Minimalism is sexy :)

A minimalizmus már egy ideje divatos fogalmommá vált. Az idei év szinte teljesen, illetve az új év is változtatásra sarkall. Arra gondoltam, megoszthatnánk azokat a gondolatainkat, terveinket a jövőre nézve, amin minimalizálni, javítani szeretnénk. Vagy akár már „jó” útra is sikerült térni. Természetesen kence témában. Jöhet minden: tisztálkodás, sminktermékek. :slight_smile:

5 Likes

Kezdem is. :slight_smile: Az elmúlt 1-2 évben már egészen jól visszafogtam magam a szépségápolási termékek vásárlásában. Korábban főként a tusfürdő-sampon vonal jelentett számomra túlvásárlási problémát. Mondván: Olcsó, úgyis el fog fogyni. A sminktermékek terén inkább a megfelelő termék megtalálása miatt táraztam be. Mutatom a jelenleg használt smink- és arcápolási termékeket. :slight_smile:

A korrektort majd szeretném lecserélni egy jobb minőségűre, akár highend termékre. Egyelőre a La Mer van a listámon. A koncepcióm: a kevesebb több! :laughing: Inkább kevesebb legyen, de az minőségi és ki tudjam használni.kéép

8 Likes

Nagyon tetszenek a minimalista sminkkollekciók, ahol mindenből van 1 db (na jó palettákból akár 2-3) és tényleg ki van használva az összes termék. Rólam ez nem mondható el mert imádok kísérletezgetni, hiába van meg 1-2 terméktípusból a tökéletes, az igazi, akkor is hajlamos vagyok tovább próbálkozni. Aminek aztán sok esetben csalódás és be nem vált termékek a vége, amik mennek zsibire. 2021-ben szeretném normalizálni kicsit a meglévő sminkkollekciómat. Minimalista nem lesz sosem, mert ahhoz én túl kíváncsi és kísérletezős vagyok.
De azt elhatároztam, hogy szeretném csökkenteni a krémes termékeim számát, bőszen használni azokat, mielőtt szèpen sorra rám romlik minden. Felesleges megtartanom a pink, piros és vörös rúzsokat, mikor soha nem használok ilyeneket. Legyen pár nude, szájszín, mályvás és barnás tónusú ajakkencém, a többi meg mehet.
Az is nagy hibám vagy gyengeségem, hogy ha veszek pl egy alapozót, akkor nekem azt azonnal, de legkésőbb másnap ki kell próbálnom. Nálam olyan nincs, hogy valami bontatlanul várakozik hetekig, hónapokig a fiókban. Ezért aztán kb 6-8 alapozóm is bontva van. Jövő évi tervem, hogy szépen sorban elhasználgassam őket. Azokkal kezdem amiben a legkevesebb termék van.
Gondolkodtam egy olyan fogadalmon, hogy 2021-ben nem veszek szemhéjpalettát. De ezt már most tudom, hogy nem tartanám be. Ők a legfőbb gyengéim. A vásárlásaimat szeretném inkább visszaszorítani, és havi 1 palettára csökkenteni. Tudom, valakinek ez is sok, de hatalmas ámokfutást rendeztem az utóbbi hónapokban.
Ezek a terveim 2021-re, és remélem egy év múlva ilyenkor már elmondhatom, hogy max 2 alapozóm van, 8-10 rúzsom és nem nőtt a palettáim száma sem :blush:

13 Likes

Igazad van. Én átestem a ló másik oldalára. Sok cuccom van és már alig van közte drogériás. Rengeteg pénzt költöttem sminkekre az utóbbi időben :see_no_evil:

Nekem is tetszik ez a vonal, a youtube-on van sok videó arról, hogyan alakítson ki valaki kapszula sminkkollekciót.
Én is kísérletezős vagyok és azért is nehéz alacsony létszámon tartani az arzenált, mert mire megtalálsz valamit ami beválik, vagy kivonják a forgalomból vagy átalakítják és akkor az ember kezdheti elölről a keresgélést/tesztelést. Ez főleg drogériás vonalon van így.

Ez az évem visszafogott volt, de 2018/19, fuu az volt meredek, mikor eljutottam Sephorába és felfedeztem, hogy a tengerentúlon vannak a sminkes kincsek. :sweat_smile:

7 Likes

Ez az arcápolási- és sminkkollekciód, ami képen van, vagy ez egy kivonat a tényleg használtak/szükségesekből?

Nálam a minimalizmus a sminkek terén azt jelenti, hogy kevés termékem van, de azoknak a minőségével teljesen meg vagyok elégedve. Ez lenne a cél nekem hosszútávon. Sajnos például palettából több van, mint amennyit szeretnék, viszont egyszerűen képtelen vagyok megválni tőlük. Eladni nem érné meg, nem olyan drága dolgok, odaajándékozni nem tudom senkinek, kidobni viszont úgy sajnálom őket.

7 Likes

Igen, ez a kollekció. :slight_smile: Annyi, hogy nyárra van egy bronzosítóm, ami nem szerepel a képen, meg tartalékban egy ugyanilyen Clinique alapozóm, mert ennek már csak az alján lötyög. Ugyan ajándékba kaptam egy Clinique Even Better alapozót, ami már a zsibin van. :slight_smile: Azt nem számoltam bele, mert fel sem bontottam. Az lett az elvem, hogy ami nem kell, azonnal megy tovább.
Az elmúlt pár évben redukáltam a készletet. A vírus bejelentése pedig még inkább megerősített benne, hogy csak a legszükségesebbek kellenek. Az első ugyanis az volt, hogy vajon megmarad-e a munkahelyünk.

