Most érkezett ez a gyönyörűség 
Amikor pár éve megjelent, elfújkáltam egy 30ml-est belőle, de nem éreztem késztetést, hogy vegyek még belőle.
Pár napja viszont megláttam ezt a szívecskét és eldöntöttem, hogy nem élhetek nélküle. Mármint az üveg nélkül
.
Ebben a havas, hideg időben amúgy kifejezetten tetszik magamon az illata, biztosan el fogom használni ezt a 20ml-t.
És mivel újratölthető, utána mehet bele majd az éppen aktuális kedvenc. 
A Shiseidót imádtam, kettőt is elhasználtam nekem nem tűnt sárgásnak.
Már legalább egy éve kerülgettem, de mivel kipróbálni sehol sem tudtam, ezért nem mertem megrendelni.
Ó mekkora hiba volt és elpazarolt idő!
Ezt a 8ml-es minit ma kaptam kézhez és imádom! 
Meleg, fűszeres, fahéjas coca-cola illat (szerencsére az édesítőszer szag/íz nélkül - attól roszul vagyok
) és a citrus sincs túladagolva benne.
Annyira finooom!
Abszolút négy évszakos parfüm szerintem, bár én így télen egy kis extra vaníliát nem bánnék benne, de ezt könnyen lehet orvosolni. 
Már bátran meg merem rendelni belőle a nagy üveggel.
Néhány csomagocska érkezett. Nem olyan nagy vaszisztdasz, hogy itt mutogassam, de ti legalább értékelitek az ilyeneket 
Az Oral-b pótfejeken osztozik a család, a neszesszeres csomi, tea (megnyomódott
), egyik fürdős dörzsi ajándékba megy.
A szappanok egy részét nem fotóztam, mert uncsi alapszappanok.
A Dynasty krém az enyém
Minden valamirevaló téli krémet elkentem, illetve még egy pici tégely maradt, de az a gyanúm, hogy az okozott ragyákat az arcom közepén és az államon. Lecserélem, elkenem a karomon.
Nem tudjátok véletlenül, hogy milyen papírféle van a koreai krém csomagolásában? Rizs, eperfa?
Olyan érdekes a mintája meg az állaga 
Érdemleges drogériás beszerzések:
Sose használok sminkfixálót, de a reggeli barátságtalan időjárás miatt az orromig felhúzott sál pergeti az arcom két oldalán az alapozót, így kénytelen vagyok óvintézkedéseket tenni.
A Catrice Soft Embrace kollekciójára régóta fentem a fogam. A fényes, folyékony pirosító nem eredményez bohócarcot, ebben biztos szerepe van az elképesztően hülye adagolónak; a kis flakon alját kell nyomkodni, vagy vegyétek kölcsön egy pasi kisujját, vagy egy vastagabb ecset végével essetek neki, mint én, hogy káromkodva kinyerjetek belőle egy kis mennyiséget. Az árnyalat a világosabb C01 Rosy Glow.
Letiltottam magam a folyékony rúzsokról, de ennek nem tudtam ellenállni. Könnyű felvinni, az én atomszáraz ajkaimat csak egy kicsit cibálja (nyilván -6 fokban kell kipróbálni), szép blurring hatása van, nem maradnak fenn darabokban, szépen kopik. Nem találta fel a Cosnova a spanyolviaszt, de nekem nagyon tetszik. C02 Dark Rosewood.
A primert már egy második körben sikerült levadászni, még nem bontom fel.
A kollekció része még egy kézkrém, anélkül tudok élni, mert biztos, hogy nekem kevés lenne a hatása.
Ugyanitt megjegyezném, hogy nem tudom, mi lelte a Notinót, egy ideje nagyon lemaradtak az újdonságokkal, még a Müllerbe is hamarabb kerülnek ki.
De jópofa az a primer üveg! 
(Hálistennek, hogy nincsenek fent online és kint a bótba’ az új kollekciók!
Nehogy bevásároljak olyasmiből, amiből van itthon már egy pár darab és csak a dobozban/ nesziben pihennek
)
Voilà: a kollekcióból a kézkrém 
Talán az egész kollekcióból az egyedüli, amit nem Kínában gyártottak, és ugye most az a kattanásom, hogy lehetőleg nem veszek olyan kozmetikumot, amit nem Európában gyártottak (legalábbis a felirata szerint), úgyhogy nekem csak ez van az egész kollekcióból.
A kézkrémből nálam egyrészt nagyon sok fogy, másrészt pedig a Chanel és a Guerlain is az utóbbi időben ilyen rendhagyó csomagolásban adta ki a kézkrémeit. Annyira nem bolondultam még meg, hogy azt az árat kifizessem érte, amennyiért kínálják, de egy ilyen szögletek nélküli ezer forintos darab már elcsábított. A csomagolás a krém fogytával valószínűleg rémálom lesz, már most is le kell ütögetni a kupak felé, hogy a nyomásra ne csak levegő jöjjön, hanem a krém is. A kézkrém maga viszont meglepően jó, finom az illata és olyan, mintha szilikonos lenne, nagyon sima és puha lesz a használata után a bőr. Az összetevőket megnéztem, nincs benne szilikon 
Ó, de cuki ez is! 
Az érzékletes fogalmazásoddal bátran elmehetnél termékmarketingesnek.
