Első benyomások

Szerintem egyébként ezért érdemes a termékeknél ár-érték arányról beszélni. Főleg, hogy x termék sokkal lassabban fogy, mint az átlag, így hiába drágább egyszer, hosszú távon ugyanannyiba kerül mint egy olcsóbb termék (csak abból addigra kettőt használ el az ember).

2 Likes

Teljesen igazad van, de én most ezt azért írtam le, mert olyan sok, kifejezetten másokat ismeretlenül, és látatlanban megítélő, elképesztő kritikával, fricskával megírt véleményeket olvasok sokszor, sok helyen (persze magyar viszonylatban, mert ez a mi specialitásunk :frowning:), hogy egyszer mindenképp kikívánkozott volna, így jobbnak gondoltam előbb, mint utóbb. Természetesen senkit nem szerettem volna megbántani, mindenkinek joga van a véleményéhez.
Ezt a Revlon kencét én még nem is láttam, vagy nem emlékszem, hogy láttam volna, de utána fogok nézni. Nekem is a 006 (Berry) szín áll a legjobban a Dior-tól. A Tom Ford-ból viszont a 01 Lumiére, ami szintén korallos, narancsos színben pompázik.
Látod Chanel-től viszont én még 1-et sem próbáltam!

2 Likes

Érdekes, nálam a Butter Gloss egészen tartós. Mondjuk kizárólag télvíz idején lesz száraz a szám, egyébként nem jellemző, még a matt folyékony rúzsoktól sem. De azért ezekből nekem is van, amelyik kényelmesebb, és van amelyik kevésbé, általában olyankor jön este el a Laneige ideje.
Valószínűleg ebből a szempontból szerencsés vagyok.

Egyébként teljesen igazad van, hogy ki mikor, mit vásárol a saját pénzéből az csak rá tartozik. Ennyi.

1 Likes

Én tegnapelőtt úgy indultam el, hogy felhörpintettem egy 3,5 dl-es teát + még kortyonként valamennyi vizet (és én reggelente sem eszem soha péksütit vagy kenyeret, ami felszívja), de már a kocsiba beülve azt láttam, hogy a a szám kontúrjánál látszik csak csíkban a számba beledolgozott rúzs + a Fenty Gloss Bomb-ból visszamaradt kis fény a szám közepén meg kb. semmi, pedig felkenéskor olyan igazán szép volt. :frowning:

A Maybelline Color Tattooból nekem a halvány rózsaszín van meg és én is nagyon szeretem! Nekem szemhéjalapnak, bázisnak is bevált a szemsminkem alá.
Milyen színűt vettél? :star_struck:

3 Likes

Nekem is van Maybelline Color Tattoo-m , én is csak megerősíteni tudom, hogy mennyire jó.

2 Likes

Ó, ez elég kemény!
Vigasztaljon, hogy nekem a szemhéjam az, ami ekkora szívás, még a primerek sem igazán működnek, csak egy-kettő. Legmegbízhatóbb barátaim a JSC paletták, egyedül bennük vagyok biztos, hogy ha reggel felkenem, akkor valószínűleg még este is vállalható. A többiben nem tudok ennyire vakon megbízni, teljesen esetleges, hogy összeáll-e csíkban, eltűnik-e a szemhéjamról, vagy esetleg megmarad szépen. :roll_eyes:

1 Likes

A Maybelline Color Tattoo nekem csak egy újabb termék volt, ami csíkban összeállt a szemhéjamon. :frowning_face: Ha tettem alá bármit akkor is, ha nem tettem alá semmit akkor is, ha lepúdereztem akkor is, és ezek bármilyen variációját is kipróbáltam, az eredmény ugyanaz volt…

2 Likes

Kipróbáltam a tegnap érkezett Docolor ecsetszettet, ma a teljes sminkem azzal készült, csak a szememre használtam pluszban a KAP kúp ecsetét. Azt kell mondjam, nagyon klasszul működik mindegyik. Az lapos alapozó ecset valóban sokkal jobb, mint a KAP-é, sőt még az RT Expert face brush-nál is szebb eredményt adott. Három kivételével (ajak, tus, korrektor) mindet használtam, mindegyik nagyon jó.

3 Likes

Nekem több esetben szimpla alapozón + púder szépen, estig megmarad nagyon sok szemsmink. Ha színátmenetekben gazdag a smink, az viszont a szemformám miatt összemosódik ilyenkor. Nekem a Zoeva matt szemfesték bázisa is tartós, igaz ritkán használom.
Töredelmesen bevallom, én soha semmit nem próbáltam még Jeffree-től, ne kérdezd meg, hogy miért, mert ez az amire magamnak sem tudok választ adni. @scorpionqueen-t idézve, nekem is túl merészek a színei :wink:

1 Likes

Még egy megerősítés!

