Rúzsaid nincsenek? Mintha raktál volna fel róluk képet, még arra is gondoltam, hogy rád írok, milyen színeid vannak, mert kicsit drága tippmixek a swatchok.
Sajnos nincs, az Violette_Fr volt.
Megtaláltam a képet (legalább nem vagyok még teljesen szenilis).
A te szádat nem szárítja a Bisou Balm?
Egyáltalán nem vagy szenilis, én vagyok az, az a betett kép nem az enyém volt, csak a fenntarthatóságot mutattam meg vele, hogy a La Bouche-nál ez hogy működik.
Én egy nude-ot használtam (Aime X La Bouche Rouge), azzal a mozdulattal el is hagytam nyaraláskor.
Bisou Balm? Igen, szárít, de nem annyira, mint egy folyékony, rászáradó tint, de szárít, elvileg ezért tartós.
Lassan minden szárítja a számat sajnos. Szájfényeket utálom.
Igen, eszembe jutott, hogy az lehet a magyarázat, hogy pl. egy barátnőd rendelését fotóztad le.
Jujj, sajnálom, hogy elhagytad!
Egyébként a színeik szépek élőben, de a formuláktól nem dobtam hátast. Persze lehet, hogy a franciáknál ez az árfekvés nem számít magasnak és csak nekem tűnt exkluzívabbnak a márka.
Hm, már találkoztam krémes rúzzsal, ami a forró kávénak is jól ellenállt, a Bisou Balm állóképességére nem emlékszem, de jövőhéten újra bevetem. Nekem mások is a preferenciáim, mint a tartós rúzs híveinek, inkább kopjon le szépen és újrakenem, de ne szárítson.
Legkedvesebb ajakkencém mostanában ez a Clarins, ha pedig tartósság kell valahova, feldobom a Tilbury Pillow Talk Fair szájceruzámat az egész számra.
A héten használt pirosítók:
Hourglass Ambient Lighting palette Diffused Edit
Essence Pure Nude Baked Blush Cool Coral - ezek nagyon jó kis pirosítók
Nyx Buttermelt Blush For The Butta és Feeling Butta - ők brutálisan pigmentáltak, elég rájuk nézni és oroszos stílben lángol az arcom
Essence Bloom Baby, Bloom! blushlighter - már fogalmam sincs, melyik másik pirosítóra suhintottam fel pluszban
Essence Baby Got Blush Dusty Rose - ezt is párosítottam egy másikkal. Sajnos kezd besűrűsödni, kár érte, mert szép a színe és könnyű eldolgozni
Colourpop Vogue
Saie Dew Blush #Flirty - amilyen ijesztően radioaktív színű az üvegcsében, olyan építhető az arcon és érdekes állaga van
Kiko Lost in Amalfi Baked Blush #03 Morning Kiss - annyira gyönyörű ez a kis termék kívül-belül!
Rúzsok:
A Catrice ajakápoló nagyon kellemes darab (5-6 húzásra van ilyen színe),
A Chanel Rouge Allure L’Extrait abszolút hidratáló, krémes darab, szeretem használni,
A Nars Dirty Talk elsőre csalódás volt, de vagy színvak voltam és száraz volt a szám, vagy ő kapta össze magát a prominens társaságban, de határozottan javult a kapcsolatunk.
A Lisa Eldridge Velvet Jazz merész vásárlás volt, de vannak olyan napok, hangulatok, amelyekhez ilyen rúzs dukál - tettem rá egy kis Nabla szájfényt az optikai csalás végett.
A Shiseido Visionairy Gel Lipstick rúzsok nagyon jók, az állaguk a krémes és a matt között van, nem szárítanak, legszívesebben az összeset megvenném. Ez a #221 Code Red árnyalat, a kevés piros rúzsaim egyike.
Szépek a színek és változatosak!
A Catrice ajakbalzsam (030 Bubble Friday) és a Chanel Rouge Allure L’Extrait (812 Beige Brut - sajnos már teljesen elfogyott, a maradékot ecsettel szedem ki belőle) nálam is nagy kedvenc. Mindkettőt használtam is az elmúlt héten
Működik a megfigyelői paradoxon, jobban odafigyelek a színek változatosságára, amióta befotózom őket.
Megnéztem, nagyon szép szín a 812-es! Ügyes vagy, hogy elhasználtad, pici mennyiség ide vagy oda. Én inkább tartogatom őket és ritkábban használom, csak ne fogyjanak el (akkor is, ha még kapható az adott árnyalat).
