Mit használtál ma?

#1124

Jaj nagyon sajnálom. Ez olyan fura, amikor felnőtt emberek ennyire zavarban vannak, hogy egy mondatban nem tudnak normálisan részvétet nyilvánítani.

És igen, amikor kellemetlen dolgokra hívják fel a figyelmet, mintha én magam nem látnám, azzal soha nem tudok mit kezdeni. Beteg vagyok = nyomorultul nézek ki, erre: “Jaj édes, de rosszul nézel ki!”. Értem, mit akar mondani, hogy észrevette, hogy beteg vagyok, de sokkal könnyebb lenne arra reagálni, hogy “Látom, beteg vagy, jobbulást!”. Mert erre legalább egy köszönömöt lehet mondani.
A másik, amit a legnehezebben viselek, nem tudom, ti ezzel mennyire találkoztok: amikor elkezdenek bőrápolás/smink témában oktatni. Én magamtól soha nem szoktam ezeket a témákat felhozni, mert nincs a munkahelyemen olyan, akivel érdemben értekezhetnék ezekről, de időről időre feljön a téma. És oktatnak… Ti találkoztok ilyennel? Múltkor egyik kolléganőmnek olyan tanácsokat adtak az extrém száraz bőrére a testén (egymást túllicitálva), hogy majdnem lefordultam a székről. Utána én is javasoltam néhány konkrét terméket. Gondolhatjátok, hogy milyen tanácsokat fogadott meg… A bőre már szinte szétreped, de a citromlétől elkezdve minden hülyeséggel kenegeti.

1 Likes
#1125

Nálunk nincs ilyen, mert az egyik kolléganőm gyesen van, a másikról meg már írtam, hogy rácsodálkozik a primerre is…
De azt időnként megjegyzi, hogy csoda, hogy bírja a bőröm azt a sok dolgot, amit rákenek.
Fiatalabb 2 évvel, de hozzá képest bababőröm van…

#1126

Igen, nálunk is ez a helyzet. Az egyik kolléganőm tőlem négy évvel fiatalabb, de olyan állapotban van az arca, hogy azt hittem, tőlem legalább 6-7 évvel idősebb. A másik 8 évvel fiatalabb, az ő bőre olyan állapotban van mintha 38-39 éves lenne. De hihetetlenül okosak az arcápolásban (is). Nehéz néha csak bólogatni és nem szólni egy szót sem…

#1127

Nagyon igazad van. Volt egy nagyon kedves kollégám, akivel miután elment a munkahelyünkről, még többször felhívtuk egymást.
Utoljára akkor beszéltünk, miután megszültem, és kiderült, hogy a kisfiam rákos. Már akkor is éreztem, hogy rosszul érzi magát tőle, pedig igyekeztem optimistán állni a dolgokhoz, és tárgyilagosan beszélni. De amikor én legközelebb visszahívtam nem vette fel és sosem hívott vissza. :pensive:

#1128

Nincsenek szavak arra, hogy mennyire sajnálom.

1 Likes
#1129

Ó, már jól van, 10 éves nagyfiú, igazi kis hős! :heart_eyes:

5 Likes
#1130

Jaj de jó, de örülök! :heart_eyes:

1 Likes
#1131

Egyáltalán nem fogta fel, mekkora tahó, legalja hülyeséget kérdezett és még tudnék mesélni.
Szerintem tudatalatt még élvezik is ezeket a hülye kérdéseket (a fenti extrém esetet leszámítva), mert magában nyugtázza, hogy ő jobban néz ki, vagy nem tudom.
Nagyon okosak tudnak ám lenni az emberek! És őszinte életösztönnel képesek figyelmen kívül hagyni a valóban hasznos tanácsot. Egy volt munkahelyemen kioktattak egyszer, hogy milyen káros az a lekváros bukta, amit eszek. Mondta az, aki szoliba járt, dohányzott, hánytatta magát és legalább 2 plasztikai műtéte volt (nem vicc).

#1132

Ó, igen. Megdöbbentő, hogy milyen reakciók vannak. Elképedéstől kezdve a felháborodásig mindenfélével találkoztam már, és a legszebb, amikor konkrétan hülyének néznek, és meg vannak győződve arról, hogy “túlkezelem” a bőröm, és ez nekem később majd naaagyon rossz lesz. Vagy épp ellenkezőleg: akadnak szép számmal, akik arról vannak meggyőződve, hogy mindez felesleges pénzkidobás, és úgysem fog változni semmi. “Hogy van erre időd, hogy van erre energiád, hogy van erre pénzed, hogy lehetsz ilyen hiú…” :roll_eyes:

1 Likes
#1133

Én is nagyon, nagyon örülök! :sparkling_heart::sparkling_heart::heartpulse: Igazából mindjárt sírok, de ez nálam normális, ennyire túlérzékeny vagyok.

1 Likes
#1134

őszinte életösztönnel képesek figyelmen kívül hagyni a valóban hasznos tanácsot - ezért a mondatodért állva tapsolok, jobban meg sem lehetett volna fogalmazni. Néha nagyon nehéz tényleg ezeket méltósággal kezelni annak érdekében, hogy a munkahelyi légkör ne sérüljön. Mert mégis több időt töltök el velük, mint mondjuk a férjemmel…

2 Likes
#1135

Nálam addig tart a kedves, mosolygós arc, ameddig el nem kezdenek a zsebemben kotorászni, minősíteni a pénzköltési szokásaim (amikről kb. semmit nem tudnak, mert például fogalmuk sincs, hogy mennyibe kerül egy jó retinolos szérum, azt sem tudják, mi az a retinol). Ezt nem tűröm, semmilyen szinten nem tolerálom. De jó hír, hogy egyszer kell csak elmondani, hogy semmi közük, hogy mire költöm a fizetésem, mindenki megjegyzi (és utána persze megsértődnek, mert szerintük felháborító, hogy nem engedek bepillantást az anyagi jellegű dolgokba :smiley: )

5 Likes
#1136

Ők az evolúció csodái.
Szörnyű igazából belegondolni, mennyire toleránsnak kell lenni a munkahelyen, vagyis milyen irdatlan f**ságokat kell figyelmen kívül hagyni. Olyanokat, amik tényleg fájnak. Pl. ma meghallgathattuk a kutyás kolleganőtől, hogy az egyik kutyának milyen fájdalmas volt az ürítés.
Egy másik nem tudta, hogy az OTP minek a rövidítése (diplomája van).

1 Likes
#1137

Erre én is azonnal ugrok, meg a magánéletemben vájkálásra. Foglalkozzon mindenki a saját piti dolgaival.

1 Likes
#1138

Szörnyű volt olvasni amit írtál, de ezt a mondatot meg annál jobb :slightly_smiling_face:

2 Likes
#1139

Igen, szerencsénk volt a szerencsétlenségben, hogy a világ legklasszabb védőnője és gyerekorvosa a miénk. A tumor a csecsemőmirigy mögött volt, és nem okozott semmit, de ha hason feküdt, akkor nyomta a légcsövét. Ritkán volt úgy, mert a gyermek ujraélesztési tanfolyamon azt mondták, hogy a bölcsőhalál leggyakrabban hason fekve éri a babákat. De két hetesen egy délután úgy volt, és éppen jött a védőnő, aki látta, hogy valami nem stimmel. Azt hitte, hogy magzatvizet nyelt, és tüdőgyulladás, de rögtön beszélt a gyerekorvossal, aki megvizsgálta, de ő is csak annyit látott a bőrén, hogy mintha nem kapna elég oxigént. Beutalt a Bethesdába, még be is vitt bennünket.
Ott két napig nem láttak rajta semmit, aztán egy este megint hason tettem le, és a pulzoximéter jelezte is, hogy gond van.
Akkor utána másnap addig vizsgálták míg ki nem derült, hogy mi okozza. Ultrahangon nem látszott, csináltak nyeletéses röntgent, azon látszott, hogy valami meghajlítja a nyelőcsövet. Átvittek mentővel a Heim Pálba CT-re, mire visszatértünk a Bethesdába, az ottani doktornő már leszervezte az 1-es gyerekklinikán az ország legjobb gyereksebészével, hogy másnap megműti.
Aztán a műtét után még volt kemoterápia, de szerencsére abból már csak 4 blokk kellett, mire 3 hónapos lett, addigra túl voltunk rajta.

Csodálatos orvosokkal és egészségügyi dolgozókkal hozott össze bennünket a sors.

Emlékszem, már a műtét után voltunk, amikor volt egy olyan hír, hogy agyhártyagyulladásban meghalt egy pár hónapos kisgyerek, mert az ügyeletes orvos szerint bolha csípte meg.

De szerencsére mi csupa kiváló, elhivatott orvossal találkoztunk. :heart:

5 Likes
#1140

Akkor rokonlélek vagy, én is nagyon könnyen elsírom magam, főleg stresszes helyzetben :slightly_frowning_face:

2 Likes
#1141

Én sem nyilatkozom ilyen dolgokról a munkahelyemen, nem oda való sem a magánélet, sem a pénz. Viszont valamiért a kollégák mindig olyan bizalommal fordulnak hozzám, néha meglepően súlyos dolgokról beszélnek nekem. Mondjuk nem pletykálok, ezt mindenki tudja, hogy amit nekem mondanak, az biztos, hogy nálam is marad, de néha akkor is meglepő még mindig.

1 Likes
#1142

De jó, hogy meggyógyult, hála az orvosoknak és hála Istennek :smiling_face_with_three_hearts:

3 Likes
#1143

Hát ez egy csodás történet! :blue_heart: Amúgy egészségügyben dolgozom és felüdülés ilyet olvasni azok után amiket nap mint nap látok/hallok :slightly_frowning_face:

3 Likes