Én is úgy gondolom, hogy menni fog, de odafigyelést igényel. Az alap sajna az a vásárlásos figyelemelterelés és vigasztalás nálam, de már sokkal jobban ismerem magam, és mindig megállok kicsit megkérdezni magamtól mi is a valódi baj, ha elkap a vásárlási kedv. Ez sokat segít.
A cipő kérdés meg nálam is kardinális, nagyon nehéz téma, szóval azzal nem fukarkodom. A táska meg megint kicsit gyerekfüggő. Most a hátizsák az aktuális a sok pakk, meg a praktikum miatt, így nem fenyeget a veszély, de egy leárazott gyönyörű zöld bőrtáskára majdnem elcsábultam. Azóta is hiányzik:D
Amúgy ha tényleg meg van mindenem nincs hiányérzetem. Csak ilyenkor meg elkap a jóléti társadalmi rossz érzés, hogy komolyan ez a legnagyobb gondom, hogy mennyi cipőm van? Borzalmasan szerencsés vagyok és ezt sosem szabad elfelejtenem, mert a világ népességének nagyon kis százalékába tartozom, és messze magas színvonalon élek, és messze hihetetlen jó lehetőségeim vannak, szóval ezt meg kell becsülnöm és nagyon hálásnak kell lennem érte.
A jótékonykodós topikot is tervezem feléleszteni kicsit, hogy elmeséljem hova kerülnek a kiselejtezett sminkcuccok és ruhák egyéb cuccok, amire régebben kerestem megoldásokat.
De kedves tőled, köszi a lehetőséget, tényleg ritka a kicsi cipő, nagy vadász vagyok. Erre a mail címre küldenél nekem fotót? natulcien@indamail.hu
Nálam mondjuk nagyon ritkán van az, hogy figyelemelterelés, vagy vigasztalódás miatt vásárolnék. Inkább onnan ered, hogy sokáig nem volt semmim, mert sokáig nem áldoztam magamra. Amíg gyesen voltam, kizárólag turkálóból vettem ruhát, onnan is keveset. Mikor visszamentem dolgozni, szó szerint alig volt normális cuccom. A smink ugyanez, nem volt semmim. És tudom, hogy pl. alapozóból azért van több, mint kéne, mert nagyon nehezen találtam meg a megfelelő terméket.
Egy másik érdekes dologra is rádöbbentem az önmegtartóztatás időszakában, mégpedig, hogy nem használom jól a termékeimet. Nem tudom őket használni, mert nem tudom őket elengedni. Nem elég terméket használtam, hogy spóroljak vele, mivel meg akartam őrizni, élvezni, hogy van. De ez így nem működik, mivel meg is romlik, a folyamatot sem élvezem, és a hatás is elmarad. Mióta a cél, hogy használjam a cuccaim, sokkal nagyon élvezettel tudom őket használni és értékelni is. Nem tudom mennyire érthető amit próbálok megfogalmazni, mert inkább csak egy érzés, de pl.van ecsettisztító alkoholom. Simán használhatnám minden smink alatt, és után hogy szuper kényelmes legyen a sminkelés, de inkább árnyalatok szerint használtam az ecseteket, hogy lehessen még az ecsettisztítással spórolni. Ez nem lustaság, és nem is spúrság, hanem elengedési probléma. Nem akartam, hogy elfogyjon a tökéletes ecsettisztítóm, pedig arra van. Szóval a kihívás ezt is hozta pozitívumként, hogy jobban élvezem a folyamatot és élvezem a termékeket. Vagy pl.nem azt a szemfestékalapot használtam amihez kedvem volt, hanem ami a legrégebbi és el kell használni. Na ez megint hiba. Ahelyett, hogy kiélveztem volna amiket birtoklok korlátozásokat szabtam magam elé, hogy nehogy élvezni tudjam. Ezen is változtattam. Felszabadító érzés, és így sokkal könnyebb a meglévő cuccokat értékelni, így nem is kell az új vásárlás izgalma és elégedettsége.
