

Home office-ban meg: Jaj, de nagyon nincs kedvem odaülni a céges számítógép elé 
Éljen!Éljen!Éljen!
Én nagyon szeretek itthonról dolgozni, csend van, nyugalom. béke és arcpakolás. 
(Remélem mindekinek műxik a link)(ja, és nem marad meg csak 24 órát)
Én, mint szociálisan szorongó introvertált kifejezetten jól viselem, ha nem kell kimozdulnom itthonról.
Így a home office-t nekem találták ki, és talán én voltam az egyetlen lény, aki a covid alatt nem esett depibe azért, mert csak korlátozottan lehetett elhagyni a lakást.
Ezt a könyvet nem én írtam, de rólam (is) szól. Még nem olvastam ki, kíváncsi vagyok a tanulságra.
Én sem éltem meg tragédiának, hogy nincs terasz, amíg könyv és sorozat és kaja van addig én köszi jól vagyok bárhol is legyek.
Hmmm az emberekkel alapvetően nincsen bajom, inkább azzal amit az utóbbi években megfigyeltem, nem tudom mi a helyes kifejezés erre én elsuttyósodásnak hívom, egyre többen vannak akik egyszerűen nem tudnak viselkedni, mintha farkasok nevelték volna őket vagy nem is tudom. Mindenhol ott vannak, hangosak, közönségesek, trágárul beszélnek, az esetek 98%-ban nem megfelelő öltözékben virítanak. Na nekem ez tud sok lenni, az én idegrendszerem ezt a fajta terhelést nehezen viseli.
Lehet, hogy ikrek vagyunk? 
A férjem is és én is introvertáltak vagyunk. A heti 2 nap irodát még meg tudjuk ugrani, de a hozzá tartozó tömegközlekedés már erősen feszegeti a határainkat.
(Parkoló nem mindig elérhető sajnos az irodánál)
A babavárás pont a covid időszakra esett és így megúsztam a rokoni jótanácsokkal fűszerezett látogatásokat.
Szerintem senkinek nem volt még ilyen stresszmentes babavárása.
De most, hogy már 5 éves a kisfiunk…kezdve a játszótéri anyukák seregével, folytatva az óvódai családi délutánokkal, időnként játszóházzal…ez maga a kénköves pokol 
És persze “az univerzum egyensúlyra törekszik” alapon kaptunk egy extrovertált gyereket. 












