Képzeljétek, múlt héten kaptam emailt, hogy beválogattak terméktesztelésre. Még nem csináltam ezelőtt ilyet, de megörültem, hogy gyakorlatilag első jelentkezésre sikerült. Tegnap mentem el a Helia-d irodájához, mert csak személyesen lehet átvenni a tesztereket. Nézi a recepción a bácsi, nincs felírva a nevem sehol. Felmentem a cég irodájába, még voltak ott, meg is lepődtek, hogy ilyen későn megy valaki hozzájuk. Nos ott sem nagyon tudtak segíteni, a náluk lévő listán sem szerepeltem. Nézegettem közben többször az emailt, hogy én értettem-e félre, de nem, elég világos volt az üzenet. Végül úgy sejtem, nem az eredetileg tesztelésre szánt terméket kaptam, mert megkérdezték, milyen bőrtípusom van, hátha tudnak még mintát adni, de a szomszéd helyiségből 3 tusfürdő mintával tért vissza a hölgy, amiből választhattam. Ezt a részét mondjuk nem bánom, nagyon tetszik amit választottam, de mégis kicsit csalódott vagyok. Állítólag ugyanúgy kapok kérdőívet én is, de nem igazán értem, mi történt, hol veszett el az információ.
Én is jelentkeztem már néhányszor, de még nem sikerült kiválasztódni. Viszont én azt gondoltam, kiküldik a termékmintát postán vagy futárral. Jó, hogy kiderült, mert biztos nem mennék érte. Megértem, hogy csalódott vagy a kavarás miatt.
Trnd-re érdemes jelentkezni, itt engem mar 4-ből 2 terméktesztelésre kiválasztottak, és ott tényleg futárral küldik a cuccot.
Az általam kedvelt Lily Lolo honlapjarol a mai nap ingyenes shipping (eleg ritkan van naluk), a JUNE19 koddal, hirlevelre feliratkozas eseten -15%
A starter kitben mini kabuki is van
Igen, ez a fő problémám nekem is. Nagyon nem esik útba, és amikor jelentkeztem, azt gondoltam, hogy postán fogják küldeni. Mikor megláttam az emailt, úgy voltam vele, hogy ha már így van, azért elmegyek érte, majd legközelebb ezt a lehetőséget kihagyom… Szóval még én fáradtam, értékes időt áldoztam rá, hogy kiderüljön, hogy felültettek. Ami még furcsa volt, hogy a recepciós volt az egyetlen, aki elnézést kért a kellemetlenségekért, fent a Helia-d-nél csak megköszönték, hogy befáradtam. Igazából nincs semmi harag bennem, csak egyszerűen másra számítottam. A jövőben nem hiszem, hogy elmennék érte, ha ki is választanának, max ha éppen úgy esik, hogy arra van dolgom (ennek kicsi az esélye).
Én egy tusfürdőt nyertem tesztelésre a múltkor, nekem futár hozta ki. (Igaz, elég paraszt volt.) Mindig az a cég küldi ki (szerintem), amilyen terméket kapsz tesztelésre. Például a Dove az Unileverhez tartozik, így az ő futárszolgálatuk intézte a dolgot.
Emailt nem kaptam, tehát nagyon váratlanul ért, amikor a futár felhívott, hogy a ház előtt van. (Nem voltam otthon, így át kellett szervezni, a futár meg nagyon bunkó volt.)
Ilyen Krémmániás terméktesztelés? Pár éve nekem is sikerült, én megkaptam a terméket postán vagy futárral, már nem emlékszem. Amúgy én nem is tudnék felutazni Pestre, vagyis emiatt nem akarnék.
Nem krémmániás, hanem a Helia-d saját szervezése. Sajnos jó nagy betűkkel kiemelték az emailben, hogy postai kézbesítésre nincs lehetőség, csak személyes átvételre. Erre az infóra mondjuk nem emlékszem, hogy a jelentkezésnél fel lett volna tüntetve, de ha kiírják valahová feltűnően, biztos jóval kevesebben jelentkeznek, mintha ezt az infót csak a kiválasztottakkal közlik. Bár ki tudja, lehet, hogy csak nekem kerülte el a figyelmemet.
https://colourpop.com/collections/kathleenlights
Engem is kiválasztottak fél éve tesztelésre, amiről kaptam e-mailt, de a szállításról én is csak akkor értesültem, amikor a futár csengetett. Mázli, hogy otthon voltam.
Megrendeltem most a Protini krémet, ezt szinte mindenhol dicsőítik, lejött a - 15%, de ígyis fájt azért. Még rengeteg termékük érdekel, de azok majd max. karácsonyra jönnek. A mini szetteket elvetettem, mert most arclemosó nem kell, jelenleg nem hámlasztok, őszig meg hűtőben kellene gondolom tárolni. A szérumoknál kicsit parázok, hogy esetleg megromlana mire ideér.
Azért felírtam amiket ajánlottál Kokapuval együtt. Most visszafogom magam egy darabig.
Ez nagyon megfontolt döntés volt, és a protini tökéletes választás. Ha nem tetszik átveszem:D. Majd mesélj, hogyan vált be. Én őszre tervezem megrendelni mert addig még kitart a meglévő hidratálóm. Nagyon fájdalmas az áruk igen, de pont azt számoltam ha egy alapkrémbe megveszem a szükséges TO szérumokat akkor ugyanott vagyok árban. Persze tovább leég, de meg is romolhatnak, szóval próbálom racionalizálni én is a döntésem (kognitív disszonancia csökkentés:D). Éljen a pszichológia. Szóval ha elbizonytalanodnál, hogy miért volt szükséged erre a krémre, csak szólj és megnyugtatlak:).
Az új Nubo termék nagyon tetszene, de 2 perc mire kijön belőle elegendő, az a pumpa borzalom. Nincs mindig idegzetem 4x15x megnyomni. Nem tudom szétszerelni.
Most láttam a neten, Wayne Goss és Jessica Braun is kedveli a DE márkát. Goss mester ismertette meg velem a The Ordinary márkát elsőként régebben.
A Nubo-t én nem ismerem, az micsoda? Gosst én is nagyon bírom:).
Hidro Boost Oil-Free Moisturizing Gel. Olyan, mint a víz, azonnal beszívódik. Nem tesztelik állatokon. Akciósan vettem, teljes áron ez is fájt volna.
Beugrottam a Müllerbe a teljesen jól megindokolt, rövidre komponált bevásárlólistával…erre nem rámtámad a derült égből harminc százalék kedvezmény minden theBalm termékre?? És az akciós cuccos kosarak is tele voltak ki nem bontott, le nem járt cuccokkal…
Szeretem a theBalm-ot, de volt tőlük egy Nude Dude palettám (mindig olyan jól elröhögcséltem rajta egymagamban amikor kinyitottam) amitől bedagadt mindkét szemem. Pánikszerűen megváltam utána a kevéske theBalm termékemtől de nagyon nagyon nagyon bánom, hiányoznak.
Szóval múltkor visszavásároltam egy marylou-t a krémmániáról és most visszavásároltam a Cabanaboyt harminc százalékos akcióban. Ez a kettő hiányzott a legjobban, nem vagyok hajlandó haragudni magamra
Cserébe az akciós kosarakat békén hagytam.
Volt még kedvezmény BeautyGlam-re is (egy szérum vásárlása esetén egy fátyolmaszk ajándék) és MakeUp Factory cuccokra is 30 százalék, tőlük soha nem volt semmim.
" rámtámad a derült égből" de jòt nevettem
:DD ezeken a 30% akciókon szoktam én is megcsúszni. …az már elég jó…nem olyan snassz kis 20-25%.
Nagyon jó a kezdőmondat. A The Balm pirosítókat imádom, most jelentek meg a duo pirosító-highlighterek, majd azok közül szeretnék egyet.
A Makeup Factorytól én se próbáltam még semmit. Vannak olyan márkák, amik hidegen hagynak (ami a pénztárcának határozottan előnyös).