Bobbi Brown-hoz egy pillanat erejéig visszakanyarodva:
A minap jött szembe ez a videó és váo de szépen dolgozik. Igazi (majdnem) “no makeup” makeup. Úgy szeretném elsajátítani.
De tény, hogy alapból nagyon gyönyörű, hibátlan bőrű, fiatal a modell.
Na igen. Mintha Palvin Barbarát kéne no makeup makeuppal széppé varázsolni.
Próbálja ki ugyanezt rajtam a pigmentfoltommal, tág pórusaimmal, meg a 4 órás alvásommal. Nem beszélve a kerek fejemről.
Komolyan mondom, könny szökött a szemembe:
Egyébként olvasás közben arra gondoltam, hogy tényleg, hogyan vagyunk mi nők minderre képesek?
Szeretem ennek a férfinek az írásait. Igazi feminista
Nem szervesen a cikkhez kapcsolódik, de a témához igen: Már itt is írtam többször, hogy nincs facebook se más social regisztrációm, soha nem éreztem affinitást regisztrálni, egyrészt - a saját és a családom magánélete védelme miatt, másrészt - és emiatt tényleg ufónak gondolnak- teljesen érdektelen számomra mások közösségi oldalakra komponált élete. Én az offline kapcsolatokban hiszek, és tudom, hogy ezzel manapság az emberek többsége nem ért egyet.
Anno a terhességem kezdetén még kérdeztem a nőgyógyászomat, hogy mit tudok tenni a babám egészségéért, és az akkor mondott szavaival azóta is egyetértek:
Semmi extrát nem kell tennem, higgyem el, hogy mindennel tisztában vagyok. Ő személyesen egy dolgot tud ajánlani az első 2 évre: Ne csatlakozzam semmilyen baba-mama csoportba és ne olvasgassak “szakértői” véleményeket nőtársaimtól, mert a rosszindulatnál semmi sem rombol jobban.
Ja, kedves tőle ez a kiállás!
Én azon gondolkodtam, ahogy ezt a cikket olvastam, hogy ez talán nem is feltétlenül egyenjogúsági kérdés, hanem a társadalmi berendezkedés csődje. A második világháborúig a legtermészetesebb dolog volt - egy anyagi szint fölött - hogy a családnál cseléd(ség) van és a nő is egészen másképp veszi ki a részt a feladatokból, mint ma. Igazából az új generációk saját magukkal basztak ki. Megnyertük a jogot a diplomára és ezzel együtt démonizálva lett a segítség. Szerintem ez itt a probléma. És ebben sajnos nő nőnek farkasa! Hány olyan család van, ahol a nők szidják a leghangosabban a szomszédasszonyt, mert annak bezzeg olyan könnyű, hogy hozzájuk takarítónő jár… meg étterembe mennek állandóan… Közben meg észre sem veszik, például hány ezrest dobnak ki az ablakon cigire meg egyéb létfontosságú cikkekre… Borzalmas, hogy a nők közötti irigység ennyire elterjedt, pedig ez színtiszta kisebbségi komplexus.
Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a saját döntésünk, mekkora csicskák leszünk és mire szocializáljuk a háztartásunkban élőket. Ne csodálkozzon az a nő sem, aki hullaként zuhan az ágyba, mikor ő a háztartási rabszolga… maga főzte sajnos… Emlékszem, még 25 éves voltam, mikor az első munkahelyemen döbbenten hallgattam a középkorú hölgyeket, hogy igyekeznek haza fél5-kor, mert várja őket a “második műszak” otthon. Elszomorító. Én azóta sem álltam be ebbe a sorba (most már gondolom, nem is fogok, 36 vagyok). Volt egy pillanat, szintén úgy 26 lehettem: vártam egy pasit randevúra. Loholtam haza a melóhelyről, gyorsan takarítani és még főzni is vacsorát. Akkor megálltam egy pillanatra, átgondoltam, hogy most komolyan: én fizettem ki és cipeltem haza a hozzávalókat (nem volt még kocsim), megfőzök, puccba vágom magam, majd még vacsora után az ágyban is elkápráztatom az urat, és mindezek után még nekem kéne másnap elégedetten csacsognom a barátnőkkel hogy mekkora király vagyok?! Hát, én ott behúztam a kéziféket, úgymond öntudatomra ébredtem és jól megfogadtam, hogy még mielőtt belépnék a csicskagyárba, itt húzzunk egy vonalat
Sajnos ezt a kiállunk magunkért dolgot sokunknak tanulni kell. Ékes példa vagyok rá én magam. Nekem csak 40 körül kezdett kinyílni a szemem. Egyszerűen így neveltek és amíg nem volt elég nagy a nyomás és elvárás, addig azt hittem velem van a baj. Most már másképp gondolom
Én olyan 36-38 között keztem el érezni egy olyan fokú elégedettséget (és nem a külsőségek miatt) magammal, és eltűnt a mindenfelé való megfelelni vágyás, amilyen kiegyensúlyozottságról és belső békéről a 20-as, 30-as éveimben fogalmam sem volt, hogy létezik. Szóval a korral ez javul.
Köszi ezt a számot! Olyan régen hallottam, pedig mind a két embert nagyon szerettem
Szívesen, nekem is nagy kedvenceim az előadók, tragikus, hogy egyikük sem él már.
Jó tanácsot adott az orvos, én anno egy rövid időre csatlakoztam ilyen fórumhoz, azt hittem cuki lesz és vidám, hàt nem. Azt az agressziót, amit ott egyesek mutattak…szegény anyuka feltett egy kérdést, vagy meg merte említeni hogy fáradt, esetleg hogy múlt héten a nagyi vigyázott a gyerekre 2 órát, és jött a földbe döngölés, hogy sz.r ember és anya, minek szült, más bezzeg 15 gyereket nevel plusz egy farmot igazgat mégse fáradt és még az urának is rittyent friss hatfogásos vacsorát minden este, meg utána desszert is van.
És igen, sokszor mi nők állítunk fel hülye elvárásokat magunkkal és más nőkkel szemben, aztán sokszor nehéz ebből kijönni, mert ezt tanultuk, otthon is ezt láttuk, meg mi lesz ha most én változtatok, mindenki haragudni fog rám, megszólnak, stb. Én is csináltam ezt egy időben, de be kellett vallanom magamnak elsősorban, hogy nem tudok egymagam mindent csinálni, és pocsékul érzem magam, így ideje volt átértékelni pár dolgot.
Hogy ellenpélda is legyen: mindegyik terhességem alatt beléptem egy-egy olyan csoportba (még Nők lapja cafén), hogy x.év y hónapjában szülünk.
A második gyerek csoportjából hamar kiléptem, az tényleg olyan volt, mint a fent leírtak.
Viszont az első csoport (azóta már Facebookon) ma (14 éve!) is megvan, és tartjuk a kapcsolatot. Persze nem mindenki, az elején voltunk kb. ötvenen, ami mára már csak kb. 10 főre apadt, de ez a néhány nő olyan, hogy soha nem szólt be senkinek semmiért. Időnként találkozunk is.
@Kokapu én is voltam nők lapja csopiban a 2. gyerkőccel ,ez is egy nagyon kedves csoport volt, egymàst erősítettük fikàzàs helyett. Mèg most is fent van a csoport fb- n, de màr csak 1- 2 beíràs van szülinapok alkalmàval hiszen màr megnőttek a törpèk.
A magamèrt kiàllàst ès a “nem” szòcskàt èn is megtanultam , mert senki sem àll ki èrtem ha nem teszem, ès mivel rengeteg külföldi nem beszèl jòl nèmetül, ìgy hajlamosak a kedves nèmetek nyugodt lelkiismerettel és fapofàval szimplàn minden külföldit le- és hülyének nèzni, főleg munkahelyen, a te bajod ha nem tudsz nèmetül címszòval.
Ha meg kinyitod a szàd, akkor lesnek ès elnéuést kérnek miközben a tekintwtükkel màr 5x hàtba szùrtak . Persze vannak kivételek, az orvosokkal kòrhàzakkal 100 % pozitív tapasztalat aim vannak.
Azok az ártatlan arcok!
Nagyon cukik tudnak lenni naponta làtom a francia Bulli csopiban hogy ülnek àrtatlan pofival a szètràgott pàrna stb. mellett .
Elképesztő!
Tényleg az, ugyanakkor ha a frontvonalban dolgozik valaki, pl. egy drogériában, kozmetikában, stb. ott bevallom, én is furcsállnám a félig lenőtt hajú alkalmazottat. De tovább megyek, egy magán egészségügyi szolgáltató alkalmazottjánál is jobban meglepne, mint az állami szektorban. Pedig ugyanarról beszélünk. És ezt annak ellenére gondolom így, hogy jogában áll mindenkinek eldöntenie, hogy mit kezd az őszüléssel.
Más: engem az is meglep, amikor a huszonéves jogász kolléganőm nyáron farmer shortban érkezik, ami tökéletesen áll neki, én meg furcsállom, hogy szerinte ez a megjelenés munkahelyre való?
Vannak írott és íratlan elvárások, nem könnyű megtalálni a helyes arányokat.
Persze, ez igaz.
Én volt, hogy azért hagytam ott egy kozmetikust, mert dohányzott. Egyszerűen számomra nem fér össze, hogy tudatosan ápolja valaki a bőrét, közben meg belülről mérgezi. A leheletéről nem is beszélve, amikor kezelés közben fölém hajolt.
Meg van is olyan munkakör, ahol meg van szabva a hajviselet, smink, öltözék. Ezzel nincs gond, nyilván ha olyan helyen dolgozik az ember, ahol ügyfelekkel találkozik, akkor fontos a megjelenés (bár az szerintem nem az ápoltság fokmérője, hogy valakinek az ősz haja nincs eltüntetve, pláne manapság).
Viszont ebben az esetben egyszerűen azért kellene befestenie, mert valakinek, aki történetesen a főnöke nem tetszik. Ez azért baromi gáz.