Javaslatok a Krémmánia oldalhoz

3 nap után mindkét félnél automatikusan megjelenik a vásárlás értékelésének a lehetősége, ha jóváhagyja az eladó, ha nem. Ez azért van így, hogy a tranzakció végére akkor is pontot tehessetek, ha mondjuk az eladó nem jelez vissza. (Az, hogy ilyenkor az eladó is írhat, teljesen természetes, hiszen neki is joga van reagálni a vevői értékelésre, ha kap.) Egyébként ilyen esetben 3 csillagot is lehet adni, az semleges. :slight_smile:

Lehet, hogy csak intelligencia kérdése, amit firtatok, de bosszantó, amikor egy termékhez kérdést teszel fel, majd valaki, aki természetesen látja a kérdésedet, erre magasról tesz, és leüti a terméket, mielőtt megkaptad volna az eladótól a kérdésedre a választ. És az eladók zöme sajnos -tisztelet a kivételnek - ilyenkor örül az eladásnak, mintsem korrektül eljárva, jelezné, hogy mivel a leütés előtt volt már érdeklődés a termékre, csak a válasz megküldése után, időt hagyva a kérdezőnek, dönt majd arról, hogy a korábbi érdeklődő vételi szándékát hagyja jóvá, nem pedig azét, aki ezt követően és mindezt figyelmen kívül hagyva járt el.
Ezt egy fejlesztéssel lehetne automatikusan kezelni, függő/foglalt opcióval.

Értelek, de technikailag minden aukciós oldalon így van, ahogy nálunk is. :slight_smile: Sőt, nálunk még arra is lehetősége van az eladónak, hogy eldöntse, hogy kinek a vásárlását szeretné elfogadni - ha szeretné megvárni a kérdezőt, akkor lehetősége van visszautasítani azt, aki közben leüti a terméket, ha nem, akkor pedig nem. Ez kizárólag az ő döntésén múlik.

3 Likes

Egyetértek silver felvetésével. Az “adásvétel” értékelése fogalmilag kizárt, ha nem jött létre, mivel elutasították. Másrészt, gondolom, olyan embert utasítanék el, akivel nekem vagy másoknak gondom volt (pl. notórius felszívódó/idegesítően alkudozós/bármi egyéb). Ha már kvázi megúsztam az adásvételt, akkor nehogy már, még utána azért húzzon le, mert én vagyok a szemét, hogy elutasítottam… akkor mi értelme van elutasítani? :S
Ennek az egész elutasítás opciónak az anonimitás lett volna a lényege, nem?
Én még nem jártam így, de jó, hogy mondjátok! Senkit nem fogok elutasítani ezentúl! Ha belefutok egy hülyébe, így is úgy is megkapom a magamét :joy:

Wishes írta, hogy az értékelés lehetősége csak 3 nap után jelenik meg, tehát ha ez időn belül hagy jóvá/utasít el az eladó (ami szerintem normál esetben meg is történik, hisz neki is érdeke, hogy minél előbb találjon vevőre) akkor nem merül fel ilyen probléma.

Ha viszont eltelt a 3 nap, a vevőnek mégis meddig kéne még várnia, hogy az eladó reagáljon? Tehát pl. én már több mint egy hete leütöttem a terméket, az eladó továbbra sem csinál semmit, miért is adnék neki “semlegesen” 3 csillagot, mikor szemmel láthatóan nem foglalkozik az adásvétellel?

1 Likes

Az 1 csillag szerintem inkább arra érvényes, ha valaki megkárosít, pl. utalsz neki és nem küld cserébe semmit. De persze mindenki annyi csillagot ad, amennyit szeretne, mi ebbe nem szólunk bele.

Ha te vagy az eladó, akkor eleve nem vagy anonim és ha 3 napon belül utasítod vissza, nem tud lehúzni vagy bármit csinálni :upside_down_face: De nem is törvényszerű egyébként, hogy valaki azonnal lehúz, csak mert nem reagálsz rögtön, csak előfordulhat . Az pedig őszintén szólva teljesen jogos, hogy vevőként mindenki szeretné tudni legalább 3 napon belül, hogy érdemes-e várnia az adott termékre (vagyis meg kell-e vennie) vagy sem (mert valamiért visszautasítják). 3 nap alatt egyébként az emberek többsége néz is mailt, ha meg tudja előre, hogy valamiért nem fog, akkor addig érdemes leszedni a termékeket KM-ről és ennyi. Keep calm csajok!!! :))

Ja, ok, én úgy értettem, hogy a “3 nap után mindkét félnél automatikusan megjelenik a vásárlás értékelésének a lehetősége, ha jóváhagyja az eladó, ha nem.” akkor is él, ha elutasítom. De akkor csak én értettem félre, bocsánat!
Az anonimot csak arra értettem, hogy anonim módon tudok lerendezni egy vételi szándékot, ahelyett, hogy nyilvánosan írjam ki szegényről, hogy miért nem szimpatikus nekem és inkább offoltam a vételi szándékát.
Peace :blush:

Elnézést hogy itt kérdezek,de nem találtam olyan topicot,ahol írhatnék.
Az lenne a kérdésem,hogy tud e valaki információval szolgálni egy krémmániás felhasználóról,Jamdom néven van regisztrálva,Jámbor Péternek hívják.
Nagyon köszönöm ha valaki ír,ugyanis vásároltam tőle,mire "családi tragédiára"hivatkozva eltűnt…

@Mariann33 Utaltál neki, és aztán eltűnt? Van egy Csalók a piactéren topik.

Szia!
Igen…sajnos.
Először azt írta hogy hétfőn postáz,majd kedden rákérdeztem hogy sikerült e,mire azt a választ kaptam,hogy tragédia történt,elutazott vidékre mindent hátrahagyva,és csak köv.hétfőn tud postázni,24.-én…
Köszönöm szépen a tippet,azt a topicot kerestem,de zavaromban nem találtam:)

Nem tudom, felmerült-e már, de jó lenne, ha kaphatnék valami értesítést e-mailben, amikor valaki egy eladó termékemhez kérdést ír. Nem mindig van időm belépni az oldalra (ha külföldön vagyok céges úton, akkor aztán végképp nem), és most fordult elő, hogy 16-án kérdezett valaki, én meg csak most látom. Ha ilyen funkció van már, csak én nem találtam még rá, akkor nem szóltam. :slight_smile:

2 Likes

Jelenleg azért nincs, mert amikor csináltuk a piacteret, akkor alapvetően a nagyon aktív KM-eseknek szántuk, de fel van írva ez is a KM-es kívánságlistára, mert mások is kérték már. :slight_smile: Köszi, hogy írtál! :*

talán ez csak ilyen “y/z/alpha” (sosem tudom hol tartunk) generációs igény, de nem lehetne esetleg azt megoldani valahogy, hogy a …/profil/velemenyek/felhasználónév oldalon látszódjon, hogy melyik vélemény hány “hasznos” értékelést kapott?
vagy ahogy itt a fórumon a lájkok, egy kisablakban lássuk, hogy melyik véleményünk kapott legutóbb hasznosat? (tippem szerint a második nehezebb, de nem vagyok webfejlesztő)
én szeretem tudni, hogy épp melyik véleményemre reagáltak pozitívan/negatívan, ebből tanulhatok, és fejlődhetek a véleményírás terén. hogy a mindenre kiterjedő, hosszú véleményeim azok, amikkel igazán segíthetek, vagy a rövid, kulcsszavas, lényegretörő :smiley: (ok, ez kategóriától is függ, de a konklúziókat levonom magamtól)

3 Likes

Az tényleg nagyon hasznos lenne, ha láthatnánk, hogy épp melyik véleményünket tartja valaki fontosnak. Ezt én is nagyon szeretném.

1 Likes

Ezt én is szeretném.

2 Likes

Nekem az tetszene még, ha ugyanúgy, mint ahogy a bőrtípust/bőrproblémát be lehet állítani, a hajtípust is be lehessen. Nagyon nem mindegy, hogy olyan ember húz le terméket, akinek természetes a haja, vagy akinek mondjuk szénné van szőkítve és az isten se tudna vele csodát művelni.
A FeelUnique oldalon nagyon tetszik a véleményezés, ott a termékhez, ahogy írsz, közvetlenül akkor állítod be, hogy ki vagy mi vagy, milyen a hajad/bőröd/akármid és milyen elvárásokkal indultál neki a cucc használatának, valamint van olyan rész, hogy “best for” és kis címkéket lehet bejelölni, szerinted mire/hogyan jó. (pl.: oily skin, dry skink, weekly use, daily use…stb)

3 Likes

Laikus vagyok ilyen téren, hogy mennyire nehezen/könnyen valósítható meg, így egyszerűen csak leírom, mi az ami nekem hiányzik:

  • termékeket kedvencként megjelölni - vagy elnenteni- sokszor nem vagyok biztos benne ,hogy megveszem a terméket de jó lenne ha nem kellene állandóan keresgetni.
  • esetleg az eladót - követni - ha felrak új terméket ez automatikus üzenetként átjönne , de kedvencként megjelölni is elég lenne. Ha jó a tapasztalat akkor legközelebb is szívesen vásárolnék ,nem kell külön megjegyezni a nevét . Legutóbb az értékeléseket kellett böngésznem és az emailjeimet, amik már letörlődtek 1 hónap után, hogy megtaláljam az egyik kedves vevőt akinek további termékeket ígértem eladásra.
1 Likes

En annak orulnek nagyon a forumon, ha azt be lehetne allitani, hogy az uj hozzaszolasok legyenek felul. Az olyan topikoknal, ahogy mar eleg sok hozzaszolas van, olyan sokaig tart legorgetni😅
(Ha esetleg van ilyen beallitas, csak elkerulte a figyelmem, akkor legyszives irja meg valaki, hogy hol lehetseges. Telefonos verziot hasznalom.)

2 Likes

Nekem pont az a jó benne, hogy az a hozzászólás van legfelül, amit még nem olvastam el és alatta az összes többi új, szóval ebből a szempontból praktikus, de megértem a te nézetedet is :slight_smile: