Elfogyott - minden, amit az utóbbi időben elhasználtál vagy fogyóban van

Nálam is elfogyott pár dolog a héten, illetve van egy-két termék, aminek már csak az alján lötyög 1-2 ml, azokat is ide veszem.

Ziaja olivás regeneráló sampon

Krémmánia dobozban volt. Először tetszett, de már azon gondolkodom, hogy végig sem használom. Nagyon szárazzá, sprőddé teszi a hajam, már a mosás közben is érezni, hogy valami nagyon nem OK vele. Nemhogy ezt nem venném újra, de még a márkát is el fogom kerülni, mert még sosem csinálta semmi ezt a hajammal.

Garnier Fructis Macadamia hair food

Én hajpakolásnak használtam, legalábbis a csomagoláson azt írja, ha 3 percet a hajamon hagyom, akkor már pakolás. Én minden balzsamot rajtahagyom 5 percig a hajamon, bár eddig még nem gondoltam, hogy ez pakolás lenne. Na mindegy. :slight_smile: Az illatát imádom, szép fényes, puha lett tőle a hajam. A kiszerelést is szeretem, mert ebből végre simán kinyerhető az összes termék. Ha kuponos napon tudok még majd fél áron venni, akkor biztosan veszek még.

Garnier Fructis Goji hair food

Felváltva használtam a makadámiással, ezért fogyott el szinte egyszerre a kettő. Ennek is kellemes az illata, de nem annyira, mint a másiknak, ezért valószínűleg inkább csak a másikból veszek még majd.
Egyébként helyettük most a Joico színrögzítő balzsamját használom.

The Body Shop vanilla pumpkin kézkrém

Egyszerűen imádom az illatát, bár maga a kézkrém azért nincs olyan jó, mint a márka kendermagolajos kézkréme. Mindenesetre még van belőle két darab, és remélem, hogy a TBS idén ősszel is újra kiadja.

Avon True arctisztító olaj

Az egyetlen termék, amit mindig újra veszek az Avonnál, már nem is tudom, hogy hányadik flakonnál tartok. Sminkelős nap után használom, először lemosom a szemem, utána ezzel az olajjal átmasszírozom az arcom, aztán megnedvesítem, hogy tejessé váljon. Végül ezt lemosom, és utána még a szokásos arclemosómat is használom. Amire még kiválóan bevált, az a blenderek tisztítása. A Nabla halvány rózsaszín szivacsa még szinte újkori állapotában van, mert ezzel tisztítom. :slight_smile:

Missha Time Revolution Mist

Este használom tonik után, és a hyaluronos szérum előtt, mert fixa ideám, hogy a ezek a szérumok igénylik a plusz nedvességet, hogy legyen mit magukba zárni a molekuláknak. Lehet, hogy hülyeség, mindenesetre nagyon kellemes és hidratált tőle a bőr, akár önmagában is. A permetező részét meg egyenesen tanítani kéne a többi márkának is, mert kategóriákkal finomabb a permet, mint bármi, amit eddig használtam. Még egy pici lötyög a flakon alján, de egy következő koreai rendelésnél biztosan rendelek még, addig a reggelre használt mistet fogom este is használni.

Hylamide hydra density mist

Ez volt az a termék, amivel megértettem, hogy miért van értelme mistet használni. Talán már a harmadik flakonnak járok az alján, és már a következő tele flakon is otthon várja, hogy sorra kerüljön (éljen a Beauty Bay -30%-os akciója :blush:). Reggelente ezzel ébredek fel, valahogy olyan frissességet ad, mint semmi más. Fogalmam sincs, hogy miért van, de nagyon élvezem. :smile:

G&G 101 C-glow

Próbálkoztam már korábban is C-vitaminos szérumokkal (kétféle The Ordinary, Hylamide, Eveline), de valahogy egyiket sem szerettem. Vagy az állagával nem voltam elégedett, vagy hatását nem láttam. Ez viszont számomra tökéletes állagú, és segített egyenletesebbé tenni az arcom. Mégis gondolkodtam, hogy ha elfogy, megpróbálkozom Tindigo MAP-jával, de aztán pénteken mégis ezt rendeltem meg, mert így ingyenes lett a Skinsmart posta, a PC fényvédős hidratáló mellett. :slight_smile:

Clinique All about eyes szemkörnyékápoló

Moisture Surge arckrém mellé volt travel exclusive csomagban egy 15 ml-es kiszerelés. Igazából olyan kis semmilyen, hidratál, jól lehet rá sminkelni, de egyébként önmagában én nem venném meg, az én szememnek szerintem ez már kevés. Egyébként reggel használtam, este pedig az Alverde Naturschönt, ami most majd átkerül reggelre, estére pedig ezt fogom használni, miután átveszem a Notinonál: Rilastil Intensive. A kép alapján van benne retinol, hát kíváncsi vagyok, hogy egyrészt bírja-e majd a szemkörnyékem, másrészt lesz-e hatása (nagy ráncaim nincsenek, inkább azt mondanám, nem olyan feszes már ott a bőröm).

6 Likes

Nagyon jó volt olvasni ezt a szép részletes leírást! :slight_smile:

Egy termék felkeltette a figyelmem, méghozzá ez:
Missha Time Revolution Mist

Honnan rendelted? :slight_smile:
Imádom az ilyen fujós dolgokat, én kamilla virágvizet szoktam permetezni az arcomra :heart_eyes:

Innen: https://www.ebay.com/itm/Missha-Time-Revolution-The-First-Treatment-Mist/232418469053?hash=item361d3864bd:g:WRAAAOSw0nJZcZFC

Minden teljesen rendben volt, alaposan becsomagolva, egy hét alatt megérkezett, és ajándék maszkot meg egy csomó mintát küldtek (akkor elég sok mindent is rendeltem).

3 Likes

Szuper!:blush: Köszi :hugs:

(20karakter)

Szerintem is kötelező hyaluronos szérum előtt a plusz nedvesség, anélkül nekem még húzódik is a bőröm tőle. Mondjuk én még csak addig jutottam, hogy nedves kézzel áttapogatom a bőrömet és utána jöhet a szérum, de nézegettem már ezt a Hylamide mistet és biztosan be fogom majd egyszer szerezni. (A Deciem oldalán most egyébként szuper kedvező áron van a The Core Series, mely négy termékből áll és ez a mist is a része, hátha felkeltette valakinek az érdeklődését.)

Ez tényleg nagyon jó ár, gyakorlatilag a mist szinte ingyen van! Viszont nekem a SubQ Eyes nem jött be, úgy éreztem, hogy annyi erővel vizet is kenhetek a szemem alá. :smiley: Az arctisztító is nagyon jó (abból is van egy otthon, ha elfogy az Alverde, akkor azt veszem elő), és a lila SubQ szérum is, abból is vagy hármat már elhasználtam. Általában mindig reggelre, de most még van a G&G HA5 rich-ből, de őszintén szólva már alig várom, hogy elfogyjon, és használhassam a SubQ-t. Nem rossz a HA5, sőt, sima hyaluron szérumokból szerintem az egyik legjobb, de a SubQ jóval többet tud nála.

1 Likes

Engem majdnem elcsábított az akció, ha nem lennék bespájzolva, szerintem már megrendeltem volna a szettet. Mondjuk még utána kell néznem, hogy ez a SubQ termékcsalád az én bőrömre való-e.

1 Likes

http://kremmania.hu/kremek/bobbi-brown-nude-finish-tinted-moisturizer-spf15 elfogyott. Szerettem, de nem fogom újra venni. Vagyis csak ha szembejön vmi jó kis akció, akkor viszont megéri.

Ezek fogytak el a napokban.
Ezt a lemosót a húgom passzolta le nekem, ő nem szerette, Baleát használ, az jobban bevált neki. Én rosszat nem tudok mondani róla, egyedül a kiszerelés nem nyerte el a tetszésemet, egyszerre csak nagyon kevés jön belőle. A hatása viszont nagyon jó és nem okozott semmilyen bőrproblémát sem:
https://kremmania.hu/kremek/cien-ketfazisu-vizallo-szemfesteklemoso-folyadek

Elfogyott a kedvenc fényvédőm is. Eddig mindig KM piactéren sikerült leütnöm, de ha nem találok, meg fogom rendelni Ebayről is. Úgy gondolom tavaszra még elég az spf 25, nyárra keresek erősebbet.
https://kremmania.hu/kremek/innisfree-the-minimum-sun-cream-spf25

Tegnap fogyott el ez a sampon. Zsírosodásra hajlamos hajam van, de a nagy része meg száraz, csak a töveknél zsírosodik. Nem vettem észre, hogy ez a sampon táplálná, vagy bármi pozitív változást adna. Egynek elment, de nem fogom újra venni.
https://kremmania.hu/kremek/garnier-botanic-therapy-honey-propolis-sampon

1 Likes

Ez a kézkrém kimaradt a felsorolásból. Semmi extrát nem nyújtott, meg már egyébként sem lehet kapni. De nem is venném újra.
https://kremmania.hu/kremek/balea-handcreme-totes-meersalz-mit-aloe-vera

http://kremmania.hu/kremek/tarte-gifted-amazonian-clay-smart-mascara elfogyott. Nagyon szerettem. Körülményes a Tarte rendelés, így csak ezért nem fogok rendelni tőlük, de ha “szembe jön” tuti veszek, mert tényleg nagyon jó.

1 Likes

Top 3 termék, nagyon beváltak a The Ordinary után ezek a kedvenceim.:heart_eyes:

Szeretem őket, sajnos nagyon gyorsan elfogytak. Mint mindig. :sob:
Már szinte mindent ki próbáltam a Mannától. Nem szimpatikus a cég, de nekem az összetevők a legfontosabbak. :slight_smile:

https://kremmania.hu/kremek/manna-natur-kozmetikum-manna-organikus-ghanai-sheavaj

https://kremmania.hu/kremek/manna-natur-kozmetikum-manna-melytisztito-bormegujito

https://kremmania.hu/kremek/manna-natur-kozmetikum-manna-kamilla-viragviz

2 Likes

Miért nem szimpatikus a cég?

1 Likes

Miért nem szimpatikus a cég?
Én egyáltalán nem ismerem őket. Pontosabban egyszer a DM-ben vettem egy kis tégely shea vajat, és csak otthon láttam meg, hogy valaki már belenyúlt. Ki sem próbáltam, ment a kukába, aztán valahogy azóta kerülöm a márkát, pedig erről nyilván nem ők tehettek.

1 Likes

Mert túl nagy a marketing mögötte.
Minden egyes nap kapok emailt tőlük, meg az oldalukon is mindent rá akarnak tukmálni az emberre. Krémmanián is egy csomó kamu vélemény van a termékekről…
Nagyon nem szimpatikus számomra :nauseated_face: És nem is minden termékük vált be.

2 Likes

Pont nem rég vettem shevajat a DM-ben, 3 db tégely volt, mindegyikbe bele néztem vásarlás előtt. 2 db-ba teljesen bele volt nyomva valakinek az ujja… Hát teljesen ki akadtam, hogy lehet valaki ilyen igénytelen? :joy: Végül azt a tégelyt vettem meg, amelyikhez nem volt hozzá nyúlva. Azért ha raknának egy kis fóliát rá bele halnának? A TO-nál is rengeteg terméken van fólia. Sokkal higiénikusabb. :blush:

Sajnálom, hogy emiatt elment a kedved a márkától, pedig nem rosszak a termékei. :slight_smile:

3 Likes

Én pont a nagy marketing miatt nem használtam még mannát. Jártam már úgy, hogy bedőltem a reklámoknak, és megvettem a semmitnemcsináló termékeket. Az ilyen kísérletezés meg elég drága… De most azért elgondolkodtam, lehet hogy kipróbálok pár dolgot a márkától.

1 Likes

Igen én is így érzek velük kapcsolatban. Anno még pont Tajti Ildi blogján olvastam, hogy neki egyáltalán nem vàlt be a Manna, megírta az oldalukon a véleményét és letiltották a hozzászólásait.
Nekem is volt néhány próbálkozásom a márkával 5 évvel ezelőtt, de sajnos nem jött be. Volt egy kattanásom, hogy natúrkozmetikumokat használjak és szappannal tusoljak. Nos a Mannaszappan ugyanúgy szárított mint bármely más bolti szappan, csak többszörös áron. Próbáltam tőlük többet is. Halántékbalzsamom volt még tőlük, shea vaj, kókuszos habkrém, illóolajok. Nem mondom, hogy minden rossz volt, de többet nem rendeltem tőlük.

3 Likes

Nekem nem vált be a Manna, később el is hagytam a szappanvonalat és keblemre öleltem a tudatos bőrápolást. A szappanoknak nagyon magas a pH-értéke és iszonyúan szárítják a bőrt, ha rövid távon nem is látszik, hosszú távon megmutatkozik a hatása, kb. letépik a bőrt védő savköpenyt.
Szerintem az árához képest nem tud annyit az a márka, mint a töredékébe kerülő társai, ahogy @Bella írja, nagy hangsúlyt fektetnek a marketingre, ami alapvetően nem rossz dolog, csak egy ponton túl irritáló a rámenősség, legalábbis egyeseknél. És amúgy nagyon jól megy a szekerük.

4 Likes

Igen az én negatív kommentemet is törölték és email-ben válaszoltak helyette. Ez nekem nagyon undoritó, meg az egész cég úgy ahogy van…

Őszintén szólva én annyira bedöltem a marketingnek, hogy képes voltam tőlük 6 db Manna szappant rendelni (pedig mindig is utáltam a szappanokat, sosem használtam.)
Hát amikor megérkeztek nagyon meglepődtem, mert a képeken nagyobbnak tűntek… Viszonylag drága is egy szappanhoz képest…
Na szóval a lényeg:annyira bedőltem a marketingnek, hogy rendeltem tőlük. És mi lett a szappanokkal? Semmi. Mai napig a szekrényben vannak bontatlanul. Mikor megláttam, hogy szappanok elgondolkodtam, hogy nekem ez miért is kellett? Hiszen utálom a szappanokat… Nem vagyok normális. :joy:

5 Likes