Ruha-Tár-avagy minden a ruhákról

A héten vettem zebra-és tigrismintás bugyit.:smiley::see_no_evil:
Fürdőruhában én se választanék ilyen mintát.

4 Likes

Még lógtam nektek Barnuskával, köszöni szépen, már jól van, ezt azt is mutatja, hogy hajnalban a szomszéd kakassal mindig kukorékoló versenyt rendeznek😂

14 Likes

Ugye? Sosem fogom elfelejteni, hogy mindkét nagymamám és anyu is mindig az Aranypókban vettek fürdőruhát. Jellemzően triumphot. Azon olyan csattok voltak mindig, hogy szerintem egy óceánjárót elhúztál volna velük. Sosem feketedett meg vagy kopott el, de mégsem volt nehéz.
Mama majd’ 90 éves, selejtezett nála anyu 1-2 éve. Amit az öreglány 50-60 éves kora között vett bikiniket, anya most dobta ki. A csattok tökéletes állapotban, annyi történt, hogy az anyagok és a gumik már elengedtek. És a mama csak 10 éve nem strandol, előtte minden nyáron heteket töltöttek a strandon vagy a kertben, ezekben a bikinikben.

6 Likes

Lehet én vagyok az egyetlen, de én nem bánom a kapocs cserét. Baromi nehéz volt az akasztóba segítség nélkül betenni (főleg hogy nekem azt tanították, hogy nem szabad a felsőt előbb bekötni és aztán felrángatni, mert tönkremegy az anyag). Aztán állandóan elcsúszott benne a ruha anyaga és egy fura Z állásban volt a hátamon.
A mostani masszív műanyag kapcsok (a Triumphnál azok vannak szerencsére a nagyobb méreteknél) nem mozdulnak, és eddig nem is mentek tönkre.

1 Likes

Én tavaly vettem Triumphot, azon fém csat van. Sőt, a Sheinről rendelt fürdőruhán csat ugyan nincs, de a karikák is fémből vannak. Pedig gyenge 25ezer forint van a kettő között. :grinning:

1 Likes

Nekem a Lascana bikinieimen az állítható pántokat tartó karikák azok fémek a hátsó keresztcsatok mind műanyagok :frowning: Jó nagy és széles csat de akkor is műanyag és olyan gagyi benyomásom van tőle.
Amúgy a bikinikre ezen kívül egy szavam sem lehet, mert van köztük 6 éves is és semmi baja, a színe fakult egy nagyon picit de teljesen vállalható az összes darabom, a 2-3 évesek pedig vadiújnak néznek ki.

1 Likes

Céges rendezvényen az egyik kolléganővel kiveséztük a Batz papucsokat és eldöntöttem, hogy nekifutok még egyszer ennek a rendelésnek.

Remélem lesz belőle , a feketéből az utolsó darab lett volna az enyém, de hibás volt, így nem adták fel.
Nagyon tetszik ez a fényes lakk felület és még mindig le vannak árazva.
A kékkel is kacérkodtam, de azt nem tudom annyi mindenhez felvenni, mert én ebben bizony az utcán tervezek csattogni a nyár hátralévő részében.

3 Likes

Nekem egyébként az elmúlt évek egyik legnagyobb csalódása a Batz. Mondom úgy, hogy papucsot és szandit 20 évig rendszeresen CSAK tőlük hordtam. Egyrészt átnyergeltek egy olyan irányba, ami nálam nem menő és sok régi vásárlónál sem. Másrészt a minőségük sem az igazi.
Korábban, amikor kizárólag azt az egy papucsomat/szandimat strabancoltam éveken és szezonokon keresztül, akkor nagyjából a harmadik év után kezdtem látni a lábbelin, hogy na, hát kezd kicsit leharcolódni, kéne új. Most ez nem egész fél év/fél szezon után következik be úgy, hogy nem kizárólag az adott darabot hordom.
Mindemellett iszonyatosan emelkedtek az áraik, amik korábban sem voltak alacsonyak. Plusz az számomra teljes kiakadást okozott, hogy általam tehetségtelennek tartott/no name emberek elkezdtek tervezgetni nekik. Így kb mindenük úgy néz ki, mint a sarki kínais cuccok “öccáért”.
És nem, számomra nem divatos, hanem gagyi hatású újabban a termék. Harsány, erőszakos, feltűnő.
Visszasírom az időtálló darabjaikat. Persze, voltak nyanyikás cuccaik, de a nyári szezonos cuccaikban olyan szép, fiatalos, elegáns szandik voltak, amiket az irodába is tudtam viselni és nem mezitlábas ordenáré tyúknak kellett kinézni velük.

