#életavírusárnyékában#miváltozott#
A múlt héten elmentünk színházba! Ez merőben más élmény volt, mint úgy egy hónapja “a” mozi, ott ugyanis délután 3-kor összesen 2-2 pár töltötte meg a CinemPink egyébként is szellősre méretezett, hatalmas fotelekkel berendezett nézőterét.
Bezzeg a Katona, június 15-én az első igazán meleg nyári napok egyikén…
A nézőtér - a lehetőségekhez képest - teltházas volt, ez azt jelentette, hogy minden 5. szék üres kellett, hogy legyen. Ennek megítélésünk szerint semmi értelme, hiszen a maradék 4 széket nem építették át, így mintegy 10 centire voltak egymástól az emberek, “biztonságos távolságban” 
A darab tetszett, a színház, mint élő játék élményét csodálatos volt újraélni.
De! És itt jön a lényeg, amiről gondoltam, megkérdezlek Benneteket. Mennyiben változott az én hozzáállásom a világ dolgaihoz a sok lezárás és a járvány hatására?
Most azt hagyjuk, hogy mennyire veszélyes maszkban üldögélni ilyen vészes közelségben… Tényleg senkit nem láttam, aki lehúzogatta volna és tényleg rendkívül akkurátusan ellenőrizték a bejáratnál a védettségi kártyákat is. Szóval azt vegyük adottnak, hogy ha valaki már számot vetett a lehetséges kockázatokkal, akkor vagy be sem megy vagy bízik a jószerencséjében. Mi utóbbira szavaztunk.
Ami engem saját magamon nagyon is meglepett, az a más emberekhez való viszonyom. Iszonyú volt ilyen közel ülni másokhoz! Undoromhoz persze az is nagyban hozzájárult, hogy természetesen én kaptam ki a lehető legbüdösebb, izzadtságszagú tirpákot az egész nézőtéren… 
De a többiek parfümfelhője, a bőrük szaga, úgy összességében az embertömeg természetes valója ennyi mesterséges elzárás után igen sokkolóan hatott.
A másik a kényelem-faktor. Közel egy éve a kellemes kis kanapémon fogyasztottam a legnagyobb kényelemben a Netflixet meg az HBO Go-t és most már egyáltalán nem voltam odáig a kényelmetlen, kemény és szűkös színházi székektől sem. Miért kelljen nekem sok ezer forintért kucorognom egy ilyen “sámlin”, amikor töredék árban tespedhetek a kényelmes moziban vagy a nappalimban, amihez ki se kell öltöznöm? (És teszem hozzá csendben, másokat sem zavarok, ha éppen fokhagymás volt az ebéd? 
)
Szóval mindent összeadva arra jutottam, hogy a Covid még lejjebb tolta az ingerküszöbömet a néppel kapcsolatban, és százszor is meg fogom gondolni, mikor váltok legközelebb drága jegyet rendezvényre 
Úgy érzem, ez a másfél év valóban átrendezi a szokásinkat, az emberi kapcsolatainkat. Kíváncsi vagyok, Ti hogyan élitek meg ezt?
Àllandòan elkèpzeltem hogy merre jàrt a keze, miket fogdosott meg, a fèrfiaknàl hogy nem mosott kezet miutàn előràntotta a “fütyiszt” pisilni ès hasonlò hülyesègek 
tudom, nem vagyok 100-as. Kajàt vàsàrolni muszàj , ìgy azt kibìrom.Munkahelyre kocsival jàrtam.Busszal, metròval màr nem bìrnàm sztem. Ha pl.orvosi rendelőben sokan vannak kis tèrben ès nincs friss levegő, màr feszült vagyok. Persze ebben az asztmàm közre jàtszik. Egyedül a tòhoz vagyok hajlandò kimenni akkor is ha sokan vannak a fiam miatt. Ha pl. baràtokkal pàrom tesòival össze jövünk beszèlgetni, kajàlni, az első 2-3 òràban jò de utàna màr vàgyom haza. Teljesen introvertàlt lettem, inkàbb otthon olvasok 1 könyvet vagy nèzek 1 filmet. Ruhàkat, cipőt online veszek. Fiatal koromban a màsik vèglet voltam. Àllandòan baràtnőkkel haverokkal lògtam, diszkò, bulizàs kifulladàsig, sètàlò utcàban Münchenben dèltől este 8ig nèzelődès, pròbàlgatàs, vàsàrlàs, szò szerint nagyon szerettem. A lènyeg hogy ne otthon üljek ha lehet. Hàt ilyen is van.A sèta , a termèszet kapcsol teljesen ki. Ès a sminkek. Szerencsère a pàrom is ilyen , horgàszàs , nyugi. Ez nem a fèlelem miatt van , egyszerűen nincs szüksègem rengeteg emberre ahhoz, hogy jòl èrezzem magam. 
Élelmiszerboltba sem járok délután, strandra sem megyünk hétvégén, nem járok tömegközlekedéssel, és minden hipermarketet kerülök a hónap elején…Nem bírom a hering effektet. 
Általában addigra már minden ajándék megvan, csak a hangulat miatt szoktam kimenni. A sorban állás zavar egyedül (az is inkább az idő miatt), amúgy a tömeg nem.
De lehet ez már csak a korral jár. 