Na most jól kilelkiztem magam, bocsi az ömlengésért , csak megvilágosodtam, hogy ezt is meg tudom fogalmazni előnyeként a kis kihívásomnak.
Na ezt abszolút meg tudom érteni, most pl. a Hourglass púderem alig használom, mert hát az a legszebb, legjobb, azt csak alkalmakra tartogatom.
Ez szerintem nálam onnan ered, hogy gyerekkoromban ha vettünk egy ruhát, azt egy ideig még a szekrényben tároltuk.
Nekem a táska mánia csak tavaly kezdett kibontakozni, nincs sok, de még lesz. A kedvencem egy nagy Mango táska volt, amit 2,5 évig szinte napi szinten hordtam, mert sok cucc belefért és nem nézett ki unalmasan (fekete és sok cipzár van rajta, dísznek is), de most már az alja viseletes, belül se olyan tiszta (bevásárláskor is jól jött a nagy mérete+belefért az ebédem is), csak érzelmi okokból nem dobtam még ki.
Cipőt akkor veszek ha a mérete jó és tetszik, amíg itthon laktam nehéz volt normális cipőt találni normális áron, mindenhol a 38-as fogy el leghamarabb és vidéken alig van választék.
A nadrág problémásabb eset nálam. Most derékban 26-os kell, hosszra 30-as ha lapos talpakon járok, ne legyen cső, se szaggatott, semmi flitter. Olyan nadrágot keresek, amit évekig hordani tudok egyenesen szárral vagy bootcut fazont. Nem az a divat amit én keresek… a nagyon magas derékkal megáldott mamanacikat se nekem találták ki.
Sminkek terén az utóbbi 1 évben sok régi vágyam teljesült végre.
Én ilyenkor azzal biztatom magam a használatra, hogy:
a, lehet holnap elüt egy autó,
b, összetörik a púder,
c, elmegy tőle a kedvem.
:D:D, lassan terápiás csoporttá alakulunk:D
Ismerős, amit írtok. A “nem használom, mert akkor elfogy és inkább tartogatom” nálam is él sajnos, pedig ekkora készletnél ez irreális. Meg ha elfogy, akkor mi van, max. veszek belőle egy újat, ha pedig nem gyártják, van nagyon hasonló a piacon.
Édesanyám csinálta azt, hogy megvett valamit és csak állt a szekrényben. Emiatt nálam fordítva van: arra való, amit megveszek, hogy használjam, a cipő, ruha, sminkcucc nem Zsolnay nipp, hogy polcon porosodjon.
Volt egy fakópiros hótaposó jellegű, műbőr csizmám, belül fehér prémszerűséggel. Hosszú-hosszú évekig hordtam, 6-7 évig. Nem volt nőcisen csinos, de sokan megkérdezték, hol vettem, pedig nálam ez ritka.
Idén év elején kimúlt szegény, felvált a talpa és ott szétfoszlott az anyaga. Sajnos nem lehetett megjavítani, de még őrizgettem egy darabig, ugy éreztem, rút dolog lenne azonbal kidobni, mikor olyan sokáig szolgált engem.
Tudom, nem vagyok normális.
Én se vagyok az a tartogatós típus. A Zsolnay porcelánról jut eszembe, hogy a Zsolnay porcelángyűjtögetős időszakom eredményének köszönhetően Zsolnay tányérból eszünk, vagy isszuk a kávét, ha olyan kedvem van éppen, akár még hétköznap is. Ha vendég jön, akkor pedig alap. De van Zsolnay nippem is, ami ugyancsak teszi a dolgát: a komódon porosodik. Ezáltal a funkcióját is betölti: a szemet gyönyörködteti.
Nagyon ismerős nekem is! Pedig elméletben tudom, hogy azért vannak a cuccaim, hogy élvezettel használjam őket. Mégis van, amit olyan félve használtam korábban. Mostanában kezdett ez megváltozni, szerencsére. De a másik, hogy azért használok valamit, hogy elfogyjon (amikor használhatnék mást is, amihez több kedvem van), az még ma is nagyon bennem van. Ilyenkor sokszor szorongok rajta, hogy fogyjon már el, nem akarom már ezt használni. De igazából minden terméknél, amihez már beszereztem az utánpótlást, ezt érzem. Micellás víznél, alapozónál, testápolónál, mindennél. Erre nem igazán tudom mi a megoldás.
