Mi sem 50+-osan születtünk

Szerencsére sokan vagyunk, akik érett fejjel és bőrrel is nyitottak vagyunk még a Krémmániára…
Arra gondoltam, hogy megoszthatnánk, hogy melyek azok a termékek, amelyek a korosztályunknak hasznosak lehetnek. Esetleg segíthetnek abban, hogy ne “nyanyaként”, hanem inkább ápolt hölgyként lássanak minket azok is, akik ma még el sem tudják képzelni, mi lesz velük, ha egy kéretlen ránc megjelenik az arcukon.

4 Likes

Bátorításként, kezdem is a sort. Két fő termékkört emelnék ki, az egyik a szérumok, a másik pedig az olajok. Tudom, az olajokat egy egyedülálló sokkal komfortosabban alkalmazhatja, senkit nem fog zavarni azzal, ha fénylő tekintettel sétálgat otthon. Mert a legtöbb olaj nem szívódik fel, csak hosszú idő után. Persze, amikor ezt leírom, előttem van egy feltett maszk, hát az sem nyújthat sokkal szebb látványt és azt szerintem mégis sokan használják. Szóval találja meg mindenki, hogy mikor tudja úgy beilleszteni az olajat, hogy az saját magát is legkevésbé zavarja.
A szérumok szerencsére bármikor bevethetők. Még reggel is, szerencsére van olyan, ami hamar felszívódik Hiszek abban, hogy egy jó szérum gazdag hatóanyagaival segít bejuttatni a bőrbe mindazt, amire az érett bőrnek is szüksége van.
Én este gyakran csak szérumot használok - időnként lustaságból is - nem feltétlenül teszek rá még krémet is.
Persze az is egy jó kombó lehet, ha a krémbe teszünk vagy egy kis olajat, vagy egy kis szérumot. Két dolgot említettem, de behozok egy harmadikat is, amivel sokan hadilábon állunk, pedig a legolcsóbb szépítőszer, a megfelelő mennyiségű víz. Sajnos én is úgy élek vele, mintha receptre írták volna fel, meg kell magamat erőszakolni, hogy eleget igyak.
Mivel kettő után becsempésztem egy harmadik faktort, most már rátérek a negyedikre is, mégpedig a fényvédelemre. Nem is értem, hogy miért nem kötelező a nappali krémek összetevőjeként alkalmazni.
A fentiek részletesebb kitárgyalásába most már bevonnám a kolleginákat is, akár konkrét termékeket is javasolhatnánk egymásnak, én sem fogom majd vissza magam.

1 Likes

Ejnye, nohát, és különben is… Akkor magammal levelezzek? Ha ez a tartózkodó hozzáállás marad, akkor a végén beismerhetjük, hogy miért is gondolják rólunk, hogy nekünk meg már úgyis mindegy… Pedig dehogy! Szóval kedves Kortársnőim! Nem igaz, hogy nincs kedvencetek! De olyan, ami hat is, és nemcsak a pénztárcánkra. Ami nagyon-nagyon hiányozna, ha nem lenne a polcotokon. És nem titkos favorit, hanem olyan, amit másnak is jó szívvel ajánlanátok. Mondjuk mi lenne az az egy termék, ami a sok év alatt szinte nélkülözhetetlenné vált, már amennyiben létezik ilyen? Vagy ilyen nincs is?

1 Likes

Engem kifejezetten érdekel ez a topik. Nem vagyok 50+ korosztály, viszont örülnék a tapasztalatok megosztásának.

1 Likes

Én még “csak“ a 40±os korosztályba tartozom. Esetleg valamilyen szemkörnyékápolót nem tudnál ajánlani? Nagyjából jól megvagyok az általam használt arcápolókkal, de még a szemem alá nem találtam megfelelő terméket.

Sajnos én sem azok közé tartozom, akik időben eszméltek, gondolok arra, hogy a húszas éveimben engem sem foglalkoztatott az a szó, hogy MEGELŐZÉS. Eszembe nem jutottak a ráncok, mivel ha a tükörbe néztem, nem láttam belőlük akkor még egyet sem.
Világéletemben optimista életfelfogású voltam, sokat mosolyogtam. Aztán egy idő után azt vettem észre, hogy a mosolyráncok bizony megszerettek. Hol máshol, hát persze, a szem körül, először. És innentől kezdtem az arcápolással többet foglalkozni. Szerintem már későn.
És innentől is inkább annyit, amennyit korábban is kellett volna.
Úgyhogy aki ezt olvassa, annak azt tanácsolom, hogy holnaptól igyon több vizet, hidratálja a bőrét, és ne akarjon mindenkinél barnább lenni nyáron.
A szemkörnyék és a száj körüli rész, az, ahová koncentráljatok, és a szemöldökök közti területre, mert általában itt kezdődnek a bajok.
A már meglévő ráncokat nem hiszem, hogy el lehet tüntetni, de a bőrt ápolni kell! Mint ahogy az minden bőrből készült termék használati utasításában is szerepel…

3 Likes

Szintén nem tartozom még a korosztályhoz (nemrég lettem 30), és én is maximálisan hiszek a megelőzésben. Illetve engem is érdekel a téma, bőrápolás 4ever :D! Kedves @Fiorentina, elárulod hogy milyen olajat/szérumot használsz-szeretsz?
Az én kedvenc olajom, ami bár lehet nem a legolcsóbb (más márkánál is lehet venni, próbáltam is DE nem olyan…) viszont a hatása szuper, sokáig elég és nemsokára lehet majd UK-ból rendelni az a Drunk Elephant Virgin Marula Luxury Facial Oil. Imádom, ha tehetitek mindenképp próbáljátok ki.

1 Likes

Sokféle terméket kipróbáltam, de őszintén bevallom, hogy egyik sem volt sokkal jobb, mint a másik. És nem volt még olyan szemre való kencém, aminél azt éreztem volna, hogy na végre, megtaláltam az igazit és ezért újravettem volna. Sajnos ezt tapasztaltam eddig, és még csak azt sem mondhatom, hogy volt azért olyan szemkörnyékápolóm, amire megérte sok pénzt áldozni. És ez alól még az aranyáras La Mer sem volt kivétel, nem tett csodát. Így a tapasztalatom alapján inkább szérumra költök többet, mint a legkritikusabb, szem körüli területre szánt termékre, mert nem találtam köztük olyat, ami meggyőzött volna. Így arra jutottam, hogy a jó szérum után nekem egy középáras, jó összetevős hidratáló krém is megfelel. De azért figyelem a KM-en is ezeket a termékeket, hátha még megváltozik a véleményem.

Még a 40-esek táborát erősítem. Az én kedvencem a retinol és “flankerei” lettek.
Olajos a bőröm még most is, a T-vonalban nagyon.Hűvösebb időben nem annyira, télen meg én is küzdök az erős vízhiánnyal. Szóval arra kell figyelnem, hogy a retinol mellett antioxidánsok is legyenek, amik a második helyen vannak, mint kedvenc összetevők és télen durván hidratáljak. A retinol és a vízmentes új, egy-két összetevős formulák is tudnak szárítani.
Amúgy az én problémám is @Trixi bajához hasonló: zsíros bőr és nem ráncos, hanem húzza a gravitáció :wink:
A szemem környékét nagyon fiatalon kezdtem ápolni, így a ráncok eddig elkerülték, bár karikás, néha táskás és kezd komolyan petyhüdt lenni :disappointed_relieved: A genetikai örökségünket nem nagyon tudjuk kikerülni, sztem max, késleltetni valamennyire a jellemzők megjelenését. A vicc az, hogy egyre érzékenyebb a szemem és éjjelre nem tudom a környékét bekrémezni, szóval 20 évesen többet tudtam tenni érte, mint manapság.

3 Likes

Én is ugyanezzel a szemérzékenységgel küzdök pár éve. Én sem tudom éjjelre bekrémezni, mert vörös, viszkető szemekkel ébredek. Pedig pont most lenne rá szükségem igazán :cry:
A retinolról azt hittem, kedvencem lesz, de nem. PC-s krémben próbáltam először, és hamarosan piros és viszkető lett a bőröm. Abbahagytam a krémet, és azonnal elmúlt. Azóta bye-bye retinol. Nekem a hámlasztás sem jött be sajnos. Eleve csak a BHA lenne jó, és kezdetben láttam is valamiféle eredményt PC-s hámlasztókkal, de szerintem túltolhattam, mert nagyon kiszáradt a bőröm. Abbahagytam, és nem érzem, hogy hiányozna.

1 Likes

Nekem a PC szemkörnyékápolóival volt furcsa tapasztalatom, pedig egyébként nagyon szeretem a márkát. Szóval, akár a gélt, akár a krémet próbáltam, ha éjjel bekentem, akkor reggel püffedt, sőt ráncos szemekkel ébredtem. Még jó, hogy mindegyikből csak delux minit rendeltem. Most reggel a Hélia-D szemránckrémet használom (semmi hatást nem tapasztalok, de legalább lehet rá sminkelni), este pedig a Magister LMW Hyaluron szemránckrémet használom. Ez egy picit talán jobb, de igazából ez sem a tökéletes. Nyilván nem várom, hogy úgy nézzen ki tőle, mint 20 éve, de azért valami jó lenne.
Egyébként érdekes, mert a nevető ráncaim már egész jól kisimultak, amivel nem tud semmi kezdeni semmit, az a szem alatti, kevésbé feszes bőr. Korábban amúgy elhasználtam rá egy üveg SubQ Eyest is, de semmi…
Még gondolkodom a NIOD FECC szérumon is, de mi van, ha közel 17ezerért az sem hat? Komolyan, ha tudnám, hogy biztosan működik, akkor még meg is venném, de így eléggé nagy lutri…

Állítólag allergiás vagyok valamire, de csak a szemem. Légúti tünetek nincsenek. Szerintem a korral is összefügghet, hiszem a bőrünk veszít a feszességéből, hidratáltságából, akkor a szemünk miért működne tovább tökéletesen?
Sajnos sok szemfestéket sem bír már, ezért minden nap nem is tudom sminkelni a szemem, max korrektor a karikákra, aztán annyi. Sokféle szemcseppet használtam már, de a legtovább úgy bírja, ha semmi nincs körülötte (krém,festék).

1 Likes

@umpalumpa Nemcsak a korral függ össze, hanem azzal is, hogy egész nap meredünk valamilyen képernyőre (én úgy közel 30 éve), és igen, nálam is jobb a helyzet, ha nem sminkelem ki. Nekem, ha alapozó átzsírosodik a homlokomon, és valahogy bekerül a gőze a szemem látókörébe, attól is elkezd könnyezni. A szemcsepp napközben segít valamennyire, ha nem felejtem el használni, csak sajnos hiába mondják, hogy óránként másfelé kell nézni, fel kell állni, meg szemtorna, ha gyakorlatilag napi 10 órában skype meetingeken meredek, két meeting között meg az elvesztegetett időt próbálom behozni szintén a laptop vagy a telefonképernyő előtt.

1 Likes

A G napi beszerzés során kettő darab olyan szemránckrémnek szavaztam bizalmat, amit még soha nem próbáltam, mindkettő Diadermine. Az egyik a Lift+, a másik pedig az Age Supreme, a DM-es 50%-os kuponnal a kettő krém 4150 Ft volt. A márkának vannak Nobel díjas arckrémjei is, de azt már korábban beszereztem, csak még nem kerültek sorra.
Valamiért nem annyira népszerű ez a márka, pedig elég biztatóak a tesztjeik. A KM-en sem volt fenn egyik krém sem, pótoltam. Az összetevői is egészen jók.
Nektek melyik szemránckrém vált be? Úgy szeretném megtalálni legalább azt, amelyiknél nem az az érzésem, hogy úgyis teljesen mindegy, hogy mit használok :frowning:

Én mondjuk még “csak” 43 vagyok, de őrült szerencsém van, mert ráncom még nem igazán akad, a szemkörnyékemre is azt mondanám inkább, hogy kevésbé feszes, mint volt.
A homlokomat konkrétan ráncolni sem tudom, pedig 39 éves koromig csak hébe-hóba próbáltam ki kencéket. Szóval nem annyira saját érdem, anyukámnak is szép bőre volt.
Hogy árnyaljam a képet, azt azért még hozzá kell tennem, hogy 43 éves koromra már a hajamnak több, mint fele ősz. Ha kissé le van nőve, festés után mindig 10 évvel fiatalabbbak látom magam.

