Dupe-ok: smink, borapolas, illat

Jajj annyiszor hallok ilyen sztorikat. Soha nem mernék kozmetikumot venni kínaiban… Még a milka csokit és a rio marét úgy ahogy elhiszem, de azért arról is vannak kételyeim, hogy eredetiek lennének. Még azt az egyet tudom elképzelni, hogy valahol “véletlenül” felborult egy teherautó, és a rakományt ott hagyták… De azért ez sem valószínű, mert elég sok teherautónak kell felborulnia, hogy az összes kínaiban ilyen kínálat legyen. Meg arról a média is biztosan írna.

2 Likes

Én az ilyet sem hiszem el. Ilyen értékű rakományok nem tűnnek el csak úgy.

2 Likes

Gondoltátok volna, hogy még Zoeva palettából is létezik replika? Én meglepődtem rajta. Az előbb futottam bele a piactéren, de az eladó korrektül leírta mellé ezt azzal együtt, hogy “nem okozott irritációt” - hurrá :grinning:

2 Likes

Igen, Zoeva ecsetből is van, meg palettából is. Régen, kb. 2016 vége körül Aliexpressen fénykorát élték a hamisítványok, volt minden, amit el tudtok képzelni, még olyan is, ami alapból nem olyan drága, pl. NYX, Sleek, Colourpop, Morphe. Persze volt más is, TheBalm, TooFaced, MAC, Kylie, ABH, UD, NARS, Kat Von D, Benefit, stb.

1 Likes

Ez csak egy mondás, nem szó szerint kell érteni. Arra használják, hogy ők feketén jutottak hozzá az áruhoz. Nem ténylegesen felborult a kamion a kis kínai meg kapkodta az országúton a kis zsákjába a Milkákat :laughing::laughing::laughing: Arra értik, hogy egy nagyobb adagot occóban megvettek a szállítótól vagy több kézen át (nem a gyártótól, ő nem adná el így) vagy ilyesmi, feketén. Erre külön hálózatuk épül ám.
Kozmetikumoknál is bevett szokás. Persze azt én sem hiszem hogy eredeti Estée cuccokat szereznek így, de pl. Fa dezodorokat vagy Silant simán. De persze hamisítvány is van, pont folyékony mosószert említett egy ismerősöm, hogy mikor ott dolgozott akkor bezony volt hogy no name mosószert öntögetett át a boltos az Arieles flakonba. Azt mondta az Ázsiában van minden, eredeti feketén és hamis cucc is. Drágább cucc (pl. parfüm) is van ami eredeti de azt hátul tartják és nem adják oda bárkinek. Kiszagolják ezek, kiknek kell a raktárból kihozni az árut…

1 Likes

Vettem már sminkeket kínaiban puszta kíváncsiságból, direkt olyat is, amim már volt, hogy össze tudjam hasonlítani. Állítom, mind hamis. Hiába a megszólalásig hasonlító csomagolás, a formulán megérződik a turpisság, főleg az illaton. Nekem itt nyert értelmet az, hogy miért van sok kozmetikumban illatanyag: mert azt nagyon nehéz leutánozni a hamisítványokban!

Nem azt mondom, hogy mind katasztrofálisan rossz minőségűek ezek a termékek, vagy hogy leesik az ember arca tőlük. De pont ez aggasztó, hogy tök okésnak is tűnhetnek, szóval az ember adott esetben hajlamos lehet azt gondolni, hogy milyen jó vásárt csinált, közben meg a jó ég tudja, honnan is származnak ezek és mi is van bennük - ilyesmit mégsem kennék magamra.

Sok minden van, amiből megéri noname verziót olcsón kínaiban venni vagy rendelni, a köröm glittertől kezdve a washi tape-ig, de a smink szerintem nem ilyen.

3 Likes

Ez a szöveg pontosan az, amivel az ismerősömet is etették és ő is etetett . “Hátulról adják az igazi parfümöket/a pult alól”. Az ára persze kevesebb, mint az eredetinek. Ha valaki eredeti parfümöt akar venni, akkor megveszi olyan helyen, ahol nem kétség az eredete és tisztában van vele, hogy nem lehet annyiért parfümöt venni, amennyiért a “pult alól” kapja az “eredetit” - csak neki.
Legalább itt ne etessük már egymást.

4 Likes

Az én ismerősöm konkrétan ezt csinálta. Amit te nem tapasztaltál meg az nem jelenti hogy nem létezik. És kikérem magamnak ezt a hangnemet!

“Legalább itt ne etessük már egymást.”

