Az okos merlegekrol mi a velemenyetek, azok mennyire megbizhatok?
En bevallom, szkeptikus vagyok veluk kapcsolatban. Nem tudom elhinni azokat az ertekeket, amiket megallapit. 
De azert kivancsi vagyok a ti tapasztalataitokra is.
Nekem ezek az okos mérlegek tisztára olyanok, mint a Holdra szállás… fel nem foghatom, hogy attól, hogy mezítláb ráállok egy lapra, honnan a francból tudna bármit a testösszetételemről 
Nekem bejön a BMI, mármint tökéletesen egyetértek - nőként - ezzel a centi mínusz 110 = karcsúság. De az biztos, hogy ez abból táplálkozik, hogy nekem a karcsúság a szépségideálom. Nem az anorexia, hanem az ízléses, tónusos karcsúság. Saját magamon is látom - erős csontozatú, magas nő vagyok, aki nagyon könnyen épít izmot - hogy kicsit sem előnyös, ha sok a kiló vagy sok izmon ott a zsír, nagydarab leszek tőle és az egész testérzetem olyan elnehezült, nem jön be.
Kíváncsi lennék, hogyan alakul ki a szépségideál, mitől függ, hogy egy-egy korban éppen mi a divat? Ahogy látom, most a “nagydarabság” irányába megyünk. Idolizálva vannak a nagy, homokóra alkatú nők és a hatalmasra puffasztott izomkolosszus pasik. Mind a két nem ideálja sokkal nagyobb darab, mint 20 éve.
1 Likes
Csodálatos… én meg az iszlámot tiltanám meg…
Nagyon tetszett ez a videó, Friderikusz annyira szimpatikus, nagyon hasonlóan gondolkozunk sok mindenben. Vicces az a szarkazmus, amivel Harryt kezeli. Ti láttátok a Netflix sorozatot? Nekem amúgy meglepő módon szimpatikusabbak lettek tőle.
2 Likes
Nem láttam a sorozatot és nem fizetek elő Netflixre, mert állatira beszippantana
Viszont hadd dicsekedjek: az interjúalany az egyik húgom és eléggé büszke is vagyok rá 
Azt a jelzőt, hogy “szakértő” csak ráaggatta valaki, talán pont Friderikusz. De az tény, hogy jóval tájékozottabb a témában, mint az átlag hozzászólók.
24 Likes
Én is ezen tűnődtem, hogy nem a húgod esetleg, annyira hasonlít Rád és kétlem, hogy sok ilyen különleges nevű lány van még rajtatok kívül 
1 Likes
Tényleg, basszus! Azta! 
1 Likes
Nagyon hasonlít rád! Most hogy mondtad - bár régen mutattál magadról képet egyből beugrott az arcod. 
1 Likes
A BMI-vel foglalkozó cikk margójára:
2 Likes
1 Likes
Szörnyű volt olvasni ezt a cikket, mintha a körülöttem lévő rossz kapcsolatok lenyomatát láttam volna.
Annyira számít, hogy ki mit hoz magával otthonról, én szerencsés vagyok, mert nálunk a "nem ülünk a sz…ban " mentalitást láttam a harcos , független, két lábbal a földön álló anyukámtól, aki nagyon rossz körülmények közül jött, bántalmazó családból és kapcsolatokból de mégis meg tudta fordítani a sorsát. Így számomra értelmezhetetlen ( és ezt nem bántásból írom, most magamat elemzem épp ) és ideges és haragos tudok lenni, ha valakit beletörődő szolga sorban látok kínlódni … főleg ha gyerek is van a dologban.
Nekem is volt olyan ismerkedésem, ahol a red flag első jelére koccoltam és nagyon szép kis üzenetben leírtam az uriembernek, hogy nagyon sok mindent szeretnék érezni a párom iránt, de azt, hogy félek tőle azt nem… Megértette, elnézést kért, nem találkoztunk többet.
Összességében pedig azt figyeltem meg, hogy nagyon rossz mentális állapotban van az ország, szinte minden hétre jut egy gyilkosság amit nők sérelmére követnek el, nem tudom hány generáció múlva fogunk ott tartani, hogy a feleség az nem háztartási alkalmazott és a szerelmnek nem kell szó szerint fájnia.
Kellenek az ilyen cikkek még ha nehéz is őket elolvasni.
15 Likes
Elolvastam tegnapelőtt a cikket és elküldtem pár ismerősnek. Csak azoktól nem jött vissza semmilyen válasz vagy reakció, akikről magamtól is rájöttem, hogy ilyen kapcsolatban élnek.
Teljesen egyetértek veled.