Próbáltam már én is sokféle szemránckrémet, szemkörnyékápolót, sajnos még nem találtam igazán jót. Maximum annyiban, hogy kevésbé szar, mint a többi. Mindössze kettő van, ami említést érdemel, az egyik a Clinique All abaut szemkörnyékápolója, a másik a Magister szemkörnyékápolója. Ez utóbbi mondjuk legalább olcsó, nagy mennyiség és pumpás kiszerelés, nem tégely. De ez a kettő is csak annyiban jobb a többinél, hogy picit jobban hidratálnak, és hamar beszívódnak, tehát könnyű rájuk sminkelni, feszesítésről szó sincs.

1 Likes

Még mielőtt nekiállnék pötyögni a kis monológomat, szeretném megjegyezni, hogy nagyon jó érzés látni, hogy érett hölgyek is aktívan használják a Krémmánia felületét és foglalkoznak a bőrápolással, sminkeléssel :blush: Személy szerint nem nagyon szeretem életkorhoz kötni az elvárásokat (/sztereotípiákat) vagy az alapján kategorizálni bárkit is, viszont a bőrünk (és a szervezetünk) nem minden esetben tudja “letagadni” a korát így annak igényeihez igazodva kell módosítani a szépségápolási (és egyéb) szokásainkon.

24 éves vagyok de engem különösképp foglalkoztat a megelőzés. Persze az, hogy kinek milyen mértékben és milyen életkorban kezd meglátszódni a kor az egyrészt genetikától is függ, másrészt pedig életmódtól, megfelelő bőrápolási rutintól és egyéb tényezőktől. Viszont kíváncsi lennék a már korban benne lévő hölgytársaim tapasztalataira anti ageing téren :slight_smile: Mi az amit másképp csináltatok volna, miként lehetne kitolni az évek múlásának nyomait, nem csak külsőségek terén de gondolkodásban is (gondolok itt arra, hogy ne parázzunk rá az öregedésre), hogyan váljunk mi “fiatalok” ápolt, magabiztos “érett” nőkké és hogyan hozzátok a legjobb formátokat pár évtizeddel később :slight_smile:

5 Likes

Megtisztelő, hogy kíváncsi vagy a véleményünkre, ezt őszintén gondolom. A többesszám az érett korosztályomra utal. Amiket kérdeztél, arra mindenre szívesen válaszolok, kivéve, amiről korábban a topicban már írtam is bejegyzést.
Tézis 1.: Akik most itt huszon-harminc-fiatal negyvenesen magabiztosan írjátok le bármely témában a gondolataitokat, nektek is meg kell majd birkózni a gondolattal, hogy hamarosan Ti kapjátok ezt a kérdést, amire most próbálok reagálni. :smiling_face_with_three_hearts:
Szóval hol is kezdjem az én monológomat. Talán ott, hogy az évek eszméletlen gyorsan el tudnak repülni! Az ember sokáig mást sem hall a munkatársaitól, a környezetétől, minthogy: Te még annyira fiatal vagy… Aztán: Neked van már gyereked? Hiszen szinte még Te is gyerek vagy… Egy néhány év eltelik, meg még egy néhány, és hirtelen azt veszed észre, hogy a munkahelyeden alig vannak nálad idősebbek… Mi van? Igen, érett korba jutottunk, gyorsvonat sebességgel. És hogy mi volt a 20+ és az 50+ között? Hát megértünk…
De az, hogy nem húszévesek vagyunk, remélhetőleg nem jelenti azt, hogy nekünk már le kellene húzni a rolót, ne kellene magunkkal foglalkozni és el kell, hogy veszítsük az érdeklődésünket, ami korában megvolt, még magunkkal szemben is. Engem a pozitív mellett a negatív példa is inspirál, ez utóbbinál nyilván az elutasítás okán, hogy csak ilyen ne legyek… Amíg a vitalitásunk rendben, szerintem addig van esélyünk arra is, hogy nőként és ne nyanyaként éljük meg azt, ami még “hátravan”. A kettő között - remélem nem nyanyaként - ott látom az alapvető különbséget, hogy ma is ugyanazt jelenti számomra az ápolt nő képe, mint ezelőtt x évvel. Nem tudom és nem is akarom magam úgy látni, mint akit már saját maga sem érdekel. Nem merül fel bennem még az a kérdés, hogy minek ez már nekem? Hát azért, hogy jobban érezzem magam tőle… Amíg ez működik, addig nekem minden reggel fontos, hogy hogyan lépek ki az utcára, milyen az illatom, stb. Persze a jó ízlés határain bőven belül, és ha lehet ilyet írni, lehetőleg stílusosan.
Nem attól lesz valaki “jó nő”, hogy mennyi smink van rajta, vagy attól, hogy makulátlanul ránctalan a bőre, az önmagában bőven kevés, sőt! De az is kevés, ha csupán fiatal valaki… Mennyi jellegtelen, “zombi” fiatalt láthatunk, ha figyeljük a környezetünket. Sajnos, hozzáteszem.
Ahogyan haladunk a korban előre, egyre inkább igaz, hogy a kevesebb=több. Ami x évvel ezelőtt jól állt, az mára nem biztos, hogy jól áll, sőt.
Amikor azt látom, hogy egy nálam idősebb hölgyön az x+éves éves ruhája van, mert miért ne vehetné fel, hiszen belefér, és érzed, ha melléd kerül a 20 éve a szekrényben álló ruha áporodottságát, na akkor mindig arra gondolok, hogy nagyon nem szeretnék ilyen lenni. És remélem, hogy soha nem is leszek.
Most befejezem a nagyregény felvezető gondolatait, de ígérem, lesz folytatás, és el fogunk jutni a további feltett kérdéseidre adott válaszokhoz is egyszer…:snail:

9 Likes

Én 43 vagyok, de két dolgot mégis megosztanék, az egyiket azért, mert tudom, hogy ezt elrontottam, a másodikat pedig azért, mert azt szerencsére nem.

  1. Az életemben közel 7 évig kimaradt a szépségápolás. Mármint nem csak a smink, de még egy arckrémem sem volt. Amikor az első fiammal várandós lettem, kb. mindentől rosszul voltam, még mosószerből is illatmentest használtunk, ezért mindent száműztem. Aztán megszületett a kisfiam, nagyon betegen, és nekem kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint hogy magammal foglalkozzak.
    Aztán pedig jött a második gyerkőc…
    6 év után úgy mentem vissza dolgozni, hogy konkrétan semmim nem volt egy ajakíren kívül.
    Na ezt már bánom.

  2. Amit viszont nem, és utólag ennek nagyon örülök, hogy egész életemben összesen kétszer voltam szoláriumban. Mondjuk ez inkább annak köszönhető, hogy a fekvőben halálfélelmem volt, az állóban pedig rosszul voltam, ezért úgy gondoltam, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük. :grinning:
    De talán ennek, és hogy napozni nem igazán szeretek köszönhető, hogy a 7 kimaradt évhez képest is elég jó állapotú a bőröm, ráncom sincs igazán.

Tehát azért írtam le ezeket, mert bár még nem vagyok 50+, úgy gondolom, ezek a fiataloknak is hasznára válhatnak.

8 Likes

A szolárium nekem is hasonlóképpen nem jött be, egyszer próbáltam kb. 20 évvel ezelőtt, de rákvörös lettem tőle. Viszont napozni imádtam, és bizony fiatalabb koromban mindenféle védelem nélkül tettem. Egész nyáron napon voltam az iskolai szünetben. Persze ma már jóval kevesebbet megyek tűző napra, hiszen ma már éget, és védem magam szigorúan fizikai fényvédőkkel. A barnaságot még ma is kedvelem, bár hajlamos vagyok leégni, és olyan barna már sosem leszek, mint ifjúkoromban. Talán azért nem lett következménye (lekopogom, egyelőre) a napozásomnak, mert mindig is nagyon zsíros bőröm volt (ma már nem).

4 Likes

Na igen, az biztos, hogy régen nem ilyen volt a nap ereje. Sokan mondják, hogy régen is volt meleg, de én még emlékszem, hogy gyermekkoromban, amikor a Kossuth rádió bemondta, hogy másnap 28 fokos kánikula lesz, azt milyen melegnek éreztük.

3 Likes