sétálni szabad meg a padon ücsörögni/napozni a járda mellett, ahol mindenki elmegy mellette (mert csak azon az oldalon van ott járda). Mindent szabad (még nincs kijárási tilalom) de, hogy pont most nem ajánlott mások érdekében, azt nem értették. Még csak 5 ember halt meg… nem érdekli őket.

3 Likes

Én párom szüleit se értem… naponta járkálnak a telekre mert jó az idő… és vigyáznak… jah mintha ezt meg lehet így oldani… mindegy, nem az én dolgom, csak rohadtul nem értem az öregeket. A boltban is ők verekedtek a lisztért…

2 Likes

Itt a klotyópapír fogyott ki sok helyen előző héten, mert ötösével vitték a legnagyobb csomagokat. Ma lezavartam a vásárlást 1,5 perc alatt, nem is megyek naponta (nem mintha a melóhelyen ne találkoznék elég emberrel). Vittek itt is sok dolgot, de az áruházaknak van raktáruk, érkezett utánpótlás. Maszk meg fertőtlenítő gondolom azóta nem érkezett, de kaja van.
Érdekes, sokan dolgoznak még, maszkot sehol nem láttam az alkalmazottakon (rajtam sincs), max. kesztyűt.

1 Likes

Pár nap alatt egészen jó kovászt lehet csinálni. Néhány hete indítottam útjára Erzsit (igen, neve is lett :rofl: ), és maximálisa megéri. Az élesztős kenyér után megváltás a kovászos, egészen bolti íze van, csak egy kicsit jobb. Apukám nagyon kritikus, bármilyen házi pékáru nem felel meg neki, mert a legtöbb esetben nagyon nehéz, fullasztós lesz. Na, az első kovászos kenyeremre azt mondta, ez jó, ízlett neki. Ráadásul fagyasztható is, mármint a kész kenyér. Egy próbát megér, idő van rá, csak víz, liszt meg egy jól kitisztított befőttes üveg kell hozzá :slight_smile:

6 Likes

Mi is vitaminozunk. C, D alap. Én találtam egy jó “szépségvitamint”, amiben tök jó dolgok vannak, így én azzal kiváltottam a multi vitamint. Anyukámékat is rá tudtam beszélni, szerencsére már évekkel ezelőtt, bár ők még nem a veszélyeztetett korosztály. Tesóm cukorbeteg, bár fiatal. Én féltem rendesen, odafigyel magára, de egyenlőre nem nagyon érti, hogy nem, nem kell haverokkal bandázni munka után, hiába nem mennek zárt helyre.
Engem is elkapott valami a múlt héten, bár a tüneteim nem feltétlenül passzoltak, de volt lázam, és tényleg ágynak dőltem. Szerencsére a környezetem nem kapta el, mondjuk otthon is maradtam, Mára remekül vagyok.
Az emberek viselkedése elképeszt. Tegnap muszáj volt belépnem a boltba. Hála istennek volt kb minden, de elég megtépázottan, és mit látok? Két néni (anya és lánya), bőven 60 felett, valami brutális készletet vásárol épp. Tudom, muszáj elintézni, de nem lehetett volna, hogy csak egyikük megy? Oké, én is ott voltam, de kerülök mindenkit, a kézfertőtlenítő ott a zsebemben és állandóan használom is.
Az irodát is takarítjuk, mert mi még bejárunk, a kolléganőkkel váltva egymást. Reggel takarít az első, délután az utolsó. Ha befut valaki, akkor ismét takarítás.
Az edzőnk a héten jelezte, hogy megoldjuk az órákat online, így azért se kell elmenni. Nem is mennék.
Amit viszont muszáj megoldanom, hogy a túlmozgásos tacskónkat a kerten kívül is el kell vinnem sétálni. Amennyire lehet lemozgatjuk, de kell neki a séta. Szerencsére vidéken lakunk, simán ki tudunk menni a város határba, ahol nincs ember, vagy ha van, akkor bőven el tudom kerülni. Ez van, ezt muszáj megtennem.
Kesztyűm tök véletlenül van otthon, egy doboz eldobható. Most épp azon agyalok, azt tudom-e annyira fertőtleníteni, hogy ne kelljen minden használat után eldobnom kettőt.
Bocsánat, hogy neked írtam kisregényt, a vitaminos kérdés után indult el az áradat, nehari :slight_smile:

3 Likes

Én is sütögetésen gondolkodtam, de sajnos a záróvizsgáim miatt amúgy is be voltam zárva meg ki tudja mi lesz még itt… úgyhogy inkább csak videókat nézek :grinning: viszont ajánlom Joshua Weissman YouTube csatornáját elkepesztő kovászos meg egyéb péksütis videói vannak.

3 Likes

Köszi a tippet. Nem ismerem, de mindenképp rákeresek. :slight_smile:

Én tegnap kezdtem el Szabi a Pék segítségével. Sosem volt még türelmem készíteni (öregtésztával szoktam), kíváncsi vagyok milyen pluszt ad majd.

1 Likes

Kicsit más jellegű tipp, de ha valaki kicsit extrábbat szeretne rendelni: https://streetkitchen.hu/friss/termeloktol-boraszoktol-es-ettermektol-is-rendelhetsz-hazhoz-amivel-tamogatod-oket/?fbclid=IwAR0h8eFCqHT9eZ-UWUiDpqibL6ATTz48kTryXZqd5qxq_bmm2DfeJPfzvBA

Tudom, hogy a jelen helyzetben az ember nem erre költené a pénzt. De a páromnak például jövő héten lesz szülinapja. Azt szerettem volna, hogy elmegyünk valahova és eszünk egy finomat, de felelősségteljesebb otthon maradni most.

2 Likes

Nahát, miket nem tanulok a kenyérkészítésről, sose gondoltam bele, milyen is a kovász :smiley: Anno kaptunk egy Bélát :smiley: Gyümölcsös püspökkenyér kovásza volt, etetni kellett és folyton kimászott a konyhapultra felfedezni (mi is adtunk neki nevet XD) A világ legfinomabb gyümölcskenyerét sütöttük belőle később! És még élesztő se kell, mondjuk van itthon pár csomag, de nem sok, lemaradtunk az élesztő pánikról :smiley:

2 Likes
5 Likes

Élesztőm nekem is csak viszonylag kevés van, a császárzsemle recepthez az kell, a kovászt még nem eresztettem rá :smiley: De, ha esetleg elfogyna, akkor azzal is megpróbálom :smiley: Csak némi tapasztalás kell, meg egy jó alaprecept. Az első kenyerem egy kiló lisztből akkora lett, hogy a hagyományos kacsasütőt kitöltötte. Az volt csak, aminek teteje is volt, de kellett is :smiley:

Szerintem jó dolog. Kicsit ízletesebb a kenyér, elveszi a kalács-érzetet belőle a kovász, amit az élesztő ad (legalább is nekem). Remélem sikerrel jársz majd, és jó kis kenyeret sikerül készítened :slight_smile: