Mit használtál ma?

Hogy tetszik a Blue Blood? Mit gondolsz róla?

1 Likes

Köszi, elengedem a KAP alapozóját.
Remélem, tetszik a Blue Blood! Ma én is azzal sminkeltem.

1 Likes

@Amadea szerintem inkább az Annabelle Mineralst próbáld ki.
@Kokapu, @Amadea nagyon tetszik. Meseszép paletta, teljes eufóriában vagyok miatta. Ma este is vele fogok sminkelni. Kb 9 órán át volt rajtam, és minimális kopás, csíkozódás sem látszott. Alig akartam hinni a szememnek. Erről jut eszembe a Soul Blooming paletta nagyon gyengén teljesített a Rdel Young alappal. Csak ebèd után sminkeltem, és estére egyetlen csíkban volt a szemhéjráncomban az összes festék. Borzalmasan nèzett ki. Ennek elkenére imádom ezt a palettát is, lehet csak egymással nem kompatibilisek mert Milani alappal szèpen bîrta.

3 Likes

Nálam ma bad hair day van. Tegnap lusta voltam még hajat is mosni, így ma, a hűvösebb idő ellenére is - hátul összefogtam (általában csak melegben szoktam).
Viszont úgy gondoltam, hogy ideje lenne végre kipróbálni a Milani korall színű rúzsát, amit a kiárusításukon szereztem be, így lett ez a smink.

Urban Decay primer potion
Először egy matt bézs Pupa monóval lealapoztam a mélyítővonal feletti részt, a könnyű satírozhatóság érdekében.
Urban Decay Naked Petite Heat palettábból a Vibrate színt tettem a fenti alapra, illetve ebből a palettából az Inhale szín került a szemöldökcsontra is, a szemsmink legvégén.
Nabla Secret paletta: Ghibli csak a mélyítőbe, Contigo a külső V-be. A külső V alsó részét még egy kevés Mea Culpával árnyaltam. Mozgó részre az I Promise színt tettem (ez az egyik kedvencem a palettából), az I Promise és a Contigo közé átmenetnek pedig feltapogattam egy kevés Aestheticet. Belső szemzugba is az I Promise és arra a Play Hard került.
Pupa barna szemceruza az alsó pillatőbe, erre pedig Contigo.
Végül még egy ügyetlen, vékony tuspróbálkozás a Nabla Dazzle linerrel, Mantra színnel.

IMG_20190712_123658

Too Faced Hangover primer
IT Cosmetics CC krém
Becca brightening korrektor szem alá
Becca brightening púder a korrektorra
RCMA porpúder mindenhova máshova
Milani Color Harmony pirosító - Coral beams
Essence Berry on highligter - Berry vibes! laza ecsettel a pirosító fölé, és highlighter ecsettel koncentráltabban is tettem fel belőle.
Maybelline Snapscara spirál
Milani rúzs - 52 Coral addict

12 Likes

Én tegnap nagyon minimálisan használtam:
Lovely szempillaspirált
Catrice Camouflege korrektort
Babydream tusfürdőt arclemosásra és ennyi :smiley:
Ja és egy parfüm mintát az avon eve confidence-t, párom este meg is jegyezte hogy mi volt ez a parfüm rajtad :D, mondom édesanyámtól szoktam kapni ilyen parfüm mintákat. Elkezdte hogy olyan olcsó illata van, nagyon nem tetszett neki :sweat_smile:, igazából igaza van nem olyan amilyeneket tőle szoktam kapni karácsonyra :D. Csak azt szereti rajtam, amit ő vesz, és jó illatúnak talál :D. Mindig elmeséli karácsonykor, hogy vette meg a parfümöt, már nem is érzi az illatokat a végén azt mondja, annyit kipróbált :D.

2 Likes

Szinte ugyanazokat a dolgokat használom mióta nem vásárolok,csak ha elfogy valami, így nem is annyira említésre méltó de van benn pár újdonság.
Ezt a micellás vizet nem rég találtam, és eddig nagyon tetszik, hatalmas kiszerelés és olcsó és az INCI-je is megfelelő:
https://kremmania.hu/kremek/biobaza-beauty-micellas-viz-kamilla--es-uborkakivonattal
A tonik/esszencia felénél tart, még nem tudom milyen legyen a következő, de tuti ki szeretnék próbálni valami mást:
https://kremmania.hu/kremek/pyunkang-yul-essence-toner
Ez mézes szemkrém jól teljesít, de semmi húha hatást nem érzek vele kapcsolatban:
https://kremmania.hu/kremek/cosrx-honey-ceramide-eye-cream
Reggel ezt a C vitamint használom:
https://kremmania.hu/kremek/the-ordinary-ascorbyl-tetraisopalmitate-solution-20-in
Erre jön egy kevert krém még mindig TO hidratálók Cerace krémhez keverve:
https://kremmania.hu/kremek/the-ordinary-amino-acids-b5 és
https://kremmania.hu/kremek/the-ordinary-resveratrol-3-ferulic-acid-3
Erre jön az aktuális kedvenc fényvédő, ami csodás természetes bőrképet hagy maga után:
https://kremmania.hu/kremek/australian-gold-botanical-sunscreen-spf50-tinted-face
Nem is használok semmi mást most az arcomra.
Smink egy kontúr, ami szerintem sosem fog elfogyni:
https://kremmania.hu/kremek/becca-cosmetics-sheer-stick-foundation-spf30
Egy krémpirosító, ami szintén hatalmas adag:
https://kremmania.hu/kremek/bobbi-brown-pot-rouge-kremes-pirosito-arcra-es-ajkakra
Highlighterrel van esélyem a “project panning”-re, mert már félig elhasználtam, de természetes van még másfajta utánpótlás. Ez a highlighter viszont nagy kedvenc, szeretném elhasználni, hogy érezzem el tudok fogyasztani egy sminkcuccot teljes mértékben:
https://kremmania.hu/kremek/artdeco-strobing-cream
Szempillaspirál:
https://kremmania.hu/kremek/tonymoly-double-needs-pang-pang-szempillaspiral
Szemfesték mindig más, azokból sosem fogok kifogyni az tuti.
Este annyiban változik a rutin, hogy tökmagolajjal mosom le a sminket, és a hidratáló az TO NMF-be kevert fenti TO termékek mellett, még egy kis sárgabarackmagolaj.
Plusz most hogy kicsit rosszabb idő van elővettem esténként egy gyengéd retinolt:
https://kremmania.hu/kremek/the-ordinary-granactive-retinoid-2-emulsion

