Haha 
A sógornőm szokta mindig mondani, hogy valahányszor csak beugranak hozzánk, mindig rend és tisztaság van. Én meg nem értem, hogy mire gondol, mert hát poros a polc, megint beköltözött egy pók az egyik sarokba, és nekem sem a kedvencem a porszívózás. Viszont igyekszem megtanulni és szokássá tenni bizonyos dolgokat. Rendet rakni reggel félálomban szeretek, viszont már nem tudok úgy jó szívvel lefeküdni este, ha nincs minden elmosogatva. Sajnos a ruhákat én is a fotelben szeretem hagyni, de már gondoltam rá, hogy kéne egy szobainast szerezni, akkor kicsit kulturáltabb lenne. Volt heti takarítós rutinom is (egyik nap konyha, másik nap nappali), és amúgy tényleg jól működött, a karantén alatt tavasszal. Amint nyáron visszatértem a melóba, felborult. Sajnos ez a napi negyed óra nem vált szokássá, pedig akkor én is úgy éreztem, bármikor betoppanhat aki csak akar, csak hát ugye erre nem kellett számítani a korona miatt.
A cikk végén kicsit meglepett az a rész, hogy a rendszerető ember esetleg azon izgulna, hogy mit szólhatnak a betoppanó emberek, ha valahol egy használt edény vagy ilyesmi éktelenkedik. Szerintem füle botját se érdekli a látogató lenyűgözése. A rendet maga miatt tartja első sorban, nem mások miatt.
Vagy beszélek inkább a magam nevében. 
Szeretem a rendet, a rendszerezést és úgy érzem jól magam, ha minden a helyén van és olyan szögben áll, ahogy a legpraktikusabb vagy számomra a legesztétikusabb. De magam miatt tartok rendet, nem azért, hogy a váratlan vendégek elájuljanak tőlem.
Gondolom, mindenki szeretné, ha állandóan ragyogna a lakása és mindig rend lenne mindenhol. Anno, drága anyósom, aki megrögzött tisztaságmániás volt, hajnal fél ötkor kelt és munka előtt minden áldott nap végigtakarította a lakást. Ezen én azért elcsodálkoztam, de mivel nála laktunk kb. fél évig, velem szemben is kimondatlan elvárása volt, hogy ebben részt vegyek.
Szeretem a rendet és a tisztaságot, de ezzel nem tudtam és nem is akarok azonosulni azóta sem. Viszont azt el kell ismerni, hogy azóta sem ismertem nála tisztább lakással rendelkező egyént. A lakása és a mániája rabja volt, szerintem.
Hát pedig vannak takarítómániások is, akik nemcsak maguk miatt takarítanak, szerintem. Gyerekkori emlékem, a velünk szemben lakó házban egy hölgy minden héten végigpucolta az ablakait, emlékszem, családilag kicsit flúgosnak gondoltuk. De ha megvan a mánia, az ellen nehéz tenni, mint tudjuk. 
Hűha, az anyósod és a valamikori szomszéd hölgy a krémek krémje. Ők már egy másik kategória szerintem. (Az ablakpucolás - sajnos vagy nem sajnos - számomra utálatos. Nagy valószínűséggel sose látnak majd a szomszédok még havi rendszerességgel sem ablakpucolás közben. 
)
Nem a takarításban ugyan, hanem inkább a rendszerezés terén, de kényszeres vagyok egy bizonyos szintig, ezt be kellett valljam magamnak én is. 
De legalább már tudok róla és ha vendégeim vannak, akkor nagyon igyekszek nem pakolgatni utánuk.
Akkor veled az sosem fordul elő, hogy valamit nem találsz, ha jól gondolom? Na ezt azért irigylem, nevezzük akárhogyan is!
Én képes vagyok időnként úgy eltenni, vagy inkább eltüntetni valamit, hogy fogalmam sincs, hogy hol lapulhat. Aztán ha előkerül, annál nagyobb az öröm! 
Azért előfordul néha. De általában egészen pontosan meg tudom mondani vakon is, hogy melyik tárgy melyik polc melyik dobozában és mi alatt-felett van, vagy milyen sorrendben.
Az a helyzet, hogy inkább hasztalan dolgokra tikkelek. Szögekre, merőleges és párhuzamos elhelyezésre, dolgok sorrendjére és efféle marhaságokra. Egyből kiszúrom, ha valaki hozzányult valamihez és máshogy vagy máshova tette vissza.
De látom és tudom, hogy milyen idegölő ez a környezetemben elnőknek. Mindent beleadok, hogy ne kergessem őket az őrületbe. 
Ismerős a dolog. Olyan tuti biztos helyre tudom eltenni a gyerkőc oltàsi könyvèt, ùtlevelèt, hogy tuti elfelejtem. Lassan fel kell ìrnom. Anyòsod nem olasz volt vèletlenül? Engem a szicìliai volt kergetett az őrületbe. Fèl 5kor kelt ő is, minden mindig csillogott, ebèd utàn nem pihentünk, hanem egyből föl kellett pattanni mosogatni ès el is törölni mindent, majd vissza a szekrènybe. Ha a gyereknèl leesett egy morzsa, ugrott ès felvette. Ez egyèbkènt azèrt lett szokàs ott lent, mert az ismerősök , rokonok bàrmikor betoppanhattak, előzetes bejelentkezès nèlkül, ès nehogy megszòlja vki őket, hogy nincs rendben a lakàs. A 2 hetes nyaralàs vègère jobban kivoltam, mint előtte. 