14.340 Ft kóddal a Beige Brut!
Milyen szemfüles vagy!
A jó krémmániás ott segít spórolni és költeni, ahol tud.
A Vivantisról mindig elfeledkezem, hogy náluk is jó áron lehet lecsapni erre-arra.
A héten használt rúzsok:
Nyx Lip IV - Hydra Honey: ez a termék általában készlethiányos, ill. a makeup.hu-n elérhető volt hatezer forintért, annyit viszont nem akartam rákölteni.
Nem mertem élénk színt vásárolni, mert lelki szemeim megjelent, ahogy az irodai mosdóban élénkpiros, kiütést imitáló foltokat próbálok eltüntetni az arcomról, miután a szájfény módjára maszatoló Lip IV kávézás után elkenődik a számról.
A Hydra Honey nagyon visszafogottan színezi be az ajkakat, de az is lehet, hogy semennyire, csak kínomban már beleláttam a színező hatást. Kicsit ragadós textúra, a maradékot könnyű letörölni.
Ellentmondásosak vele kapcsolatban az érzéseim, ha ki is próbálok egy élénkebb színt, előtte megvárom, amíg újra elérhető lesz a Rossmannban, hogy élőben csekkolhassam a színt.
Le Filles en Rouge pirosító-és rúzspaletta - élénkrózsaszín árnyalat: sose volt hasonló termékem, arcra nagyon szeretem használni, a pirosas szín is abszolút hordható, egy pici fejű KAP buffer ecsettel viszem fel a színeket, így nem úgy nézek ki, mint akinek 40 fokos láza van és a palettát se maszatolom össze.
Szájon nem lesz olyan intenzív a szín, mint egy megszokott kiszerelésű rúzs esetében és útközben problémás lenne újrakenni, ezért vittem magammal a
MAC Love Me Lipstick #407 As If I Care rúzst. Nem rajongok a MAC rúzsokért, de a Love Me fajtákért rajongok, mert krémesek, mégis nagyon pigmentáltak.
MAC Satin Lipstick Twig: nem rossz formula, de szerintem drogériában, fillérekért is lehet hasonlót kapni, az előnye a színválaszték.
Chanel Rouge Coco Bloom #144 Unexpected: a két legkedvencebb rúzsom egyike, viszont ő az egyetlen, aki tényleg hidratálja a számat, emellett iszonyúan pigmentált, mégse mászik el, a színe gyönyörű, erzetre nagyon könnyű (a Love Me kicsit vaskosabb) legszívesebben az összeset megvenném.
Sose érdekeltek a klasszikus high-end sminkmárkák, de ez a rúzs lenyűgözött. Az Allure L’Extraithez képest is “vékonyabb” réteget képez az ajkakon.
Egyedül a tokját nem szeretem, pillekönnyű kis műanyag.
MAC Lustreglass Lipstick #540 Thanks, It’s MAC!: háát, háát… állítólag ez az árnyalat mindenkinek jól áll, ehhez képest még rajtam is kicsit hullaszínű. Sheer finish-ű, nekem ez ajakápoló szint, de érzetre átlagos, elmegy egynek érzés a szájon, hogy valami látszódjon a színből, jó sokszor kell végigmenni vele az ajkakon. A no makeup makeuphoz tökéletes, amit én rühellek, mert rajtam annyit ér, mint halottnak a csók (fakó bő, egérbarna haj, szürke szemöldök), nekem kell némi színtuning.
Essence 8h Matte Comfort Lipliner #01 Cinnamon Spice: egy Insta sztoriban osztotta meg valaki névtelenül, hogy ez hideg típusoknak egy rózsás ajakápolóval csodásan néz ki, és tényleg. Én a Thanks, It’s MAC!-hez használtam, hogy látszódjon már valami a számon, vele is jó párost alkotott.
Magamtól sose vettem volna meg ezt a színt, nagyon óvatosnak kell lennem a nude árnyalatokkal, de az alacsony ár miatt gondolkodás nélkül bedobtam a kosárba. Nagy öröm, amikor találok olyan terméket, amit imádok és a beszerzése nem okoz lelkifurdalást, mert nem viszi el a fél fizetésem.
Kár, hogy nem tudom, ki fedezte fel és osztotta meg ezt a tippet, de ismeretlenül is hálás vagyok neki.
Ahhoz képest, hogy nem vagyok MAC rajongó, ez MACes hét lett.
