Szőrtelenítési módszerek

Kedves @dunaimano, valaha ígértem beszámolót a biztonsági pengés borotvám használatról. Ne haragudj, hogy ilyen későn jövök vele!
A végéről írom: eladtam a zsibin. Az oka a macera és én nem éreztem sosem biztonságosnak, ahogy a régi elnevezése sugallja. Tudni kell, hogy nagyon erősek a szőreim, merevek, kemények és az eredmény hónaljban nem volt elég sima és az óvatoskodással lassan ment a dolog. Lábon jobb volt a helyzet, szépen levitte a szálakat, de rengeteg időm ment el a figyeléssel. Persze itt is sok szőrről volt szó. Ezzel az eszközzel sosem tudtam úgy hadonászni, mint a műanyag fejűekkel, ráadásul a bőrömet is jobban megviselte, több réteget vitt le róla és szinte égett a művelet után. Vagy szimplán béna voltam az egészhez.
Aki nem szenved túlzott szőrnövéstől vagy nem olyan erős és sötét neki, mint egy mediterrán férfinak, még be is válhat, ha megvan a türelme gyakorolni.
Ui: az eszköz körüli vacakolás is az idegeimre ment hamar: nem mindegy hogy fogod a pengét, amikor beleteszed- irtó éles, veszélyes. Minden alkalommal szét kell szedni, (alkohollal fertőtleníteni, én leagalább is szoktam volt) és hagyni kiszáradni a darabjait. Pár alkalom után 1-1 csepp olajat is ajánlott tenni a csavaros részekre. Utána összeszerelni, elpakolni.

2 Likes

Köszönöm :slight_smile: Nem sok véleményt olvastam eddig róla, nem is mentem utána a témának, mert a hagyományos műanyag cserélhető fejes borotvák egyszerűen annyira kényelmesek. Ez pedig már ránézésre is bonyolult volt, bár ha a használata nem igényelne annyi odafigyelést, még lehet tennék egy próbát. De amit írsz, az igazolta a félelmeimet. Köszönöm hogy nem felejtetted el, és hogy ilyen részletesen beszámoltál!

1 Likes

Jó és sajnos mindig aktuális téma . Nekem porcelán fehér bőröm van , ami gyönyörű kreolra tud barnulni deréktól felfelé vékonyabb fekete szőrzet, deréktól lefelé vastagabb fekete szőrök .
Kamasz koromban borotvával kezdtem és szőrtelenítő krémekkel. Mind a kettő hatása kb 3-4 napig tartott, a krém nagyon büdös volt és ha nem figyeltem oda akkor volt, hogy lemarta a bőrömet.
20 évesen kaptam egy vajszínű Braun 2 fokozatú epilátort ami még most is megvan csak már nekem is “ traktor” lett a hangja évekig azzal gyepáltam végig heti 1x magam tetőtől talpig , az elején olyan volt mintha árammal csipkedné valaki a lábam később már teljesen közömbös arccal húzkodtam magamon a kis gépet és egy erősebb vakarássá szelídült a csípés.
Később hónalj és kar ügyben átálltam gyantára , sokkal hatásosabb de valami iszonyúan fájt , pedig magas a fájdalomküszöböm , utáltam.
Kipróbáltam házilag is de sikerült egy csíkot leszednem a combom bőrének felső rétegéből így inkább erről lemondtam.
Aztán jött az IPL amivel a bajusz és egy két makacsabb pajesz szőrt sikerült örökre száműzni az életemből. 10 kezelést jártam végig, aztán 2-3 év múlva volt 2-3 emlékeztető kezelés és kb. ennyi. Mikor elkezdtem még régi gépek voltak zselét kentek rám és nem tagadom engem így is égetett, az emlékeztetőkre máshova mentem , mert akinél kezdtem visszavonult a munkából. Ott már egy új generációs gép volt, hűtött kezelőfejjel hidegen kívül mást nem éreztem.
Intim szféra: tulajdonképpen nekem ez az egyetlen benövős terület.Borotvával kezdetem , azt gondoltam majd le tudom szedni 3 naponta, tévedtem , egyszerűen olyan ronda lett… nem részletezem :smiley: Kipróbáltam a gyantát is , egyszer , de annyira fájt, hogy azt mondtam én ezt 3 hetente ha Jean Reno udvarol se fogom megcsináltatni. Maradt a borotva eddigi lovagjaimnak megmondtam, hogy heti 1x tudom leszedni , soha senkit sem zavart és senki sem követelt tükörsima felületet 2 naponta :smiley:
Napjaink: ami rajtam van az annyira meggyengült, hogy heti 1x végigszaladok rajta borotvával és teljesen oké minden. Ehhez kb. bármilyen zselés állagú tusfürdőt használok nagyon jól siklik rajta a penge. Csakis férfi borotvát veszek a nőiből eddig az összes kuka volt 1 használat után pedig nem a Bakonyi Ősborókást kellett kiirtani.
Utókezelésnek a fehér Nivea férfi after shave balzsamot szoktam felkenni vagy valamilyen alkoholos testpermettel végig fújom magam kiccccsit csíp de nem lesz benövésem sehol.

