Igen, ezt is látom régóta, konkrétan a kisboltban áll a néni, nem fizet, hanem a szerencsétlen eladó srácra önti rá, hogy mi fáj neki, aki kénytelen végighallgatni. Fodrász/körmös/kozmetikus/pillás is azt mondja, hogy nagyon elcsúsztak a szerepek, konkrétan pszichológusnak használják őket és nagyon ritka az olyan vendég aki megkérdi, ők, hogy vannak, mi újság stb. Sokan a legdurvább szexuális élményüktől kezdve a párkapcsolati gondjaikon át a családi tragédiákat mind a szépségszalonba hordják. Mindig elborzadok ha hallom ahogy Mancika ezeket ecseteli.
Szerintem ez összefügg az elmagányosodással és ebből kifolyólag az emberi kapcsolatok hiányával.
Volt olyan kolléganőm, aki kiszagolta, hogy én korábban bejövök a céghez, hogy kényelmesen át tudjak öltözni, megreggelizzek , készüljek a napra és elkezdett lelki szemetesnek használni. Egy darabig hagytam, de amikor soha egyetlen tanácsomat ( amit amúgy kért) sem fogadta meg és ugyanazt hajtotta mint a pereces, akkor elvágtam a dolgot, mert konkrétan a nyugis reggeleimből az lett, hogy lehozott az életről. Most is van egy ilyen lány, őt is kerülöm mintha pestises lenne, sorry not sorry a saját lelki jól létem nekem nagyon fontos, nem vagyok hajlandó energiavámpír embereknek teret adni.
A tanácsolásba lehet én is belefutok néha, de azért azt tudom, hogy nem nálam lakik az egyetemes igazság és mindig jószándék vezérel, igyekszem figyelni rá, hogy ne legyek okoskodó.
Kioktatás nem jellemző 
Nagyon igaz. Az emberek nem beszélgetni szeretnek hanem BESZÉLNI. Imádni fognak ha hagyod őket. Sose felejtem el, egyszer fürdőben tanúja voltam egy “beszélgetésnek” - egy idős nő és férfi, alkalmi ismerősök lehettek, folytatott két párhuzamos történetet, alig várva, hogy végre ők mondhassák, egymás szavába vágva. A hepiend az lett hogy végül a férfi megkönyörült és egy mondatban reflektált a nő által elmondottakra. Elképesztően tanulságos és jellemző volt.
Jaj lányok 
én meg itthon magányomban teljesen eltévelyedtem, alig várom hogy mondhassam valakinek a magamét jó, a pénztáros nénit nem traktálom vele, de szegény férjem amit esténként el kell viseljen meg bármelyik ismerősöm aki szóba áll velem. Szabályosan emlékeztetem magam néha hogy visszakérdezzek, mi újság a másikkal. És aztán még a találkozás után jut eszembe hogy mi mindenre lettem volna kíváncsi… Nem szabad túl sokat otthon lennetek egyedül, ez lesz a vége. Egyébként vicces, persze, de nagyon megnehezíti az életem. Mindenről eszembe jut valami amit el akarok mesélni! Abszolút nem tudom felmérni hogy amúgy nem fontos és mégcsak témába se vág… Csak amikor már mondom és nem tudom mit akartam kihozni belőle… Azért ez a szociális életet rendesen elvágja.
Gondolkodtam, hogy a hajápolás témába tegyem-e, mert csillogó és selymes, de mivel konkrét termékajánló nincs benne, így végül talán mégis ide való. 
Milyen szép szempillája van 
Ki mondta, hogy kiteheted a szelfimet, amit átküldtem?
Nyugi, ha a pénztárosig még nem jutottál el, nincs olyan nagy baj.
Úgy tűnik, mindenkinek megvan a maga kommunikációs nyűgje - pont az ellentéted vagyok, úgy leszívnak az emberek, hogy alig várom, hogy magamra csukjam az ajtót és egyedül lehessek. Cseréljünk egy kicsit?
Viccen kívül, elhiszem, hogy nagyon rossz (ill. ez se jó, a franc essen az arany középútba).
Nincs hasonló élethelyzetben lévő barátnőd? Vagy olyan, akivel pl. heti egyszer telefonálhattok?