Az Isten mentsen az ilyen anyóstól 
Sajnos én is kényszeres vagyok bizonyos dolgokban, ez tény 
Barátom múltkor nézte, ahogy fényesre töröltem a fürdőszobai fém szemetes tetejét: “Mikor lettél ilyen tisztaságmániás?” Én, tisztaságmániás?? Hát ki szereti, ha cseppfoltos a kukatető?
Persze az ablakpucolást én is gyűlölöm…
Van egy pasi ismerősöm is, nem is, kettő, ők is így élik az életüket… 
Míg mi a kencevásárlásokkal kompenzálunk, addig ők biztos ezzel érik el a biztonságosnak érzett lelki szintet.
Én is szoktam a cikkben leírtakat alkalmazni, de azért ma is láttam, hogy hányódik pár dolog a lakásban, amint hazaértünk, neki is álltunk rámolni. Szerintem alapvetően arra kell figyelni, hogy mindennek legyen helye, pl. rendszeresítettem (ahogy sokan mások), egy dobozt a maszkoknak. A “hot spotok”-ra érdemes figyelni, pl. az előszobában lévő pakolófelületre, ahova levágjuk a kulcsokat, prospektusokat (utóbbiakat megveszekedetten gyűlölöm, be se jutnak a lakásba, rögtön a szelektívbe mennek), az ilyen helyeken szép kupac képes kialakulni - vagy a táskában, pénztárcában.
Az meg, hogy főzés után ne töröljem át a főzőlapot és a pultot, eszembe se jut, szinte a főzés része.
Azonban csak komoly összegek ellenében lehetne rávenni, hogy hetente ablakot pucoljak… jobban belegondolva, kb. megfizetethetetlen lennék ezen a téren.
Én meg pont azt érzem, hogy nagyon nehéz lehet velük egy fedél alatt, 7/24-ben kell mellettük glédában állni.
Amikor a csengőre teszed az ujjad, már akkor le kell venni a cipődet, különben figyelmeztet - először nagyon durvának éreztem, aztán legyintettem. Viszont, ha lakást adnék bérbe, csakis ilyet keresnék.
Szerintem sokunknak megvannak a becsípődései, amit írsz, az teljesen normális. A munkahelyemen is letörlöm mosogatás után a pultot, még egy kávéscsésze után is, benne van a “rutinomban”. De azt is látom, hogy ezzel nincs mindenki így.
Az a fránya ablakpucolás, na azt én sem csipázom.
Bár én is ilyen rendszeres lennék!
Én engedem, hogy a fáradtság, rossz kedv vagy egyéb marhaság befolyásoljon és olyankor legyintek a kis kupira. Utána meg szívok, mert hagyom elharapózni a dolgokat.
Régen rosszabb volt a helyzet, ebben vezettem le a feszültséget, mondván, legalább a lakásomat uraljam, ha másra nincs befolyásom. De beláttam, hogy ezzel nehéz együttélni, mert megfojtja a velem együttlakókat, plusz nem azért van otthonom, hogy takarítsam.
Hmm, ablakpucolás és függönymosás… félévente szoktam, most ősszel kimaradt a munka miatt, de nem lesznek miatta álmatlan éjszakáim.
Ironikus módon a sminkes sarkom általában egy bazi nagy hot spot, ha hetente egyszer sikerül rendet raknom, letörölgetnem a csillámporban úszó felületeket és kimosni az ecseteket, már roppant győzedelmesnek érzem magam.
Azért nálam se a glédában állás a jellemző, inkább hétvégén szoktam kisebb-nagyobb tornádózást csapni. Hétköznap esténként csak ruhapakolás, a konyhai pult rendben tartása, a hulladék kivitele, meg csip-csup dolgok pakolgatása megy. Hozzateszem, hogy két rendszerető ember esetén ez nem nagy munka, háziállat és/vagy kisgyerek esetén jóval nehezítettebb a pálya, úgyhogy nehogy ostorozd magad. Mindenki csak magának feleljen meg ezen a téren, ill. szó szerint mindenki söpörje a saját portáját.
De vannak beteges szélsőségek. Akiktől a lakást vettük, szörnyen rendetlenek voltak. Pl. a hálószobában volt egy pianínó, amit nem lehetett észrevenni, annyi ruhát, füzetet stb. ráhalmoztak. A szekrényajtó kibukva a sínből és ömlöttek ki a ruhák (nem túlzok), a konyhaszekrény kihúzott fiókja mögül fél pár lyukas zokni, túró rudis papír stb. került elő. Anyuka fél évvel a költözés után felhívott, hol van a gyerek ekcémakenőcse, mert ő a hűtőben hagyta és ide jönne megnézni (!).
Élmény volt utánuk költözni. Apuka,nem győzött ámuldozni, hogy visszaadtuk a lakás régi fényét, de egy baráti házaspár is megkérdezte a nyáron, hogy nálunk mindig ilyen rend van-e.
Igazán szívesen megnézném azt a meccset, ahol ez a család megmérkőzik a hajnal fél ötkor takarító anyóssal.
Kizártnak tartom, hogy ez nálunk előfordulhatna
84 éven át dolgozott ugyanazon a munkahelyen a világ leghűségesebb alkalmazottja (szeretlekmagyarorszag.hu)
