Kamu vélemények

Sajnos az elmúlt héten az egyik magyar márka véleménydömpinggel árasztotta el a KM-et, ezért arra gondoltam, hogy ha már ilyen szuper közösség vagyunk, jelezhetnénk akár itt is egymásnak itt a gyanús véleményeket és rendszeresen “visszaeső” márkákat (sajnos nem egy van).

Persze mint eddig, a “Házirendellenes gomb” is tökéletes erre a célra :wink: , de itt legalább maradandó nyoma lenne.

2 Likes

:open_mouth: Erről jut eszembe, hallottatok a Sunday Riley-botrányról? Igaz, az Amerikában történt, de tényleg megvan a megfelelője itthon is.

Őszintén szólva, én eddig bármilyen magyar márkára kerestem rá KM-en, találtam kamunak tűnő véleményeket. Nehéz bizonyítani, nem is szoktam jelenteni őket. Igaz, igazán szemtelen, egyértelműen kamu véleményeket még nem láttam (vagy csak nagyon gyorsan elintéztétek :slight_smile: )

De amikor újonc/krémkedvelő felhasználók a regisztrációjuk napján tömegesen írnak véleményt a dicsérni kívánt Márka termékeihez, esetleg fel is töltenek új terméket (kizárólag a Márkától), de ezután soha többé nem használják a profilt, az érdekes. A dörzsöltebbek azért évente 2x belépnek, és más márkák különféle termékeihez is írnak néhány véleményt a hitelesség fenntartása érdekében. A véleményeik általában mesterkélten vannak megfogalmazva, személytelenek, az íróiknak nincs más aktivitása KM-en, szóval úgy összességében gyanúsak.

Éppen ezért, ha magyar márkákról van szó, mindig megnézem a véleményezők profilját, és próbálom eldönteni, hogy egy hozzám hasonló földi halandó lehet, vagy “bennfentes”.

2 Likes

Nekem sem rémlik, hogy belefutottam volna már egyértelműen kamu véleményekbe, aminél meg csak gyanakszom azt bevallom inkább nem szoktam jelenteni mert nem akarnék senkinek kellemetlenséget, pláne hogy fenáll a veszélye, hogy rosszul ítéltem meg a dolgot.

Viszont, kicsit eltérve de valamennyire azért kapcsolódva a témához, nem lehetne valahogy kiszűrni az abszolút haszontalan megnyilvánulásokat?
Nem a megjegyzezésekre gondolok, mert ott ok, de mikor valaki pontozza is az adott terméket és ennyit bír odaírni, hogy, idézem: “Nekem bevált.” Öööööö… ok. Vagy ez csak nekem zavaró?
Egyébként én azt sem szeretem, hogy életkor megjelölés és bőrprobléma kategória meghatározás nélkül lehet vélemémyezni.
Ha konkrétan éppen érdekel az a cucc de még nem ismerem (esetleg előfordulhat, hogy a márkától sem használatm addig semmit) akkor azért jó lenne tudni, hogy akinek bevált, vagy nem vált be nagyjából velem egy korosztály e, illetve esetleg még a bőrpoblémánk is egyező.
Nagyon nem mindegy, szerintem, hogy 38 évesen vízhiányos bőrrel egy 20 éves zsíros bőrű, vagy egy 40 éves száraz bőrű felhasználó véleményét olvasom.

2 Likes

Kb. két napja nekem is feltűnt egy M nevű márkával kapcsolatban, hogy szinte spam-ként zúdultak róla a vélemények. Meg is fordult a fejemben, hogy fura, de én sem vagyok az a jelentgetős típus, csak azt jelzem, amiben biztos vagyok (hibás ár, stb.).
Nem könnyű a kamu vélemények kiszűrése, de sajnos a valós véleményalkotást igencsak torzítják az ilyen kéretlen “vélemények”, akár pro, akár kontra.

1 Likes

Én kedvelem az M termékeket, Facebookon be is van jelölve, és ha jól emlékszem, az volt múlt héten, hogy tettek egy felhívást a Facebookon, hogy véleményezzék Krémmánián a termékeiket. Azt nem kérték, hogy csak jó értékelés lehet, arra pedig már nem emlékszem, hogy volt-e valamilyen jutalom érte.
Nem igazán olvastam el, mert éppen dolgoztam, és nem értem rá, csak este hallottam róla.

Azt gondolom, Ildikó nem akart alapvetően rosszat, de előbb mindenképpen meg kellett volna kérdeznie róla a KM üzemeltetőit. Vagy a saját webshopjukba gyűjteni a véleményeket.

Én egyébként szeretem a termékeiket, a “Mit használtál ma” topikban arról meg is győződhettek, hogy tényleg használok is jó párat. Mondjuk még talán egyet sem véleményeztem. :thinking:

2 Likes

Dehogynem lehet :slight_smile: Ha a házirendellenes gombra kattintasz, adminisztrációkor töröljük a haszontalan, egyszavas véleményeket. https://kremmania.hu/hazirend

“Egyébként én azt sem szeretem, hogy életkor megjelölés és bőrprobléma kategória meghatározás nélkül lehet véleményezni.” - Ezt hogy érted? Minden felhasználó neve alatt ott van minden adat :slight_smile:

Minden adat, amit megadott. De ezek kitöltése nem kötelező ahhoz, hogy véleményeket írjon.