1 Likes
Borzalmasan nehéz volt olvasni a cikket, még úgy is, hogy az én házasságom nem ilyen. Élénken él még bennem az a kapcsolatom, ahol a párom egy év alatt egy sarokban síró, tőle függő roncsot csinált belőlem. Pedig erős női mintával rendelkező családból jövök, és gyenge jellemnek se tartom magam. Sajnos ezek a lelki manipulációk, bántalmazások nem láthatóak a kapcsolat elején, utána pedig nagyon erős támogatás kell hogy az ember kiszálljon. Főleg erősebb kötelékek után, mint a házasság és gyerekek.
A férjemmel mi nagyjából egyenlőek vagyunk a házasságunkban. Viszont a “magyar mentalitás” óhatatlanul is hatással van ránk, nem a jó értelemben. A férjemnek nem egyszer szóvá tették benn, hogy nem tud annyira koncentrálni a munkájára (igen, mivel éjszaka felkel a gyerekhez, és fáradt). Így egyre több mindent átvettem az elmúlt évben, mert nem hiányzik egy lakáshitel és két pici gyerek mellett, hogy munkanélküli legyen. Több házimunka, kevesebb szabad program (edzés, sminkelés). Bízunk benne hogy ez nem lesz tartós. De a férjem túl könnyen megszokta ezt. Nem egyszer látom, hogy hiába ér rá (hétvége van), nem segít, hiába végzek olyan feladatokat amiket korábban ő is csinált (gyerek etetés, takarítás). Nem egyszer ültünk le beszélgetni erről és újra meg újra szólnom kell. Pedig a férjem tényleg támogató. El nem tudom képzelni milyen lehet ez úgy, ha a férfi hagyományos “én hordom a nadrágot” értékrendet képviseli.
Amit szeretnék még kiemelni, és sokat árnyalja a felek közötti viszonyt a házasságban, az a szülés után az anya anyagi függősége. Erre nem igazán tud az ember felkészülni a szülés előtt. Az elején még a csed egész sok, aztán fél év után már jelentősen kevesebb a gyed. Természetesen mivel anya van otthon (és tudja a gyerek aktuális méreteit) ő vásárol a gyereknek, kevesebb pénzből. Hacsak nem közös a bankszámla, ilyenkor jön a kuncsorgás, hogy a férj adjon pénzt/utaljon. És a magyarázkodás, hogy mire is kell. Ez megint növeli a férfi kontrollját a nő felett.
13 Likes
Számomra is megrázó volt ez a cikk. Én egyszer elváltam, nem ilyen okokból, mint a cikkben szereplők, de kiderült, hogy sok alapvető kérdésben egész más a véleményünk, úgy pedig nem akartam vele a családalapításba kezdeni. De ami szerepel a cikkben, az igaz volt, hogy ő totál ledöbbent, amikor elmondtam, válni akarok. Mert neki úgy is kényelmes volt, hogy valójában nem volt jó a kapcsolatunk már, dehát ugye ez az élet rendje…
Most pedig sok esetben látom ennek a kőkori felfogásnak a hatását a férjemen, hogy otthon minden a nő dolga. Az anyja is ezt vallja és ebben nevelte, hogy hiába volt ő hullafáradt, a férj és a fiúk ki voltak szolgálva. És ezt mondta is az én anyámnak, hogy hát hogyan lehetne egy férfinak mondani, hogy porszivózz fel?
Mi nem így éltünk, anyám se ilyen szolgalelkű és apám se egy ilyen ódivatú földesúr volt, sokat élt egyedül mielőtt megnősült, és azután is képes és hajlandó volt ellátni dolgokat a háztartásban is, meg velem, a gyerekkel kapcsolatban is.
Nálunk én sok mindent megcsináltam, csinálok most is, de férj is besegít, a gyerekekkel kifejezetten sokat foglalkozik, bevásárlást elintézi lista alapján, ha ő előbb végez a munkában, viszont észrevehető azért az otthonról hozott minta: az ő általa végzett kevesebb otthoni munka pl ugyanannyit ér számára, mint az én általam megcsinált kb háromszor annyi, és időnként szólni is kell neki, hogy bizony magától nem mászik ki a ruha a szárítóból. Én ezeket szóvá is teszem, mert én nem ezt a kussolást hoztam otthonról, de egy időben mégis csaknem normálisnak tartottam, hogy persze ez így van. Aztán visszamentem én is dolgozni, és nehogy már egyedül vigyek a céges meló után egy otthoni műszakot is. De őszintén szólva ez sokszor zavar, hogy szólni kell, mert az természetes, hogy én megcsinálom, akkor is ha szívesebben lazítanék egèsz délután vagy hétvégén. Viszont legalább ha elmondom, mit kellene segíteni, akkor megteszi.