@Amadea-hoz szerintem nálam is hasonló okokból fordult át a kocka a “jaj el ne használjam” hozzáállásból az “örömmel használom” - ba. Édesanyám gyűjtögető volt, mindent féltett, mindent megőriztünk, csak alkalmakkor vettük fel, stb. Aztán egyszer csak azt gondoltam, hogy nincs értelme, ha nem használom örömmel, akár cipőről, ruháról, vagy sminkről van szó. Nálunk is sok egyébként a Zsolnay, Hollóházi porcelán, Korondi tányér, és még további kincsek. Polcon álltak mindig. Aztán most a költözés során nehezen, de édesanyám belement, hogy eladjuk ezeket. Végül úgy döntöttünk, látva a másodkézből származó porcelánok árfekvését, hogy inkább nem adjuk el, majd kávézunk, teázunk belőle. Úgyhogy @anon27689852, szerintem szuper, hogy ti ezt alapból így csináljátok, és nem törlitek róla a port tizenéveken át, mert féltitek és olyan szép. Kicsit irigy is vagyok.
A nappalink a férjem nagypapájának bútoraival van berendezve, amik már több, mint százévesek és átélték a kitelepítést is. Illetve itt egy régi fotel, ott meg egy régi írógép, van egy büszkeségfalunk is, ahol a család felmenőinek egy-két régi képe lóg bekeretezve. Én nagyon sokra értékelem a régi dolgokat, és az őseink emlékét, akik nélkül nem lehetnénk azok, akik most vagyunk.
Nem tartom rossz dolognak a tárgyakhoz való hűségünket, ragaszkodásunkat se, még ha csak arra szolgálnak is, hogy gyönyörködtessék a szemünket. A fogyóeszköz persze más, annak az a funkciója, hogy fogyjon (benne van a nevében is ). Sajnos van, hogy a porcelán is fogyóeszközzé válik.
Nagyon jól döntöttetek, hogy nem adtátok el azokat a “kincseket”, mert tényleg azok. Kincsek, amiket becsülni kell. És nem azzal becsülöm meg őket, hogy nem használom, hanem éppen azzal, hogy használom, és nem válok meg tőlük.
De érthető annak a korosztálynak a viselkedése is, akik átéltek már egy, vagy éppen kettő háborút, a kitelepítéseket, a padlássöpréseket. Érthető, hogy vigyáztak arra a kevésre, amijük volt, mert ők úgy gondolták, hogy azzal tudják megbecsülni leginkább a javaikat, ha nem használják, hanem óvják, tartják, védik, elrakják őket nehezebb időkre.
Remélem, érted, hogy mire gondoltam és hogy nem a nippekkel van bajom.
Jaj, ne butáskodj! Épp a nippekről jutott eszembe ez az egész téma!
Jaj de jól megfogalmaztad a lényeget!
Ez a kihívás menni fog, nagyon szeretek lilát használni! A legnagyobb kihívás benne talán tényleg a megfelelő kép elkészítése lesz
Lila smink teljesítve, bár nem teljesen az elképzeléseim szerint. (A fotózási nehézségek miatt rá kellett jöjjek, hogy ami szépen mutat a szememen, az nem is látszódik annyira fotón, amiatt kicsit rá kellett erősíteni).
Annyira jól megfogalmaztad ezt a jelenséget, nagyon sokáig ugyanígy voltam ezzel, és nem is tudatosult, csak azután, hogy elkezdtem tudatosabban vásárolni.
Nekem ez az árnyalat nagyon tetszik, milyen palettát használtál?
Hihetetlen számomra, mennyi felismerést tud adni, ha kicsit jobban odafigyel az ember magára és a cselekedeteire. Nagyon érdekes téma.