Kicsit se ronda. 
Egyáltalán nem ronda, viszont nagyon finomnak néz ki!
Nem ronda egyáltalán
ha nem szédülnék el tőle, bevágnám az egészet 

Csikós tokány a mai menü 
Szalonnán megsütöttem a hagymát (2 nagy fő)
Paprika, só, 1 kiló sertés lapocka
Fokhagyma, fehér paprika, paradicsomszósz(házi), piros arany, bors, borsikafű…vörösbor…mikor már majdnem kész a hús, babérlevél, még egy kis bor és még fokhagyma
végén tejföl és egy kis főzőtejszín 
Olyan kis tökéletlen, amit én nem is bánok. Így szép a világ 
Párom azt mondta, ne is adjunk belőle senkinek, megeszi majd ő. Lefordítva ez azt hiszem, azt jelenti, hogy finom 

Meglepően “kevés” cukor van benne, már ha az ember lánya nem nézi a 250 gramm tejkaramellt, és az öt evőkanál porcukrot.
viccer félretéve, nem az a tipikus “úristen, de édes” süti.
Ettől függetlenül az egész elfogyasztása után valószínűleg lennének gondjai az embernek 
És ki bírná ki abbahagyni
olyan jól néz ki
sajnos én a mindent vagy semmit elvet tartom 

és így inkább a semmit
kár amúgy hogy illatot nem lehet ide feltölteni 
Megértelek! Imádok enni, és ha valami finom, azt nehezen hagyom ott 
Nem a szépségük miatt osztom meg, talán azért mert nem szokványosak, az első képen tejszínes-sajtos karaj látható, a másodikon töltött paradicsom fetával, ezek új êtelek, még sohasem készítettem őket, szeretek új recepteket kipróbálni.
Bocsi, a kövön lévő paca miatt :D.

Töltött pari receptet kérhetek? 
Nekem is, nekem is a paradicsom receptet plíííz!
Ez alapján csináltam: Nem raktam bele olajbogyót, illetve habtejszín helyett főzőtejszín került bele, a töltött paradicsom tetejére raktam sajtot is. Én beraktam sütőbe is, mert sokkal finomabb úgy, 180 fokra alsó felső sütés 15-20 perc, majd 5 perc légkeverésre.
Ennél nagyobb dicséretet férfiembertől nem is lehet várni.
Így van 
Barátom imádja a kakaós csigát, így egyszer névnapjára az alábbi ajándékot kapta tőlem.
Szerkesztettem egy táblázat féleséget, kinyomtattam, “XY nagy kakaós csiga tesztje”. Különböző szempontok voltak rajta, pl. íz, tészta, kakaó mennyisége, súly stb.
Aztán az elkövetkezendő hetekben mindig különböző helyekről hoztam neki kakaós csigát, amiket értékelnie kellett. A beszerzési helyet utólag tudta meg, és még le is fotóztuk őket, csak összesítve nem lett.
Jó móka volt, sokáig tartott az ajándék 
Tavaly július óta visszahúz a szívem az olaszokhoz. Kétszer jártam ott, engem megvettek, imádom az országot, és még mennyi mindent nem láttam. Így ma olasz napot tartunk, focaccia készült. 

Szóval ennyit a diétás, odafigyelős vacsiról, ma dőzsölünk 
De jól néz ki!