9 Likes

Van esetleg valakinek tapasztalata SHR (super hair removal) géppel történő tartós szőrtelenítéssel? Alternatívák is érdekelnének fehér bőr-szőke szőr kombóhoz :sweat_smile:

Igen, sajnos mindig aktuális :smiley: Karon, lábon, hónaljon, intim területen és bajusz/arc tájékon is sajnos a brutálszőrös típus vagyok :weary: :sweat: sok és erős, pedig szőkésbarna. Kivéve a bajusz…az fekete :frowning: illetve az arcom, ami általában szőkés, egy-két kivételtől eltekintve, amit gyorsan csipeszelek :wink:
10 éves koromtól kellett a bajszomat szőkíteni, majd 14 éves koromtól gyantáztattam. A lábamat, a hónaljamat és az intim részeket borotváltam kb 20 éves koromig, az elmúlt 16 évben pedig az epilátor és a gyanta működött felváltva. Az utóbbi 5 évben pedig szinte mindent és mindenhol kizárólag gyantáztatok.
Mivel mindig figyeltem, hogy a lovagok ne találkozzanak a “jetivel” :stuck_out_tongue: így ezzel nem volt gond. Férj pedig tudja, hogy a havi szintű nyúzás miatt muszáj hagyni nőni a szőröket, ez nem zavarja. Azt az álláspontot képviseli, hogy amíg karban van tartva minden és nem kelek versenyre egy gorillával, különösebben nem foglalkoztatja a téma :smiley:
A végleges megoldást jelentő gépekben nem hiszek, illetve a fájdalomtól is tartok.
Benövés időnként fordul csak elő, amit helyszíntől függően radírozok, csipeszelek vagy steril tűvel finoman megnyitok és fertőtlenítek.

UI: Időnként a természetet megkérdezném, hogy egy nőre - a haján, szemöldökén, szempilláján, illetőleg ízlés szerint az intim tájékon kívül - minek szőr? :woman_facepalming:(A modern világban funkcióját veszítette a bölcsességfoggal együtt.)

3 Likes

Sziasztok!

Esetleg tudja valaki,itt mivel gyantáznak,mi ez a microwaxing?

Néztem már többször is. Még nem sikerült megfejtenem, de csillagászati áraik vannak. Kicsit olyan érzésem van, hogy ezeken a helyeken inkább a csinadratta a lényeg, mint az anyag. Eddig bárhol voltam gyantáztatni, mindig az volt a tapasztalatom, hogy csak egy ember tud normálisan, igényesen leszedni és az nem az anyagon múlik.

2 Likes

Akkor nem csak én nem találtam infót a csodaszerről :slight_smile:

Igen, a kozmetikusom valamivel kevesebb, mint a feléért csinálja.

Tuti cukorgyanta lesz :smiley:

1 Likes

Szerintem ez nem is az anyag miatt mikro, hanem a technika miatt. Lehet hogy ilyen bélyegnyi pici foltokban kopasztanak, vagy nem tudom…

1 Likes

Ez nekem is eszembe jutott , mert azt írják, hogy micro waxing texhnika…
Mondjuk ha valaki nekiállna centinként tépkedni délen… szerintem kifutnék a világból.
A webshopot megnéztem nem volt kiírva rendesen az INCI a termékeknél, hanem csak főbb összetevők vannak.

1 Likes

“délen” - Ezen jót nevettem :rofl:

Az érdekes egyébként az volt, hogy gondoltam rá, hogy felhívom a kozmetikusomat,ráér -e rendbe tenni “délen”, csak láttam messengeren,hogy utazós képet posztol.
Ezután beléptem Facebookra és jött szembe ez a microwaxing hirdetés.
Néhány alkalommal már előfordult, hogy csak gondoltam valamire és szembejött hirdetés Facebookon. :flushed:

Egyébként nekem a villantásos technológia majdnem kiírtotta az ellenséget odalent.Talán 8 alkalommal voltam,gyantázással kombinálva. Alapjáraton nem vagyok yeti tipus.

1 Likes

Sziasztok! Végleges lézeres szőrtelenítésről van valakinek tapasztalata? Sajnos, mint sokan másoknak is, állandó kipattogzás/begyulladás keseríti meg az életemet, függetlenül a módszertől, így egyre csábítóbbá válik a lézer gondolata :neutral_face:

Én jártam, több mint 10 éve kezdtem akkor ha jól emlékszem 7-8x voltam utána pár évig semmi majd évente 1-1 emlékeztető kezelést csináltattam.
Nekem jól működött , világos bőr- sötét szőr kombóval indultam neki, az új generációs gépeknél már kb. bármilyen bőr- szőr kombinációval lehet menni, egyedül a sok anyajegy a kizáró ok.
Érdemes konzultációt és próbavillantást is kérni, mindenkinek más a fájdalomtűrő képessége, az új gépeknek már hűtött a kezelőfeje, mintha egy jégakkut nyomnának a bőrödhöz olyan.
Lehet bérletet is venni, sok helyen pénzvisszafizetési garancia van.

3 Likes

Ez bíztatóan hangzik, köszönöm, hogy leírtad a tapasztalatod! :blush: