IKONIKUS termékek. Mi éri meg és mi nem?

Olyan jó olvasni ezekről a költséges hobbikról. Már nem is tűnik annyira vészesnek az én “hobbi költekezésem”. Amúgy ez még mindig jobb szenvedély, mint a cigi vagy egyéb egészségre káros függőségek. Ha belegondolok a jó minőségű arcápolási és sminkcuccok hosszútávú befektetések a bőröm egészségégnek megőrzése érdekében.

Én is ebben reménykedem. Jobb minőségű ételekre, kozmetikumokra és mozgásra költök a legtöbbet, merem remélni, hogy ezek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy fiatalabbnak néznek. A kolléganőim kép alapján (nagyon nem vagyok fotogén amúgy) azt hitték, 21-22 éves vagyok, a főnököm meg azt, hogy 25, és amikor megmondtam, hogy idén lettem 30, azt mondta, egyszer majd elbeszélgetünk arról, mitől látszom fiatalabbnak. Ő 37, erős dohányos, az irodaház menzáján ebédel (szürke, lapos rántott hús, csirizes rizs és társai) két perc alatt, vizet még nem láttam inni, csak Fantát meg kólát. Valaki egyszer 40-nek tippelte és tényleg simán kinéz annyinak.

2 Likes

Én abszolút látok összefüggést a bőr állapota és a belefektetett energia között. Nem minden a genetika. Lehet és kell is tenni az egészségéért, a bőr pedig szerintem nem hazudik. A legnagyobb kiterjedésű szervünk, fontos feladatokkal és mégis talán az egyik legelhanyagoltabb terület az egészségmegőrzésben. Én amúgy 36 vagyok és engem is fiatalabbnak szoktak nézni. Akkor kellemetlen, ha egy olyan 20-assal találkozom, akiről azt hiszem korosztály vagyunk, majd kiderül, hogy mégsem. Egyszer így sminkeltem az esküvőjére egy 20-ast. …kellemetlen volt. Sosem ápolta a bőrét még életében és ez meg is látszott rajta.

2 Likes

Nálam a genetika nemigen játszhat szerepet, elég szörnyűek-elkeserítőek az előzmények. Meg alapvetően nem szép a bőröm, ezért is kattantam rá annyira az ápolására. Néha így is elkeserít, hogy ha nem lennének a mitesszerek-tág pórusok és a hegek, mennyivel jobban meglátszana a rengeteg befektetett energia.
Emlékszem, egyszer elmentünk kirándulni néhány barátunkkal, és a dohányzásról frissen leszokott barátnőnk arcán sárgás foltok ütköztek ki. Mintha a nikotin ürült volna ki a szervezetéből.

Sokan természetesnek veszik, hogy vékonyak és szépek maradnak, mert megvédi őket a fiatalság ereje, aztán a húszas évek végén, harminc körül ez eltűnik és nem tudják, mi történik. Olyan rossz, hogy sokan legyintenek, hogy áh, már öregszenek és ezzel el van intézve.
(Amúgy nem vagyok fitnesz-vagy egészségnáci meg nem szoktam embereket kioktatni, csak magamban mekegek néha.:smiley: )

Olvastam a véleményed a Naked3-ről, hú, de jó, hogy nem vettem meg! Ellenben a Heat!:heart_eyes:

2 Likes

Hát én ezzel a kérdéssel úgy vagyok, hogy marha régóta dolgozom, van fizetésem, nem iszom, nem dohányzom, hónap végén sem kenyéren és vízen élünk, szóval minden szívfájdalom nélkül megveszem a lehetőségeimnek és igényeimnek megfelelő termékeket. Nyilván igyekszem is elhasználni azokat, amik beválnak, de ha egyszer szuper hatással van a bőrömre a Hylamide SubQ, akkor nem fogom a The Ordinary Buffetet használni, csak mert olcsóbb. De ugyanígy nem próbálom ki a NIOD szérumát sem (hogy maradjunk a Deciemnél :smiley:), mert az számomra egyszerűen túl drága.

Egyébként én vagyok a legjobb példa arra, hogy a genetika iszonyúan sokat számít. Fiatalabb koromban csak ötlet szerűen használtam ezt-azt, 31 éves koromtól pedig úgy 6 évig szinte semmit (terhes lettem, az illatoktól állandóan rosszul voltam, aztán betegen született a kisfiam, kisebb gondom is nagyobb volt az arcápolásnál, később újra kismama lettem, stb.). Ennek ellenére senki sem gondolja rólam, hogy 43 éves vagyok, nemrég volt egy fénykép alapján életkort tippelős játék a Facebookon, ott nem akarták elhinni, hogy 30 felett vagyok. De nemcsak képen, mert ráncaim sincsenek még, talán a szemem alatti bőr nem annyira feszes már, mint valaha.
Vagy ki tudja, lehet hogy inkább az számít a legtöbbet, hogy sosem szoláriumoztam, és életemben nem voltam leégve sem (lebarnulva se nagyon).