1 Likes

Én is sokáig ellenálltam, pontosabban nem foglalkoztatott sem az ember, sem a márka, de tavasszal a Blue bloodot láttam valakinél élőben, és annyira csodásan nézett ki, hogy utána megrendeltem én is. Aztán pedig én, aki egyébként folyton szenvedek minden szemfestékkel az ABH-tól az Urban Decay-ig (ezek is elég jók, van, hogy egész nap bírják, de néha mégis előfordul - és nem tudom, hogy mitől, amikor mindent ugyanúgy csinálok és ugyanaz a primer -, hogy pl. a külső v-ből eltűnik a smink), azt vettem észre, hogy ha ezt használom, akkor mindig vállalható 10-12 óra múlva is az eredmény. Szóval azóta már a többedik JSC palettánál tartok, és imádatom azóta is töretlen.
Komolyan, már oda jutottam, hogy nagyon tetszik a Too Faced Let it Snow, Girl! nevű cukisága, de amikor megláttam, hogy novemberben lesz új Jeffree paletta, akkor minden szívfájdalom nélkül mondtam le róla, mert inkább a JSC-t veszem meg.

Persze megértem, hogy másnak nem ekkora szívás a szemhéja, és nem kénytelen ez alapján is mérlegelni, tehát mondhatni, hogy nála ez az előny elvész, akkor inkább más mellett voksol.

Ui: egyébként röhej, de a JSC paletták melletti legtartósabb palettám az Essence Berry on-ja, ami egészen parádés, ha a nálam csúnyán leszerepelt Natasha Denona árfekvését nézem. :woman_shrugging:

1 Likes

Én nem engedek magamnak ecsetet venni, mert túl soknak tartom az ecseteimet, de most így elnézve, lehet, hogy még sincs olyan túlontúl sok :wink:
Elárulod szám szerint Neked mennyi van? :smiling_imp:
Örülök, hogy beváltak az ecsetek, amik egyébként külsőre csinosak.
Azt hiszem nálad láttam a RT blue brush-ból, ha jól emlékszem. Nekem ez a szettjük kifejezetten tetszett, olyan légiesen puha “ciróka-miróka” ecsetek.

1 Likes

On and on bronze a neve (35-ös árnyalat). Ilyen bronzos, barnás szín, elèg jó hètköznapi használatra. Azt hiszem èn is egy halvány rózsaszínest nèztem mèg ki :blush:
IMG_20191025_113412

6 Likes

Nagyon szép ez is! :blush:

2 Likes

Ami még különbség, hogy Neked kifejezetten jól is állnak az élénk színek, rajtad a barnás smink egy kicsit szimpla (ne érts félre), de Neked egész egyszerűen mindenképp kellenek a színek! Kifejezetten örülhetsz, hogy a Natasha Denona paletták rajtad nem működnek, én sokáig elvből nem vettem tőle semmit, mert ez az az ár, ami már pofátlan kategória. Aztán elgyengültem, és az 5-ös Camel palettáját megvettem, ami kifejezetten az én színeimet tartalmazza. Ez a paletta kb. Szent Grál lett nálam, így sajnos várható volt, hogy veszek még tőle, és háááááááát a Gold palettája és a Biba palettája is betaláltak. :cold_face::blush::star_struck:
Van pár szín, ami kifejezetten jól áll, kiemeli a szememet, de a legkomfortosabb érzést és összképet a természetes smink adja számomra. Nem azért mert nem szeretem a színeket, dehogynem, csak nekem nem állnak negyedannyira sem jól, mint pl. Neked.
Mindenkinek meg van a maga keresztje! :pray: Ámen

2 Likes

Úúú kicsit bánom most hogy nem rendeltem végül… Na majd legközelebb!
Azt nem tudod esetleg, hogy hol gyártják?

Igen, a B04-ből van 2 példány, ez a szemre való ecset. Nagyon szeretem, minden sminkemhez használom.

Nem tudom, hogy mennyi ecsetem van. Viccen kívül. :smiley: Egyszer számoltam, akkor ha jól emlékszem 84 darab volt, de szerintem azóta még úgy 20-25 darab jött hozzá. Igaz, mióta a KAP szemre való ecseteire rátaláltam, azok nekem annyira beváltak, hogy azóta szemfestő ecsetet csak akkor vettem, ha megtetszett valamelyik limitált Essence vagy Catrice, esetleg szettben, mint most a Docolor, vagy a Spectrum készlet.

Amúgy ebben a Docolor szettben nekem a satírozó ecsetek hiányzanak, mert csak egy van, és az elég nagy fejű, viszont a másik két szemfestő ecset hatalmas telitalálat, mert hasonlóak az RT smudge brush-hoz, csak ezek még attól is jobbak, pedig az is nagy kedvencem. De mondjuk 18 dollárért az egyik legjobb vételem, most már csak meg kell majd állnom, hogy ne vegyek még többet. :rofl:

Nem, ez az én színem! :star_struck:
Több defektust is fel lehet hozni nálam, de a legnagyobb talán az, hogy megrögzötten gyűjtöm monókból ugyanazt a színt, és közel azonosnak tűnő finisht is.

1 Likes