Koreamánia - tényleg jobbak?

Én úgy gondolom, hogy a koreai termékeket is ki kell tapasztalni. Ott is vannak kincsek és kevésbé jók is. Meg hát ugye a bőrünk sem egyforma, van akinek az egyik jön be, van akinek a másik.
Pl. sokan nagyon szeretik a Benton fermentált szemkrémét vagy a Cosrx Galactomyces esszenciáját, nekem egyik sem vált be. Szerencsére kárt sem okoztak, inkább olyan semmilyenek voltak.
Viszont imádom a Skinfood tojásos lemosóját, sosem voltak a pórusaim még ilyen tiszták, pedig nem is használom csak heti háromszor, mert egyébként eléggé szárít. A másik nagy koreai kedvencem most a Missha Time Revolution mistje, nyáron a nagy melegben néha még az is elég volt, annyira jó a bőrömnek. Azt is imádom, hogy mennyire finom permetet szór.

Tehát, ezeket is ki kell tapasztalni.
Az viszont mindenképpen mellettük szól, hogy a rendelések mellé nem szoktak spórolni az ajándék minta termékekkel!

2 Likes

Tegnap megnéztem a YouTube-on a Skinsmart videói közül a rétegzősről szólót, Judit előadásában. Nagyon érdekes volt, és tetszett, hogy szerinte sincs kőbe vésett rutin, vannak olyan lépések, aminek a sorrendjét akár magunknak is kiválaszthatjuk. Ha van egy kis időtök, érdemes megnézni! :movie_camera:

3 Likes

A cikkeket is jó az oldalon bogarászni, örülök, hogy magyarul is lehet hatásos összetevőkről olvasni.:slight_smile:

1 Likes

Lenne két praktikus kérdésem: milyen oldalakról szoktatok rendelni? Mire érdemes figyelni? Köszönöm a válaszokat!

Én innen rendeltem, az ebayes oldalukról, paypallal. De van hagyományos webshopjuk is.
Teljesen korrektek voltak, egy termék nem volt raktáron, megírták, és a pénzt is azonnal visszakaptam.
Egy hét alatt itt volt minden, alaposan becsomagolva, ajándék mintákkal.
Én az esetleges vámról elfelejtkeztem, de olyan összeget írtak a csomagra, hogy nem lett vamkezelve.
https://www.ebay.com/str/ibuybeauti/

1 Likes

Az Ebay Paypal párossal csak jó tapasztalataim vannak nekem is. Korrektek a koreai eladók, és nagyvonalúak is ha van vmi.gigszer. 1x volt évek alatt. Minden gyorsan 2-3 hét alatt meg is ékezik. Nagyon elégedett vagyok velük.

2 Likes

Ez pedig a hagyományos oldaluk:

1 Likes

Bankkártyás fizetést nem is szoktatok használni?

Nem vagyok nagy e-bay huszár, de top-rated eladótól bátran rendelek, meg figyelek, hogy Koreából és ne Kínából jöjjön a csomag.
A jolse.com hagyományos webshop, hétvégente mindig akcióznak, ebayen iamloveshop néven vannak fenn - ált. itt olcsóbbak a termékeik, cserébe a hagyományos webshopban lehet pontokat gyűjtögetni-beváltani. 10-14 nap alatt itt a csomag rahedli mintával, 5 dollárt szoktak ráírni.

1 Likes

Annyival egészíteném ki, hogy a jolse-n mindig nagyon sok az akció (extrém akciók is vannak, pl alapban huszondolláros szérum 10 alatt), de emellett 100 dolláros megrendelésnél kapsz 5% végösszegi kedvezményt, 200 dollárnál 10%-ot akkor is, ha eleve csupa akciós terméket vásárolsz. Plusz 150 dollár végösszegtől ingyenesen DHL-lel küldik a csomagot (EMS-t írnak, de jobban megéri nekik a DHL szerencsére), ami azt jelenti, hogy 3 munkanap múlva meg is kapod a feladástól számítva (két nap szokott lenni az átfutás), és rengeteg mintát küldenek ilyenkor, teljes kiszerelésű terméket is, sőt zoknit :smiley: (??).
Tehát ha sok mindent rendelsz, akkor elég nagy a szerencsecsomag, mert 200 dollár értéknél 180-at fizetsz, a minták összértéke még vagy 15 dollár biztos hogy van, ingyen DHL, és még ha volt gyűjtött pontod, azt is levonhatod.

