De folytatnám az agymenésem és visszatérnék egy kicsit a “lepkepuki” jelzővel minősített illatokra.
Én azokat a parfümöket hívom így, amelyek minden egyéniséget-egyediséget mellőznek. Nem biztos, hogy ezek kizárólag citrusos, könnyű, vagy virágos-gyümölcsös, kevésbé tartós illatok!
A semmitmondó illatok frontján nálam igen jól teljesít pl. a Bruno Banani, sajnos Ferragamo és Donna Karan sem lopta be magát a szívembe, a Moschino illatokat pedig jó messze kerülöm (eddig az összes illatom közül egyedül a Moschino-k romlottak meg 3-4 év után úgy, hogy nem is használtam őket). Lagerfeldnek is igen kevés parfümje van, amire csettintenék, és hosszan sorolhatnám a virágos-gyümös-fás-pézsmás celebparfümök tömegét, amiket futószalagon dobálnak a nagyközönség orra elé (vagy alá).
Ezért hajtok fejet pl. az Avon Far Away vagy az Oriflame Mirage illata előtt, mert hiába a lenézett katalógus-kategória, könnyen felismerhető, karakteres illatok, jól odavágnak… nem pedig egy himihumi semmilyen lötyikék.
Szívből sajnálom én is, hogy rengeteg nagyágyút kivonnak, megszüntetnek, neadjisten át kell csomagolni valami egyenüvegbe, gondolom ún. reformuláláson is átesik majd az összes.
Ezért is örülök az én kis őskori leleteimnek. És az a tény, hogy ezek még 8-10 év múlva is tökéletesen szerepelnek bizonyíték arra, hogy ezekből még nem spóroltak ki minden valamirevaló, értékes összetevőt. Na, befejeztem. 