Tényleg így van, ahogy @silver írja! Én világ életemben szókimondó ember voltam, vagyok és leszek is. Fiatal koromban virágnyelven, kihímezve, illedelmesen, az emberek lelki világát megóvva fogalmaztam, de nem működött. Aztán egyre határozottabban, egyre lényegre törőbben kezdtem el fogalmazni, de ez sem volt jó. A felelős pozíció pedig megköveteli az egyenes, közérthető, lényegre törő, percíz megfogalmazást, így én nevén nevezem a dolgokat, semennyire nem szépítem, és igen olykor kifejezetten keményen fogalmazok, ami másokat kellemetlenül érint, de pont az a cél, hogy érezzék a helyzet súlyosságát, fontosságát. Tapasztalatom szerint, aki mindezt felfogja, megérti, az el is fogadja, sőt. Persze vannak akik felfogják, megértik, de csak azért sem…stb.
Mindebből pedig mi következik? Nekem sincsenek igazából barátaim, régen is és most is a férfiakkal jöttem ki jobban, és ott van hosszú évre visszatekintő baráti kapcsolatom, és nem, nem a férjem az!