A héten használt pirosítók:
Violette_FR Matte Cream Blush #Inés: hosszú évekig ellenálltam a pirosító stickeknek, mert tkp. rengeteg van itthon, rúzsnak hívják. Violette miatt azonban megszegtem az absztinenciát. Szeretem használni, könnyű eldolgozni, nem fénylik zsírosan és nem tűnik el a nap végére, úgy vennék egy másik árnyalatot.
KAP Adri’s Soft Spice pigment: rajongok a KAP pigmentekért (és ecsetekért), annyira gyönyörű színfátyolt vonnak az arcra, mint semelyik másik pirosító vagy bronzer, nem rikítanak, de a pici csillámok miatt élettel telivé varázsolják az arcot (még az enyémet is). A tetőbe szoktam kiütögetni egy picike port és egy kisebb fejű, laza ecsettel viszem fel.
Le Filles en Rouge La Palette Lévres #Désir: az elő kommentben írtam róla, bár nem a pontos nevével, két napon is őt hasznaltam, az élénkrózsaszín és a barnás színt. Szegény hátra szánkázott a fiókban és a sötétség mélyén dekkolt, el is feledkeztem róla, úgyhogy a komód tetején nyaralt a héten.
Guerlain Meteorites Pink Pearl: amennyire nem működnek rajtam a szimpla gyöngyök, annyira szeretem a színes testvéreiket, imádom az dobozka oldalához koccanó meteoritkák hangját (a mennyiség inflálódását hagyjuk).
Nyx Sweet Cheeks Blush Risky Business: nem tudom, milyen módosult tudatállapotban vásároltam meg három árnyalatot is ebből a szériából, egy is elég lett volna. Nagyon pigmentált pirosító, illik hozzá a neve, ha egy lepke végigtapogatná az arcom a pirosítóba mártott lábaival, az is sok lenne.
Kinek mi a napi használatú szempillaspirálja? Sokszor volt már téma, de eszembe jutott, hogy azért mindig vannak új csodaszerek, kíváncsi vagyok kinél mi lapul jelenleg.
Ez egy jó kérdés szerintem!
Mióta megszüntették a kedvenc Essence spirálomat, és utána az Avon is kivonta az aktuális kedvencemet, finoman szólva is bajban voltam.
Beneveztem erre a Maybelline spirálra. Szerintem hetekig utáltam, nem bírtam vele, csúnya volt az eredmény, sok festéket vett fel, nagyon mérges voltam. Pedig kifejezetten ezeket a formájú spirálokat szeretem.
Aztán vettem egy ilyen, szintén Maybellin barna spirált, ezzel meg a kefe a bajom. Hétköznapra tökéletes lenne a festék színe, de egyszerűen nem működik, ahogy kéne. (Ugyanitt: ha valakinek van jól bevált barna spirálja, akkor ne tartsa magában)
Közben kalandoztam még másfelé is, egyik sem jött be. Visszatértem az első Maybellinhez, láss csodát, kiválóan működik. Meglepően jól tart, csodaszép pillákat varázsol, le vagyok tőle nyűgözve.
Bár ezek azt hiszem, nem számítanak újdonságnak, de legalább fele részben beválni látszanak.
Én most visszatértem a kedvenc szempillaspirálomhoz: L’Oreal False Lash, régebben Bambi néven futott.
Ennél jobbat még nem találtam a high-end kategóriában sem. Nagyon szép pillákat varázsol, tartós.
Néha elcsábulok más spirálra, de nem éri meg.
Nálam önmagában egy szempillaspirál sem csodaszer. Először szempillagöndörítőt használok, aztán két spirált, a L’Oreal Lash Paradise Upgraded-et és az Essence Call Me Queent, úgy, hogy jó erősen rápislogok a spirál keféjére.
Ezen metódussal műszempilla hatást érek el, amire nagy szükségem is van. Egy Catrice spirál volt az, ami nagyon gyenge teljesítményt nyújtott ebben a rendszerben, minden más spirál viszont kb. ugyanazt a teljesítményt nyújtja.
Ez a L’Oreal spirál egész jó önmagában is, ill. a MAC Stacket is szerettem, meg a Kiko Maxi Moodot. Anno nagyon bevált a Maybelline Lash Sensational.
Általában Essence-Catrice-Maybelline vonalon mozgok, ritkán veszek drágábbat. Egyszer bizalmat szavaztam Lancome-nak, borzalmas volt.
A Lancome Idole nekem is hatalmas csalódás volt, meg úgy az összes drága, főleg ha tartom a maximum fél évig használom aztán kidobom szabályt.
Olcsóbb kategóriából még tudom ajánlani a Maybelline Sky High és a Bourjois rózsaszín kupakosát.