2 Likes

Sajnos hasonló élményeim vannak nekem is. Az anyósomtól kapott papucsom ugyan nem szakadt szét két év után, de azért vendégek előtt már nem ebben járnék otthon.
Az édesanyám tőlem örökölt 7 éves darabját csak azért dobtuk ki, mert már tényleg borzalmasan lelakott volt, de a talpa nem szakadt be és a felsőrész is tartott.

Számomra a Vágó Rékával történt kollaboráció volt autentikus és érthető. Sokan szerették volna elérhető áron megszerezni az ikonikus designt, miközben a Batz komfort faktora is plusz volt.

A Daalarna kollabnál a laza, éppen esküvőre készülő kolléganőm szeme felcsillant. Majd meglátta az árakat és azt mondta, köszi de nem kell. Ennyiért szerintem simán vesz egy márkás sneakert és egy elegáns cipőt IS az esküvőjére.

Valahogy a megfizethető minőség illúziója veszett el az utóbbi időben.

1 Likes



Megérkezett a papucsom, óriási szerelem , mintha semmi sem lenne a làbamon olyan érzés.
Ha később lesz még a kékből azt is meg fogom venni és akkor jövő nyàrra meg is vagyok a papucsokkal.

Szerintem megmaradt a megfizethető minőség, jók a kollabok , nekem nem stílusom a 2 pántos papucs , öregesnek tartom, ha lett volna egypántos akkor a Kerényinél meg a Holdik Anna daraboknál is rezgett volna a léc, hogy megvegyem.
A Dalaarna egyedi ruhák 700 ezertől akár 2-3 M Ft- ig vannak, ehhez mérten árazta be a cipőket is.

11 Likes

Értem hogy a luxushoz áraz a Daalarna, de a Batzzal történő együttműködés egyik lényege az kellene, hogy legyen, hogy egy földi halandó is meg tudja fizetni az összekuporgatott pénzéből. Ha luxust akarna adni a Daalarna akkor saját névvel adná el, vagy mondjuk pl. Vágó Rékával állnának össze.

Viszont a papucs nagyon jól néz ki rajtad! A honlapon néztem (a Lucky fazon ugye?), ott olyan semmilyen. Lehet téged kellene modellként alkalmaznia a Batznak, mert ez alapján a kép alapján én is vennék egy kéket. :slightly_smiling_face:

5 Likes

Nagyon kedves vagy köszönöm szépen :slight_smile:
Igen ez a Lucky taupe , 41- es méretben ami a lábamon van.

2 Likes

A webshopban szörnyű, rajtad fantasztikus :wink: A most menőket is láttam nők lábain…hát maradjunk annyiban, hogy azok rettenetesek változatlanul. De rajtad szuper a cucc :slight_smile:

1 Likes

Köszönöm szépen :slight_smile:

1 Likes

Nekem is tetszik, szép a színe, jó a fazon, de én ezekben az egypántos papucsokban orra esek és kibicsaklik a bokám is. :joy:
Marad a jó öreg Birkenstock, abban nem vagyok életveszélyben.
Ma jött, és a színe gyönyörű. Még fel sem próbáltam. Ja, féláron volt.

11 Likes

Alkalmi vétel gratulálok, tetszik ez a zöldeskék szín, nagyon jól kihasználható szinte mindenhez megy.
Sok boldog lépést kívánok benne :slight_smile:

1 Likes

Sziasztok! Keresem a tűt a szénakazalban :slight_smile:
Azt hiszem, valamelyikőtök tavaly posztolt egy magyar táskamárkát, amit emlékeim szerint egy férfi bőrdíszműves készített. Egy hengeres vagy bucket táskára emlékszem világos színben, meg annyira, hogy tetszettek a munkái :smiley: . Sajnos elfelejtettem könyvjelzőzni, a fórumos keresővel nem találtam, és mivel aktuális a táskakeresés, gondoltam, rákérdezek, valamelyikőtöknek nem ismerős-e!

1 Likes

Szerintem @Mse volt :slight_smile:

2 Likes

Igen, Gábor volt:
Nyugodtan írj neki, bármit megvalósít:

5 Likes

Nagyon köszi, @Luiselotte és @Mse! Igeeeen! :slight_smile:

2 Likes