1 Likes

Ők is kevesebb összeget írnak a csomagra?

1 Likes

Férj azt mondja, ebayes rendelésnél jobb a PayPal, mert ha gond van, akkor nem vész el a pénz.
Európai oldalakról (pl. Beauty Bay) ha rendelek, én azt simán kártyával szoktam.

1 Likes

Igen, kevesebbet, de őszintén szólva, ha 150-200 dolcsiért rendelsz, az egy elég nagy dobozban jön (egyenként becsomagolva minden termék, hogy el ne törjön), úgyhogy előfordulhat, hogy vámolják, és az szívás valóban. Viszont én pl már fél éve nem vásárolok sima postával emiatt, mert kb tavasz óta akkor is kell várni 5-6 hetet, ha nem vámolnak, minden csomagot megvizsgálnak (ami nem nagyon pici, tehát 1-2 termék még megússza, de 5-6 már nem, nemhogy 12 db), és ha még vámolnak is, akkor hiába van az országban már két hete, újabb két hét, mire a papírok visszaküldése után megmozdulnak. Nagyon irritál a hülye kis monopóliumuk, és a szolgáltatásnak nevezett időhúzásuk. Undorodom ettől a kezelési módtól. DHL-nél másképp van, ha esetleg vámolnak is (eddig 1x fordult elő), akkor is csak +2 nap az egész.

1 Likes

Nem éri meg, mert több idő, míg átmegy a pénz, másrészt a paypal garantálja a visszatérítést is, biztonságos. Egyedül arra kell figyelni, hogy a paypal átváltási árfolyama jóval magasabb a saját bankodénál, és pár dollárnál ez nem számít, de mondjuk több tíznél, vagy száz felett úgy kell vásárolni, hogy paypal-lal fizetsz ugyan, de a választhatod a saját bankod árfolyamát, és így 2-3 ezer forintot simán spórolhatsz.

1 Likes

Ha ebay, akkor a roseroseshop-nál nincs olcsóbb. Neki is van webshopja, ami még olcsóbb, viszont mindenképpen van szállítási költség. Sminkcuccnál megéri, mert az könnyű, de kencéknél, samponoknál már nem. Ebay-en free shippinget muszáj adnia, így magasabbak is az árai a webshopjához képest, de így is az egyik legolcsóbb, és gazdag a termékkínálat, továbbá mintákat is lehet nála dögivel vásárolni.
Amúgy még van pár webshop, ahol érdemes körülnézni, de regényt tudnék arról írni, hogy hol-miért vásárolok.

1 Likes

Hát igen, csak a DHL állítólag jobban szeret vamkezelni, és náluk csak annak a díja 6ezer forint, plusz még arra jön rá, amit kiszab a vámhivatal. Igaz, a postával is van vámkezelési díj, ha jól tudom, 3ezer, és tetű lassúak, ez sajnos tény.

1 Likes

A jolse/iamloveshop igen, az enyémeken rendszeresen 5 dollár szerepel.

Okés, én kis hal vagyok, nem szoktam ennyiért rendelni.:slight_smile:

Köszi, ez jó hír!

Hát, múltkor nekem is összejott 116 dollár, és akkor azért utána elgondolkodtam, mekkora barom vagyok, ha még erre rá kerül a vámkezelési díj, az Áfa és a vám. De aztán szerencsére nekem is 10 dollár alatti összeget írtak rá. :slightly_smiling_face:

Engem egyszer vámoltak meg, azóta nem rendelek nagy tételben, meg el is kell használni a cuccot - úgy értem, máshonnan is szoktam rendelni, ezért nem “tud” koreai webshopban annyi cucc a kosárba kerülni.:slight_smile:

1 Likes