Ha egyszer szembejön velem, behajítom a kosárba, de rühellek tizenöt drogéria érintésével hajtóvadászatot rendezni egy-egy pár ezer forintos kollekció miatt, mert minden termékből kitesznek négy darabot, amelyeket már aznap elkapkodnak.

Ezt én sem értem, hogy miért nem lehet három darabnál több egyszerre a polcon? Ha találok is valamiből, már tuti, hogy kinyitogatták, belenyúlkáltak előttem. Ennél a kézkrémnél sem voltam biztos abban, hogy nem nyomkodtak már ki belőle, ez az egy volt belőle, amit aztán megvettem. Fejjel lefelé lerázogattam, átvilágítottam, kb. egy cm hiányzott belőle, lehet, hogy bontatlan, de az is lehet, hogy már próbálgatták. Mindegy is, végül szívesen használom és ez a lényeg.
Nem tudom… de ha le is fogy az állvány, nem szokták feltölteni. Ezért volt jó megrendelni a Notinónál, és azon se kellett aggódni, hogy felnyitották-e a termékeket.
Ha egy db volt a kézkrémből, tuti. A világosabb pirosítóval én is így jártam, otthon láttam, hogy a tubus csőre szeplőtelen, de csak azért, mert baromi nehéz belőle kinyerni a pirosító. Ebből nem is volt teszter se - nem, ezt nem lopták el, helye se volt kialakítva az állványon.
Nekem ez annyira nem professzionális, kihoznak úgy termékeket, hogy már az elején készlethiányos és úgy kell levadászni ha venni akarsz belőle…
Vagy ez valami marketing stratégia lenne és így keltik azt a látszatot, hogy “elkapkodják” a terméket?
Nekem nincs időm boltról- boltra járni, ha az elsőben nem kapom meg és online sem elérhető akkor én ezeket a vásárlásokat többnyire elengedem.
Amúgy nagyon cukin néz ki a flakon, szívesen kipróbálnám a krémet.
Amikor megkérdeztem drogériában, hogy tudnak-e valamit a következő limitált kiadásról vagy, hogy maradt-e még az előzőből, mindig azt mondták, hogy sajnos csak x db érkezett és nem tudnak/szabad rendelni többet, illetve nem is kaphatnak, mert Mo-ra csak ennyi jön

Egyetértek, nekem sincs erre időm, de idegrendszerem se. High-end termékeknél se csinálom ezt, nemhogy két-háromezer forintosoknál.
Umpalumpa alant megválaszolta a kérdést.
Idei beszerzések.
A Dr. Sam Bunting maszk INCI- nél könnybe lábadt a szemem, 10% shea butter + 10% squalane + 10% niacinamid + 5% glycerin 🫠
A többi fényvédő és régóta kinézett egyebek. 
DM kört hoztam, a pisztáciás vonatra én is felültem a kis maszkot már ki is próbáltam, jól hidratál.
Basszus kicsit kész lehetek, pszichiátriát olvastam 
Rég írtam, de nem voltam tétlen. 🫣😃
Yesstyle-ról érkezett pár hete több minden, de már elpakoltam, csak ez maradt az asztalon, várja a bontást. Sokáig nézegettem, aztán az győzött meg, hogy sokkal olcsóbbra jött ki így darabja.
Egy kis ez + az innen-onnan.
Átlátszó neszi, mert ez vált be legjobban a táskámba téve, nem feltétlenül sminknek, inkább gyógyszereknek és “életmentő” vackoknak.
A Frudia kézkrémek is a táskámba kerülnek leginkább, de itthon is használok egyet. Nagyon megszerettem ezeket.
A mini Iunik krémek és a Dasique arc és ajak színező együtt jöttek. Utóbbira régóta vágytam. Olyan kis cukifalat az egész és az ecsetke benne ultra-aranyos 
A bal meg a jobb lenti sarokban 3 parfümminta kuksol (Violette Kew, Bee és Cow). Eljárok szagolgatni az Árkádba, miután nem választottam túl jól új illatokat egy hónapja (magamnak: jegyezd meg, hogy sose vegyél vakon többé parfümöt!).
Elfelejtettem a fényerőn igazítani azért ilyen sötét
Uh, megint az én beszerzésem jön 
Egyformán tetszik a két illat, amiket eredetileg kinéztem. Le Jardin Retrouvé: Violette Kew 15 ml és State of Mind: Butterfly Mind 20 ml. Úgy volt, hogy egy nagyot veszek, hát nem jött össze, ezért 2 kisebb kiszerelést kértem.
Mivel egy bizonyos összeg felett vásároltam, ajándék áron vehettem meg az óriás dobozos Gustave Eiffelt, Lotus de Hanoi 100 ml (!). Szívem szerint egy másikat is megvettem volna, ami egy régesrégi feketeribizlis szappan illatára emlékeztetett, de vannak határok
Így is habzsi van 
Ha még türelmesebb vagyok (így is 3 hét alatt választottam, ha jól emlékszem), lehet, hogy összejött volna az egy abszolút kedvenc, de így is jó. Nehéz sokszázból választani. Most azt érzem, hogy többé nem akarom betenni a lábamat a mainstream illatok közé, de ki tudja…
















