Éljen!! Nekem is volt, óriási megkönnyebbülés a vastól megszabadulni.
Gratula! Mi az a retainer?
Köszi! Kivehető fogszabályzó, amit az elért eredmény megtartása miatt kell hordani, főleg éjszaka, de napközben is pár órát. Az enyém egy átlátszó műanyag sín.
Köszi!
Off téma (és nem mondhatnám, hogy csupa pozitív) csak nem tudtam hová tenni.
Karácsonyi vacsi ünneplése kérdés: Bennetek felmerült idén, hogy mennyire jó ötlet / vagy nem jó ötlet egy nagy családos karácsonyi ünneplés? Tavaly mi egyértelműen ignoráltuk, hiszen még nem volt oltás sem, idén az már van, viszont valamiért bennem mégiscsak felmerült…lehet túl parázós lettem… Ti hogyan vélekedtek a kérdésről?
Mi tavaly is összeültünk és idén is fogunk. Vigyázunk magunkra amennyire lehet, be vagyunk oltva, talán már a 10 évest is sikerül addigra. Nekünk ez kell, hogy fizikailag is együtt legyünk, tapizzuk egymást, pusziljuk egymást, főzzünk, süssünk és örüljünk, hogy élünk.
De ha ezt mások másképp élik meg és nem így csinálják az is érthető.
Köszi a válaszod. Egyébként ez a szemlélet a normális, és jó lenne, ha nem kellene ezeken gondolkodni, de úgy tűnik az elmúlt időszak, mélyebb nyomott hagyott bennem, mint kéne…
És ez ilyenkor, a téli időszakban csúcsosodik, nyáron teljesen eltűnt ez az érzés, tudtunk felhőtlenül nyaralni, de most megint visszatért.
Tavaly mi is kihagytuk a nagy családi összejövetelt, de idén mindenképp szeretnénk. Mindenki beoltva, nincs már nagyon idős a családban, csak nem lesz gond.
Kell a fizikai közelség
(Az emberek folyamatos félelemben tartása mellett az egymástól való eltávolítás is a cél sajnos. Nem hagyjuk! )
Érthető, hogy télen a bezártságban jobban félsz.
Most én is maszkozom a munkahelyen is (nem kötelező) a 3. Oltás után és jobban figyelek a kezem tisztaságára is.
A mi bulink 3 fős lesz, családi nagy ünnepségre nem megyünk, a céges party is elmarad ( tavaly is ugyanez volt) , két éve mindenkit messziről szeretek, mondjuk én amúgy sem vagyok ez az ölelgetős -puszilkodós típus.
Mi ugyanúgy csináltuk tavaly is az ünnepek alatti találkozást mint azelőtt. Óriási összejövetelek egyébként sem szoktak lenni, a legtöbb 10 fő volt azt hiszem, anyósoméknál. Idén is ugyanúgy lesz. Nem csak karácsonykor, egész évben csalàddal, néhány baráttal akikkel szoktunk időt tölteni, megtettük most is. Mindenki vigyáz magára, ha valaki beteg, még ha nem covid, akkor is jelzi hogy távolmarad emiatt. Nekem, nekünk erre szükségünk van, hogy ne csavarodjunk be
De ez csak az én hozzáállásom, és ha valaki nem így érzi biztonságosnak, az is érthető, és mindenki tegye azt ami számára megnyugtató, hogy az ünnepi időszakot a lehető legkellemesebben tölthesse.
Tavaly összejöttünk apukámnál. És milyen jól tettük! Hiszen ez volt az utolsó alkalom rá.
Idén még nem tudom, hogyan lesz, lesz-e közös családi összejövetel. Attól függ, hogy valamelyik testvérem magára vállalja-e. Lehet, hogy nem lesz. De azt tudom, hogy soha többé nem lesz már olyan, mint régen.
Jajj, de sajnálom.
Fogadd részvétemet
Nagyon sajnálom, részvétem
Őszinte részvétem
Nagyon sajnálom, fogadd őszinte részvétemet!
Őszinte részvétem
Ú, de jó, hogy összejöttetek! Hogy bánnátok most, hogy ha kihagytátok volna!
Ha van rá lehetőségetek, érdemes testvérekkel is összejönni, még ha nem is ugyanolyan. Amióta a szüleim elváltak, azóta a családi ünnepségeket mi is a tesóimmal osztjuk meg egymás között - legyen az diplomaosztó, ballagás, születésnap, stb. Más, de mégis meghitt, van ennek is egy varázsa. A szüleink is könnyen elfogadták szerencsére.
Köszönöm lányok! Nem most történt, még február végén, de ez lesz az első karácsony teljesen szülők nélkül.
Szóval egy kicsit tartok tőle.
És igen, @dunaimano igazad van. 5 éve karácsonykor hasmenésesek voltak a fiúk, nem mentünk haza. Aztán 2 ünnep között mégis sikerült. Január 02-án meg elment anyukám. Mai napig az vigasztal, hogy haza tudtunk menni, és hogy még láthattam. Az az utolsó emlékem, hogy mosolyogva integet a kapuból.