Ha nem lenne világos, erre gondolok. En értem hogy te skorpiókirálynő vagy de ne hazudtolj meg ismeretlenül senkit! Ezt itt ne. Meg úgy sehol se. Nem illik.

Azzz komoly :no_mouth:
Szerintem @anon634695 nem sértésként szánta amit írt. Így interneten keresztül sok mindent félre lehet érteni… :confused:
Én értem, hogyan értette.

(Remélem ezzel, hogy ezt írom nem vagyok sértő) :blush:

2 Likes

Nem teged hazudtoltalak meg, hanem azt, hogy kinaiban pult alol eredeti parfumot lehet venni. Nezz utana nyugodtan ezeknek a dolgoknak a neten, en megtettem.

Persze, hogy nem annak szantam!

Igen én is így értettem, ahogy írtad.
Sajnos interneten keresztül sok mindent máshogy lehet érteni, mert nem halljuk/látjuk egymást. Én sokszor félek attól, hogy valakit véletlenül is megsértek, hiszen nem láttok és nem hallotok,ezért könnyen megeshet. :cold_sweat: De, igyekszem mindig úgy írni, hogy kicsit se tünjek sértőnek. :slight_smile:

6 Likes

Én nem neten néztem utána, hanem - ahogy írtan is - konkrétan ottani boltban dolgozó ismerős mesélte el hogy náluk és pár ottani másik boltban hogy működnek a dolgok. Azokat írtam le, amiket ő ott tapasztalt. Ezt nem lehet világosabban leírni. Van eredeti is, feketén, de megvan az a vevőkör akinek azt adják. Random xy betévedt vevő nem számít annak.

Nekem sem tetszik amúgy, én sem vásároltam még kínaiban soha parfümöt vagy EL arckrémet, elítélem a hamisítást és feketepiacot is, (kíváncsiságból vettem egy-két dolgot és tenném újfent ha úgy adódna), de az ő “üzletpolitikájuk” ezerszer kacifántosabb mint a “minden szar és hamis”. Ezt az tudja aki belelát. Neten olvasgatva csak a jéghegy csúcsát látjuk. De ez mindenre igaz. A net jó tájékozódásnak, de ha valaminek a működését valóban tudni szeretnénk, akkor nem elég a netes szörfözgetés. Ezt arra értem hogy ez a “hát én akkor is jobban tudom mert ezt írta az internet”.
Szóval csak arra akartam rávilágítani hogy egy tapasztalt ember elbeszélése pontosabb képet ad mint a neten olvasgatás, gondoltam megosztom hogy egy belső dolgozójuk mit mesélt. És erre jött hogy “ne etessél mer’ én láttam ám az interneten hogy nem így van”…hát erre csak csóválom a fejem. De mindenki abban hisz amiben akar, én továbbra is azt mondom hogy NE vásároljunk parfümöt kínaiban mert nem fognak eredetit adni, csak épp nem azért mert nincs nekik olyan is elfekvőben. De nekünk a hamisat adnák.

1 Likes

Nekem ez a “ne etessük egymást” bántó volt mert azt jelenti “ne kamuzz már”. Ezen nincs mit félreérteni sajnos.

Végülis van benne valami! :thinking::blush:

Anett, az a baj, hogy teljesen kicsavarod, amit mondtam. Az, hogy utananeztem, nem azt jelenti, hogy a kinai feketegazdasag kiskatejat elovettem… A masik oldalrol neztem utana, az eredeti termekek forgalmazasanak es ezt nem a kinai hamisitas befolyasolja, ennek tudsz te is es barki utananezni, mivel ez hivatalos es tiszta. Nem tudom es nem is akarom ennel pontosabban ezt most mar elmagyarazni, aki akarja, az megerti.

1 Likes

Szerintem csak a stílussal volt gondja.

2 Likes

Igen, pontosan ahogy Vicus írja :slight_smile: De mindegy is, nem olyan egetrengető téma ez, alapvetően egy oldalon állunk, nem szeressük a kici occó ki-tudja-honnan-van termékeket :wink:

1 Likes

Egyébként én most egy kínai sorozatban láttam, hogy nagyon sok a hamisítvány náluk is :sweat_smile:. Persze az eredetit is meg lehet venni sokszor, de nagy az árkülönbség. :D. Na meg inkább külföldről veszik meg a dolgokat, mert az biztos hogy eredeti. Mindenesetre ahogy mutatják, nagyon ügyes hamisítmányok is vannak, alig észrevehető kis különbségekkel :).

1 Likes