Bár a felaplikálás módjának köszönhetően úgy néztem ki, mint akinek bemostak egyet
, annak ellenére hozta az elvárt minőséget. 
Nagyon szép színek vannak benne, a satírozás majd élesben derül ki, de szerintem azzal sem lesz gond.
Jaa, és van benne fekete, ami a mániám egy palettában.
(Vagy az extra brutál sötétkék?)
De jó, én meg 2007-2011 között éltem Kolozsváron 
Illetve @curlsandcurves Marosvásárhelyen születtem 
az ott tényleg a két kedvenc classic főgonoszom???
A Pandára még lehet számítani.
Extra brutál sötétkék. Imádom a Blue Blood sötét színeit (is).
Mi volt a baj a felapplikálással?
Én is ott születtem 
Annyira kék, hogy az már majdnem fekete.
Brutál pigmentált (és a többi is).
Csak annyi volt, hogy a nagy hévnek köszönhetően az ujjammal válogatás nélkül nyúlkáltam bele mindegyik színbe, aztán pacsmagoltam fel egyből magamra. Így nem lett túl precíz és összehangolt a végeredmény.
Elég impresszionista látványom lett. Biztos vagyok benne, hogy ecsettel gyönyörűt lehet vele alkotni. 
Szerintem is fantasztikus a formulája.
Szó szerint belehemperegtél a palettába.
Én is ezt szoktam csinálni.
Igeeeen.
Nem tehetek róla, annyira jó érzés. 
Igazi eye-candy cuccok, ki csinál ilyen laposmeteorit alakú hálájtert? Nagyon menő!
Blue Bloodot meg szerintem imádni fogod, annyira kéééék 
Lisának egy gyönyörű felhő smink tutója is van a neten, azt ebből a palettából csináltam meg 2x imádtam viselni
Az Ocean tray befogja a szemhéjat magentára, kicsit nehéz használni, glitter primerrel azóta még nem próbáltam, ha belehemperegsz majd mesélj, hogyan bírtad szóra a kicsikét 
Azta mennyi csoda egy helyen. 
“laposmeteorit”
Ezt a szót kerestem már egy ideje, köszi! 
A csomagolása is nagyon szemet gyönyörködtető, a szivárvány összes színében pompázik, ezért lencsevégre kapni picit nehéz feladat, de megpróbáltam:


Elérhető mindkét árnyalatban itt és itt a Pinkpanda oldalán, ahol jéééé, most akciós!

Ó de szép csillámos erőkkel támad a laposmeteorít, nagyon kreált a Revolution ezzel! Sajna már leadtam a PP rendelésem
A rózsaszín nagyon szép szín!!
Én is drágábban vettem meg a notinon, mert akkor nem volt a pinkpandán. 
Az elmúlt hetek színes csillogós illatos kincsei 
Tegnap megérkezett a karácsonyi ajándékom első fele Tala pigments foil. Annyira szépséges, bár még nem találtam meg a szememen a helyét. Valakinek van tapasztalata a foil-ok használatával?
A Catrice paletta méltó a hírnevéhez álomszépséges, nagyon szeretem én is! Az ecsetek, enélkül nem lehet élni se 
Az illatorgiát meg sem említettem
Azóta bővült még Lancome tubereuses castane kisfújóssal is a csapat.

Türelem olcsóbbat terem? 
Várjáá’, itt csak Ocean Ice van.
Arra gondoltál?
Most belemásztam az ujjammal, elsőre picit kemény a pan, de kézfején nagyon szép. 
Belehempergek ebbe a színbe is, és referálok róla. 

Micsoda színek!

Hát igen, az ecsetek…
Lehet nélkülük élni, de minek?! 
Megfogom a lényeget, de olyan szép csomagolásban kaptad meg a rendelést. 
(Nekem csóri fehér jutott.
)