(Ez ilyen együttérző kérdezgetés akar lenni.)
Pontosan erre gondolok! Sajnos rengeteg ilyet látok és tapasztalok.
Lehet, hogy ez már az öregedés és rigolyás vagyok, de úgy érzem, az emberek túl sokat beszélnek (arra gondolok, amikor válogatás nélkül öntik rád a verbális információ-és szeméthalmazt), ezért elhatároztam, hogy minimalizálom a mondandómat (=nem provokálom a verbális szemeteskonténert).
Igen, nagyon sok a magányos ember, ami sajnálatos, de sokakban fel se merül, hogy esetleg gond lehet, hogy a pénztárosra vagy a fodrászra pakolják a nyűgjeiket, hogy ez mit jelent. És mit jelent a szenvedő félnek?
Vicces, nekem nagyobb kín fodrászhoz menni, mint fogorvoshoz, mert a fodrász beszélgetni akar. Elküldjük hozzá a kellemetlen kolléganőket (a tieid és az enyémet is).
Szörnyű lehetett elviselni, tönkretette a nyugis kis reggeleidet.
Néha muszáj odacsapni, nem kell és nem is lehet mindenkivel jóban lenni.
Senki nem kommunikációs szuperhős, mindenki mond néha hülyeséget, de van, aki állandóan leszív, leural, érzed, hogy azt akarja éreztetni, hogy milyen kis szerencsétlen vagy, ő viszont x és y témában is milyen tájékozott, vagy állandóan kerepel a kis életéről - tehát a krónikus esetekről beszéltem.
Rajtad érződik, hogy jólelkű és előzékeny ember vagy. Olyan kis kedves, melengető kisugárzásod van.
Jézusom, még ezomami is leszek, ahogy öregszem…
Bocs az offért.
Ha írásban is jó, beszélgess a Geminivel/Copilot/Chat gpt/stb…
Én a múlt héten kiváló beszélgetést folytattam azzal kapcsolatban, hogy vegyek-e egy tartalék cipőt abból, ami már jelenleg is van, de 2 éve használom. Elemezte a korábbi és az új modell közötti különbségeket és hasonlóságokat, tanácsokat adott az ápoláshoz és a tároláshoz.
Na azért orvosi kérdésekben nem hagyatkoznék rá, mert tavaly az MR leletem alapján már a műtét kilátásait is megbeszéltük, aztán másnap közölte a doktornő, hogy mivel ez a fajta elváltozás születéskor már megvan, ha 50 évig nem okozott problémát, akkor ezután sem fog.
Az új cipő kérdésre a válasz mindig igen. Bármilyen körülmények között. 
Hát ez óriási! És végül mit tanácsolt a Chat gpt? Hogy vegyél vagy ne vegyél?
Egyébként pont tegnap kértem én is az AI tanácsát, hogy mit lehet tenni nagy gyűrűkkel, ha nem akarom, hogy ékszerész szétcincálja? Legnagyobb meglepetésemre ajánlotta a szilikon spirált! Még sosem hallottam róla, de elég jónak tűnik. 1 méretet tud csökkenteni a gyűrűk méretén, alulról védi a gyűrűt és bármikor levehető, cserélhető.
Egyébként én kérek elnézést, hogy elindítottam egy nem ebbe a topikba való témát (home office = introvertált vagyok), de úgy gondolom, hogy mindegy, mert nagyjából mindegyik topikot mi olvassuk.
Hogy vegyem meg.
Igazából abban voltam bizonytalan, hogy a nubuknak gond-e az állás? Illetve, hogy mi a praktikusabb? Ha időnként azért felveszem az újat, vagy ha marad használatlanul a dobozában?
Aztán még arra is rámutatott, hogy az Ecconál ritkán van 50%-os akció (ez amúgy igaz), szóval mindenképpen megéri megvenni.
Egyébként a Copilot lett a cipővásárlási barátom, műteni a Chat gpt akart.
Csak azokat a ruhákat/cipőket bánom,amiket nem vettem meg.