A Nivea szemkrém használatát is fokoztam. Lassan lejárna, pedig rendszeresen használtam.

2 Likes

Én is pontosan erre törekszem. :slight_smile:
A korrektort is akkor fogom lecserélni, ha a meglévő elfogyott.

Lányok, egyszer élünk! Nem cigizek, keveset eszek, és nem költök szemét kajára (csipsz, üdítők stb.) Jó, a csoki, de már abból sem egy tábla együltőhelyemben. Ruhára is már sokkal kevesebbet, mert utálom mikor elborítanak az évek óta nem hordott göncök és a gardrób egy merő káosz. Szerintem úgy kell felfogni ez a sminkmániát mint egy hobbit. Végül is kreatív tevékenység. És ha annak a palettának/rúzsnak vagy akárminek annyi volt a funkciója az életünkben hogy örömet szerzett, akkor betöltötte.

12 Likes

Nekem minden smink hatalmas örömet okoz. Tényleg ez a szenvedélyem!

3 Likes

És olcsóbb mintha egy drága sportot űznél! És veszélytelenebb :sweat_smile:

2 Likes

Nem muszáj mindenkinek a minimalizmus mentén élni, csak úgy, ahogy jól esik :smiling_face_with_three_hearts:
Nekem volt ilyen szakaszom (minimál) és elborult is.
Amikor azt hittem idén, hogy nagyjából megvan a “keménymag”, akkor elkalibráltam magam valamilyen lelki válságból kifolyólag és most megint több van, mint amennyit képes vagyok használni. Kapaszkodom beléjük.

13 Likes

Szuper vagy! :clap: :clap: :clap:
Bár mondhatnám, hogy erre törekszem, de még nem sikerült hosszú távon tartani. A dec. havi fogadalmam, hogy nem veszek sem arcápolót, sem színes kencét, a hó végén rondán megbukott. 3 hétig bírtam, aztán jól bevásároltam színesekből :stuck_out_tongue:

2 Likes

Én is így jártam. Az utolsó hétig olyan szépen tartottam magam, aztán nagyon, de nagyon elvágtázott a ló.

2 Likes

Én se vagyok hajlandó ezen stresszelni. Oké, kevesebb cuccot kellene beszerezni, de annyi minden miatt idegeskedhetek, hogy emiatt már nem vagyok hajlandó nyomorgatni magam, ha valami tetszik és kell (és lehetőleg akciós), akkor megrendelem.

6 Likes

Majd idővel. :slight_smile:
Mit jelent a színesekből? :slight_smile:

Paletták tekintetében nem tudok elcsábulni, soha nem is tudtam, mert tudom, hogy soha nem használnám ki a színeket. Ezt a kis Pupa monót is már a 3. éve nyúzom.

Alapozót csak egész későn kezdtem használni. Talán tiniként volt egy Avonéktól, utána 26-27 évesen kellett a bőrhibák eltűntetésére. Akkor vettem egyet a Pupában, de hihetetlen buta voltam, mert hallgattam az eladóra. Zsíros bőrre kértem, hogy ajánljon alapozót, erre ragyogást fokozóval a kezemben mentem haza. Tovább is adtam rajta a zsibin, ahogyan a zsíros bőrre való társán is. Utána próbálgattam Vichy alapozómintákat, de nekem azok nagyon erősen fedtek, szinte fulladozott a bőröm. Ekkor találtam rá erre a képen is szereplő Cliniqure. Szerintem vagy 2 éve tart már a szerelem. :heart_eyes: Azért az ikonikus Misshát egyszer ki fogom próbálni, ha elfogy a Clinique. :slight_smile: Angyal azért nem vagyok. :grinning: :relaxed:

Drogériás alapozóm szerintem nem volt. Hihetetlen, de nem jut eszembe, hogy lett volna.
Még a Double Wearen gondolkodtam, de sokat olvastam róla, hogy erősen fedő alapozó. Nekem meg ezek szerint inkább a könnyedebb, folyékony alapozók váltak be.

Na nem írom le minden kencém történetét. :laughing:

Persze sok múlik azon is, hogy milyen helyzetben van valaki. Én abba gondoltam bele, mi lenne velem, ha munka nélkül maradnék. Mennyi időre van elég tartalékom, míg másik munkát találnék. Vagy betegség. Egyedül vagyok, így csakis magamra számíthatok. Ez nálam nagyon motiváló tényező volt, mikor kezdtem redukálni a kencéimet.

Emlékszem, egyszer találtam a raktáramban egy Garnier arckrémet. Két éve egész télen azt használtam. Azóta nem csábulok el drogériás iránt. Tényleg fura, de múltkor is végignéztem a választékot, de még a vágyat se éreztem. Remélem, így is marad. :slight_smile:

6 Likes

Én azért újra nekifutok a nemvásárlásnak :wink: , de valami engedményt teszek, mondjuk havi 1 színes kozmetikum engedélyezett vagy fix összegen belül vagy 2db kimegy 1 db bejön…ilyesmi. Még kitalálom.

3 Likes

A színesek alatt a dekorkozmetikumokat értem.
Nekem is ezt kellene szem előtt tartanom, hogy mi van, ha nincs bevételem. Akkor ilyen költekezést tuti nem engedhetnék meg magamnak.

Én is mindig nekifutok… januárban is így lesz. Igazából csak türelemmel kell bírnom, minden hobbim lecsendesedett a mániákus szint után normál mértékre, remélhetőleg ezzel is így lesz.

2 Likes