Nekem ez a minimál rutin most nagyon bejön. A saját nem vásárolok terveimhez is illik és a projekt panning-hez is tudok vele csatlakozni, bár az nem tervezett. Csupán egy kellemes hozadék.

4 Likes

Örülök, hogy tetszik, szerintem is csodajó paletta.

Habár én már feladtam azt, hogy a szemhéjammal valaha is összhangba kerüljek. Szerdán még a Blue Blood is lejött a külső v-ből 5 óra alatt. Pedig eddig mindig nagyon strapabírónak bizonyult. És nem sírtam, vagy ilyesmi, annyira forróság sem volt.
Na mindegy is.
:slight_smile:

2 Likes

Mostanában a Soul Blooming nekem is összeáll néhány óra után, pedig korábban nem volt rá jellemző…

Nagyon szép színe van a rúzsnak és nagyon jól áll!
Nézegettem én is a Milani palettákat, de nem mertem nekifutni, pedig lehet rossz márka…

Nagyon tetszik ez a rúzs, igazi “én színem”:). Szuperül áll. Nekünk kb.egy a színtípusunk, ahogy látom.

Úgy örülök, hogy tetszik! És ugye, milyen könnyű vele bánni és mennyire más állaga van, mint más márkák szemfestékeinek?

1 Likes

Szerintem számunkra láthatatlan dolgokon is múlhat, hogy mennyire lesz tartós a szemfesték, valamiből többet/kevesebbet termel a szervezetünk stb.
Egyébként a wet n wild (fekete-fehér tubusa van), szemhéjalapját ajánlom, nekem nagyon bejön. BeautyBayről rendeltem.

2 Likes

Igen, nagyon különleges. Most próbálom minél többet próbálgatni. Nagyon tetszenek a színek. :art:

1 Likes

Nappali smink:
L’occitane CC krém
Hourglass bronzosító
Hourglass pirosító
Lovely Brows Creator Pencil
Colourpop SSS Prickly Pear (fényes csillámos barna) a teljes mozgó szemhéjra
H&M szemceruza fényes világos szín (Grand Cru) vastagon húzva a felső pillatőbe
Essence You Better Work szempillaspirál
Rimmel Kate Moss rúzs-105-ös àrnyalat

Esti smink (ma még fesztiváloztunk)
EL DW alapozó
Too Faced Natural Face arcpaletta fényes bronzere
Too Faced Natural Face paletta két pirosítója keverve
Lovely Brows Creator Pencil
Milani szemhéjalap
JS Blue Blood paletta: Priceless matt barack színnel fixáltam az alapot, külső v-be először felvittem a matt sötétkék Deceased színt, ezt satíroztam el a mélyítőbe is, a mozgó szemhéj közepéig feltapogatatm a fényes középkék Ice Tray-t a mozgó rész belső felére a fényes bézs Crystal Flesht. Belső szemzugba a fényes fehér Cullinan ment. Az éles széleket elsatíroztam a matt világoskék Blue Blood színnel. Alsó pillatőbe a fényes, csillogó éjkék Ocean Ice ment.
Tusvonalat húztam egy matt fekete szemhéjporral, amit a Soph X palettából vettem.
Essence You Better Work szempillaspirál
Bobbi Brown Art Stick Bare árnyalat (tökéletes szájszín számomra)

Victoria’s Secret Bombshell Edp

Élőben sokkal erősebb és szemhangsúlyosabb volt a smink, a kép még a felét sem adja vissza a színek intenzitásának.

K%C3%A9p

K%C3%A9p

K%C3%A9p

5 Likes

Nagyon szép lett! :slight_smile: Különleges :slight_smile: Tetszik a színátmenet :D.

2 Likes

Köszönöm szépen! Csodás ez a Jeffree paletta, legszívesebben az összes színét magamra kentem volna.

2 Likes

De jól néz ki ez a Nyx polc :smiley:

Hülyén hangzik, de elönt az öröm, amikor a JSC palettákat használom.:slight_smile:

2 Likes

Teljes mértékben megértelek! Képzeld, leütöttem zsibin egy új Alien palettát, meg tudtam beszélni az eladóval, hogy elrakja nekem augusztus elejéig.

2 Likes

De jó, tök ügyes vagy.:slight_smile: Szörnyű az a pink ufófej, de a színek csodásak, a képek nem adják vissza az élénkségüket.