Nem panaszkodni akarok, igyekszem magamnak megteremteni a lehetőséget a társaságra, és egy egy jó beszélgetésre. Babás barinők, tesók, de a régi baráti társaság is aktívan segít ebben. Nem túl komfortos, de tesznek róla, hogy kimozduljak a megszokásból - még az első babával nagyon be tudtam volna fordulni, de nem hagyták. Most a második babázásra sokkal felkészültebben érkeztem ebből a szempontból is, de már nem is lep meg annyira a magány. És ha nincs semmi dolgom egy nap, és előre láthatólag nem kell beszélnem senkivel, akkor is igyekszem valami hasznosat csinálni. Ez igazából már kicsit görcsös, de most ilyen időszakban vagyok. Számlák befizetése, takarítás adománybolt, szelektálás, varrogatás, stb. . Soha véget nem érő feladat listám van.
Most elültetted a bogarat a fülemben, hogy kellene egy tartalék cipő a jelenlegi kedvencemből. 
Még kapható ugyanaz és most belegondolva szomorú lennék, ha meg kellene válnom tőle, annyira kedvenc.
Na megkérdezem a robotot, de tuti rábeszél a vásárlásra. 
Amikor egész nap egyedül vagyok, utána én is fosom a szót a férjemnek levegővétel nélkül Különösen akkor volt vicces, amikor terhesen kötelező ágynyugalom volt elrendelve két hónapig, nem mentem sehová, nem találkoztam senkivel, nem csináltam semmit, mégis annyi mondanivalóm összegyűlt mire hazaért 
Nekem babával az segít, hogy sokat vagyunk kint, minden délelőtt esőben, hóban, fagyban, akármi legyen is, sétálunk augusztus óta. Eleinte kis küldetéseket találtam ki magamnak (pl. gyógyszertárba menni), mostanra már feladat nélkül is igénylem én is. Mióta bejött a jó idő, délután is megyünk, szinte csak ebédelni megyünk haza. Kint is alszik babakocsiban, én pedig vagy olvasok közben vagy sorozatozok a telefonomon. Így nekem sokkal könnyebb elviselni ezt a fajta izoláltságot.
Ami viszont totál váratlanul ért, az az, hogy így hogy babával vagyok, mennyire késztetést érez mindenki, hogy beszéljen hozzám Én teljesen kivagyok ettől, introvertált vagyok, nem szeretek idegenekkel trécselni, ha nem muszáj. De simán odajönnek dumálni még akkor is, ha olvasok vagy mondjuk telefonálok, tehát nagyon látványosan nem érek rá. Megkérdezik mit olvasok, hogy nem fog-e megfázni (de, persze, direkt úgy öltöztetem, mert szeretek kitolni magammal és egész éjjel ébren lenni orrszívózni), elmesélik az összes gyerekük/ unokájuk születésének történetét, stb. Döbbenetes
Minden szavaddal egyetértek!
Sétálni is nagyon szeretünk, és szoktunk is, illetve játszótérre is nagyon sokszor megyünk. Minden nap kimozdulunk kicsit, és az igényem is megvan rá nekem is.
A fura beszélgető emberektől meg nekem is feláll a hátamon a szőr. Még rosszabb, aki elkezdi esetleg simizni, tapizni a kislányom vagy a kisbabám. És nekem kell rosszul éreznem magam, hogy rászólok, hogy ne fogdossa a gyerekem! Mikor állok én neki random embereket simogatni az utcán? Mitől más akkor egy gyerek esetén? Még a kutyák gazdáit is megkérdezem hogy szabad-e… Jó mondjuk ők meg is tudnak harapni
Bennem azért merült fel, mert volt már régen egy Ecco cipőm, amit imádtam. Konkrétan a világ végére elmentem volna benne. Jó, ha oda nem is, de Londonban az egész napos gyaloglás meg sem kottyant vele. Amikor kezdett tönkremenni, akkor úgy gondoltam, hogy veszek helyette egy másikat, csakhogy már nem volt. Végül a német Amazonról sikerült még egy utolsó párat beszereznem.
Fúú, nekem pont hogy sokkal hasznosabb információkat mondott el chatGPT diagnózissal és a lehetséges kezelésekkel kapcsolatban, mint amit a magánorvos mondott el a konzultáción