Viszont, mióta betöltöttem a 40-et, valahogy a mániám lett a bőrápolás, nagyon sokat olvastam róla, és szépen építgetem fel a rutinomat. Amiben a változást látom, hogy szép, tiszta lett az arcom, a tág pórusaim kisebbek lettek, és mitesszereim sincsenek. A bőröm puhább lett, ruganyosabb, egységesebb és ragyogóbb.
Éppen múlt héten volt, hogy egy este ültem a szobában, a férjem meg az ajtóban állva egyszer csak hitetlenkedve megkérdezte, hogy mégis mit csinálok magammal, amiért egyre fiatalabbnak tűnök, ahelyett, hogy öregednék. :smiley:

Szóval érdekes téma ez, saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, végeredmény tekintetében legtöbbet a genetika számít, de hogy a bőrünk állapota aktuálisan milyen, azt a napi arcápolásunk határozza meg.
:blush:

4 Likes

Van valakinek tapasztalata Charlotte Tilbury termékekkel kapcsolatban? Néhánnyal szemezek egy ideje, nagyon tetszenek CT sminkjei, klasszikusak, szexik, semmi kirívó vagy feltűnő, szimplán nőies. Nekem ez bejön. Színvilága is szimpatikus. Általában azt olvasom, hogy túlhájpoltak a termékek. Rendkívül népszerűnek tűnik bizonyos körökben. Engem a túlhájpoltság nem zavar, inkább konkrét tapasztalatok érdekelnének. Ha van valakinek véleménye, megköszönöm, ha megosztja :slight_smile:

Nálunk van üzlete. Tapasztalatom szerint nagyon változó minőségűek a termékei. Nekem van tőle pirosítóm, egyszerűen imádom (First Love), színezett szempilla festékem (vegyes érzések, nem venném újra), palettám (szintén vegyes érzések), illetve valamelyik nap akartam elhozni a contour ecsetét, de nem volt készleten.

Én a Filmstar Bronze&Glow-t, a Collagen Lip Bath-t, pirosítót és rúzst néztem ki, de tetszenek a válogatások is (Dolce Vita, Uptown Girl, stb.), és a Hollywood Beauty Light Wand. Mennyire erős az illata a termékeinek?

Most beleszagoltam a pirosítóba és az Instant Eye palettába, egyiknek sincs illata, semennyi sem. Nem újak, de nem rémlene, hogy új korukban lett volna illat. A Filmstar Broze Glowt én is nézegettem, aztán valahogy mégsem jött haza sosem. Nekem a rúzsok tűnnek túlhypeoltnak. Nem rosszak, csak nem igazán látok bennük bármiféle pluszt is, amit tényleg most már bármelyik brand könnyedén megcsinál. A négyesekről nem tudok nyilatkozni, kézzel nem dolgozom szemen, így ők kiesnek az érdeklődési körömből.

A rúzsoknak állítólag nagyon tápláló a formulája, és kellemes hordani. Tetszik, hogy pl. a Hot Lipseket társítani lehet ismert nőkhöz, így jobban be lehet lőni, kinek állhat jól. Persze ez más márkánál is volt már. Köszönöm az infókat.

Nekem rúzsaim vannak tőle, két matt, a Secret Salma (nagyon szép nude, nem vízihulla-színű), és az Electric Poppy (élénk liláspink). Nagyon kényelmesek, nem szárítanak, olyan púderesen mattok. Mivel a munkakezdés sokkját teával kell orvosolni, a tartósságról nem tudok nyilatkozni. Szeretem őket, a hétvégén nézegettem, milyen szép árnyalatai vannak.
A “saját” swatchainak ne higgy (amiken kb. egy tucat nőre vannak felkenve a rúzsok), teljesen mások a valóságban.

1 Likes

Pont Tauz Nóra dícsérte valamelyik legutóbbi videójában a Filmstar Bronz&Glow-t. Ő hivatásos sminkes, adok a vélemènyère, azt mondja nagyon sokat hasznàlja és szuper termèk. Ezzel a termèkkel èn is azóta szemezek amióta csak megláttam :gift_heart:

1 Likes

Köszi, jó hallani, hogy sminkes is dicséri.

Nekem megvan a filmstar & glow ,naponta használom.Szép csomagolás , szolíd a highlighter és a bronzer is ,vagyis napi szinten használható.DE - szerintem is túlhypolt a termék főleg 15 gramm 65 - 70 Euróért. A mary loumanizer vagy becca lazán tud ugyanennyit - kevesebbért - én alig használtan jutottam hozzá 5000 ft-ért de hogy 18-at nem adnék ki érte az is biztos. Kb olyan mint a dior- szép a csomagolás és a márkát kell megfizetni. Az egyik paletta is megvolt- instant look in a palette - natural beauty- de eladtam ,mert az is olyan szolíd kis semmiség extra drágán. A pirosító az jól pigmentált DE 35 euróért akkor veszek a tartétól 25 grammos 4 színű pirosító palettát.

1 Likes

@Trixi ha szeretnéd készítek swatchot neked akár a beccával és a loumanizerrel együtt is hogy lásd mennyire hasonlítanak.:blush:

Nagyon kedves vagy, szeretném🤗

1 Likes

20181204_115426 az 1. A CT - 2. Becca opál- 3. Becca rose quartz 4. - dior nude air - 5. Ofra blissful és itt van mesterséges fénynél: 20181204_115114

3 Likes

@Isabelle: Nagyon köszönöm. Úgy látom, ráadásul a CT a legkevésbé szép (nemcsak drága), nem annyira finomra őrölt és a színe is erőteljesebb. Nagyon hasznos volt látni.

Balról jobbra az első a Ct és fentről lefelé.nagyon szívesen a maryloumanizer most nincs kéznél és indulok dolgozni😎megtaláltam a jobb oldalon a loumanizer20181204_131235

1 Likes

Ja akkor összekevertem. Az Ofra a csúnyácska, nem a CT. Viszont CT tényleg tiszta Loumanizer, a Becca Rose-hoz és a Diorhoz is hasonlít valóban. Azért jól néz ki!