4 Likes

Ehhez még hozzátenném, hogy számomra ez a profil dolog nagyon hiányos, számos webshopban bővebb profilt állíthatsz be magadnak. Én pl azt feltétlen hiányolom, hogy egy bőrproblémát lehet megjelölni. Nálam pl ezért nincs kitöltve, mert nincs kifejezett ‘fő’ bőrproblémám, vállalható minőségű bőröm van full smink nélkül is, viszont ha azt kéne bejelölnöm, hogy mik érintenek, mire van felépítve a rutinom, akkor bejelölném, hogy bőröregedés, tág pórusok, egyenetlen bőrfelszín, túlérzékenység. Merthogy ezeket mind kezelem (és/vagy megelőzöm), és ezért szép a bőröm. Az full falsch lenne, ha egyet jelölnék be, mivel nem vagyok sem ráncos, sem pattanásos, sem tágpórusú, sem piros.
Anno én megírtam a KM-nek azt is levélben, hogy nagyon jó lenne, ha a bőrápolási rutint is jelölni lehetne, mert pl számomra abszolút nem releváns, amikor valaki lehúz egy hámlasztót, vagy egy krémet, és közben azt elfelejti közölni, hogy nincs rutinja, hanem úgy gondolta, hogy használ hámlasztót, de utána már semmit, vagy mondjuk egy sárga-piros incijű krémet ken csak fölé, amit a bőre mégjobban magába szív egy AHA után. Nyilván hogy kicsinálja a bőrét, akármilyen bőrproblémája is van, vagy nincs. Szóval minden ilyen esetben nagyon szívesen kattintanék a profilra, és nézném meg, hogy aki véleményez, az milyen körülmények között teszi.

5 Likes

Ha ez egy fórum, és beszélhetünk bármiről normális hangnemben, akkor könyörgöm, mondjátok ki, hogy miről van szó, mert nekem fogalmam nincs :smiley:

2 Likes

Személy szerint én nem támogatnám, hogy ennyire részletes információkat kelljen megadni a profilon. A KM nem csak arcápolásról szól, s rengeteg dolog van, amit ki lehetne még írni ilyen alapon (az arcformától kezdve, hogy hordasz-e szemüveget vagy kontaktlencsét, naponta mosol-e hajat, ezek mind olyan dolgok, amik hasznos infók bizonyos kontextusban), de pont ezért én úgy vélem, ezeket éppen elég az adott termékeknél kifejteni a véleményben, amikor tényleg releváns. Kérdezni meg mindig lehet megjegyzésben.

Ja, én nem arra gondoltam, hogy ez legyen kötelező, hanem opcionális lehetne.

Ip cím alapján tudnánk szűrni, honnan töltötték fel, és honnan jött több vélemény ugyanarról a termékről.

Sziasztok:)
Teljesen egyetértek MrkAnitával!Irtó zavaró amikor korosztály nélküli véleményt olvasok,leginkább ha kimondottan olyan kencéről van szó,ami konkrét korcsoportot céloz.Ami még “jobb”:Pl.szemránckrémek…érdeklődve olvasom milyen fantasztikus az adott termék,mire meglátom,hogy a vélemény írója 18-24-es korcsoport…nyilván nem fogom hitelesnek tartani.
Az is igaz,hogy bármilyen kort megjelölhet a regisztráló,csak az egyénen múlik,valósat e,és igen,az is haszontalan és az oldalt nem építi,a "nekem bevált"vélemény,hisz ez nem is vélemény.
Ezek ellen nincs mit tenni,legfeljebb nem olvassuk el:)

1 Likes

A kamu véleményektől szépen elkanyarodunk a weboldal fejlesztéséhez… Bizony, jó lenne, ha tudnánk korcsoportra is szűrni, az sokkal egyszerűbb célzott keresést tenne lehetővé. A felhasználó keresést a google segítségével megoldhatjuk, ha van “kedvenc” felhasználónk, ezzel szoktam leggyorsabban rátalálni…:mag_right:

Igen, ezek már valóban nem ebbe a topicba tartoznak, szerintem itt most ne is nagyon menjünk bele, mert eléggé off, megvan ennek is a maga topicja :wink: (Egyébként amiket kértek, folyamatosan írjuk magunknak, és figyelembe vesszük a fejlesztéseknél azokat, amit a legtöbben kérnek.)

4 Likes

Elvileg… gyakorlatilag meg mostanában elég sok olyan véleményb futottam bele, ahol csak a felhasználó neve van megadva, a többi rész gondolom nincs kitöltve az adatlapján, így nyilván nem is jelenik meg.

1 Likes

Jogos és értelek Anita, de légyszi a fejlesztési kéréseket ne itt beszéljük meg. (De ha már szóba jött felírtam azért.) :slight_smile:

1 Likes

Igen, így van. Iszonyú sokan még az életkorukat sem adják meg, nemhogy a bőrtípusukat… innentől kezdve sok értelme van olvasgatni a véleményüket…

1 Likes

Nekem a kedvenc kamu véleményem valami őszülés elleni kapszula volt, amit betettem kívánságlistára, és azóta sem tudom kivenni, mert, ha ráklikkelek, kiírja, hogy nem létező lap :smiley: így a végtelenségig ott díszeleg a kívánságlistám csúcsán a kamu termék :smiley:

1 Likes

@anon71190870, detto! Nekem is ott maradt a wishlist elején ez a vacak kapszulás izé :rofl:

1 Likes