De pl pénzügyekben sose korlátozott, néha nekem eszembe jut, hogy juj hát hirtelen felindulásból vettem vmi szükségtelen dolgot, de sose izgatja fel magát ilyeneken, vagy ha el akarok menni vásárolni mert elfogyott az arckrémem, szérumom, akàrmi, akkor az a válasz, hogy hát menjél, vedd meg. Az, hogy ne engedne dolgozni, hát bárcsak annyit keresne hogy ez felmerülhet, ez vicc persze, ne szabja már meg egy másik ember, hogy én felnőttként hogyan dönthetek.
Az biztos, hogy nagyon sokat kell még fejlődni ezekben a dolgokban, viszont ezek a régi rossz beidegződések még mindig tovább adódnak, és gyakran épp a nők ítélik el a másik nőt, ha elege van ebből.
11 Likes
Szerintem ez a cikk - vagy, ha jóindulatú akarok lenni, akkor csak a helytelen címválasztás - nagyon félrevezető és férfigyűlölő. Nem tudtak volna olyan címet adni, amiből egyértelmű, hogy a párkapcsolati bántalmazás lesz a téma? De így lehozni és azt sugallni, hogy a válás - már 5 különböző nő esetében is LOL- egyértelműen a párkapcsolati erőszak oka… hát, gyönyörű… látom magam előtt a szőrös hónaljú aktivistát, aki ezt megírta… Pedig fontos lenne a téma, csak szerintem nem ilyen álságos köntösben.
A párkapcsolati egyenlőtlenség sajnos örök téma és részemről is örök harc marad, azt hiszem. Bármennyire is igyekeztem normális férjet találni, nekem is napról napra ki kell jelölni a határokat. Persze ez csak mindig utólagos, átgondolva a napokat, szitukat jön le a függöny, hogy akkor ezt meg ezt, mit is kéne másképp, hogy egyenjogúak legyünk. Szerencsére a férjem van annyira empatikus, hogy mikor elmagyarázom neki, hogy az én szemszögemből hogy jön le egy-egy kérdés (most, hogy gyerekünk lett, egyre gyakoribbak az ilyen beszélgetések), mindig képes egy rövid időre a helyembe képzelni magát és el szokta fogadni a kéréseimet. De az tény, hogy ha nem szól az ember, akkor sokkal sokkal több a csicskulás egy nő részéről. Bízom benne, hogy sikerül majd egy olyan kisfiút felnevelnem, aki már tényleg egy másik szemléletet képvisel majd és ennyi magyarázatra sem fog szorulni, mint az apja.
Óriási kérdés az anyagiak, sajnos ebben a tekintetben szerintem nagyon kevesen vannak tisztában azzal a jogi kategóriával, hogy közös szerzés. Ez tényleg azt jelenti hogy ha nincs házassági szerződés, akkor minden fillér közös, 50-50, enyém-tiéd. Kész! Ennyike. Na, ez az, amit szerintem 10-ből 9 férfi úgy ért, hogy amit megkeres, az az övé, és kvázi gálánsságától függ, mennyit is “ad haza”/“oszt meg”/“szór a disznók elé”, ki ki válogasson vérmérséklete szerint… Ez a beállítódás alapvető probléma sajnos. Van 1 házaspár az ismeretségi körünkben, ahol a nőnek sikerült tökélyre vinnie ezt az elvet. Még az egyetem alatt jött a baba, összeházasodtak, ő háztartásbeli lett. Közmegegyezés szerint tehát ő “sosem dolgozott”, mégis, ha a férje bármit költ magára (hobbi/utazás/ruházat), fillérre ugyanannyit kiutal a nejének is. Na, ezt nevezem! Ilyet se hallottam máshol… Minket ez mondjuk pont nem érint, mert én ragaszkodtam a házassági szerződéshez, de ezt látom a legjellemzőbb gondnak, hogy a férfiak, még ha éreznek is kötelességet az anyagiak megteremtése iránt, annak a megosztása sosem egyértelmű, csak egyfajta lekezelés/leereszkedés. Pedig rohadtul rendet kéne tenni a fejekben ez ügyben… vagy sokkal több házassági szerződést kötni 
ha valójában ez felel meg a habitusának. Persze, amikor meg jön a válás, akkor koppannak az urak és kikérik maguknak, mennyit is kéne adni… ezen mindig jót nevetek magamban. Idióták, visszanyal a fagyi!
2 Likes
Mivel alapvetően szerintem a legtöbb házasságra hatással van a patriarchista soviniszta felfogás, még a legmodernebb esetekben is, így ezen a részén nem is izgatom magam. Nálunk konkrétan tudom, hogy nem egyenlően megosztott a munkavégzés, de az egyértelmű az első perctől, hogy ez csak rajtam múlik. Végtelenül maximalista és kontrollmániás vagyok, így szegény férjemben tudat alatt szándékosan csírájában fojtottam el a takarítás utáni vágyat, mondván, hogy úgy sem tudja úgy megcsinálni, ahogy nekem jó, így mindketten elengedtük ezt a kérdést és a házimunka, illetve a főzés az enyém.
Ugyanakkor sosem járok élelmiszert vásárolni a havi nagybevásárláson kívül, fogalmam sincs, hogy a számlák hogyan fizetődnek be és tankolni, kocsit mosni stb sem én járok. Ablakot nem pucolok, és nem szedek le függönyt, szemetet nem viszek ki. Ezek kérés nélkül megtörténnek maguktól is. Cserébe fogalma sincs, hol találja a tiszta ruhákat, ha épp nincsenek a szekrényében és a napi használati piperecikkek (lásd dezodor, szappan stb) “csak úgy” bekerülnek a fürdőbe.
A pénz körül nincsen felhajtás. Minimális különbséggel, de megközelítőleg hasonlóan keresünk és próbáljuk arányosan megosztani a költségeket. Mivel mi fiatalon, konkrétan a “meztelen seggünkre” kezdtük a közös életünket, így nálunk egyértelműen minden feles, még ha valakiben felmerülne, hogy nem, akkor is így van (nem csak a jogi részét tekintve).
Sok szempont miatt döntöttünk úgy, hogy nem vállalunk gyereket, de részemről (azonkívül, hogy a vágyat sem éreztem sosem) ez is benne volt, hogy nem vagyok hajlandó soha senkinek semmilyen módon kiszolgáltatott lenni azért, hogy elmondhassam, szültem. Akárhonnan nézzük én úgy látom, hogy ez a folyamat egy önként vállalt kiszolgáltatott rabság és örök életre szóló élethelyzet. Sem a világ, sem egy férfi kezébe nem vagyok hajlandó akkora hatalmat adni, hogy bármiért is könyörögnöm, kérnem vagy függenem kelljen. Erre bőven elég a munkahely, mert szerencsétlenségemre nem én nyertem a lottó ötöst.
A baráti körben is van olyan házasság, ahonnan hallok olyan verbálisan bántalmazó kommunikációt, aminek a harmadáért én már álmában megöltem volna a férjemet, de minimum elváltam volna vagy vele sem lennék.
Abban @asianlover -nek van igaza, hogy a cikk erősen sarkít. Az már a saját véleményem, hogy a cikkben szereplő hölgyek alapvetően is feltehetően áldozattípusok és mint ilyen, nagyobb eséllyel vonzanak bántalmazó partnereket.
Mindettől függetlenül borzalmas, ami a cikkben le van írva és hogy még a 21. század derekán is meg vagyunk rekedve az 1800-as évek felfogásában.
5 Likes
Hasonló pár dolog nálunk is, én sem gondolom, hogy ahogy férj takarít pl, az találkozik az elvárásaimmal, de azért időnként rászólok magamra, hogy akkor is csak csinálja meg néha. Illetve ha arra kérem h a szabadnapján porszívózzon, akkor hozzáteszem, hogy nem csak ott kell ahol a papok táncolnak, másszon be a sarkokba, ágy alá is, és akkor megcsinálja. Viszont vannak dolgok, amiket én nem csinálok cserébe azért, mert a zöme rám marad, pl a gyerekek délutáni elfoglaltságaira ő fuvarozza őket, autóval kapcsolatos ûgyintézések az ő dolga, számlák egy része, stb
Amikor a kisebbik gyerekkel veszélyeztetett terhes voltam meg aztán amikor be kellett feküdni a kórházba, akkor arcon csapta a valóság, hogy baszki ezeket eddig te csináltad mind, meg a nők napi szinten munka után még ezt mind elvégzik. De ez a sokk nem tartott aztán örökké, őt is időnként újra emlékeztetni kell ezekre.
4 Likes
Véleményem szerint mindaz amit leírt a cikk, vagy ti is a saját példátokon keresztül igazából egy dologról szól, a párkapcsolati kommunikációról, és annak minőségéről vagy hiányáról. És az persze egy külön szakterület, hogy ki/miért/hogyan nem tud úgy kommunikálni - akár a családján belül, akár az élet bármely területén- és nem tudja önmagát úgy érvényesíteni, hogy kiegyensúlyozott és boldog életet éljen.
2 Likes