Visszér ellen - történetek, tippek, tanácsok

Szia!
Most beszéltem a barátnőmmel, akinek kb. 3 hónapja műtötték a lábát lézerrel. Még mindig dagad a lába, az orvos a kontrollon csak annyit mondott, hogy még nem állt helyre a nyirokkeringés, amiatt. :roll_eyes:
Azt mondja, hogy ő megbánta, hogy belevágott, de nem tudhatta előre, hogy ez lesz a vége. Most már jönnek elő a nem műtött lábán is az erek (gondolom, a fokozott terhelés miatt, mivel a műtöttet kíméli), illetve a műtét előtt nem volt panasza, most pedig már van (lábdagadás). :roll_eyes:

3 Likes

Jaj…Ezt olvasni is borzalmas… Nagyon sajnálom és jobbulást kívánok Neki! :roll_eyes:
Anyukám egyik kliense is esett át visszérműtéten (azt nem tudom pontosan lézeres volt e vagy más eljárás), mindkettő lábával, és neki minden szuperül ment, ajánlotta is a dokit, Anya le is írta az elérhetőségeit. Pont az, akit én is felírtam magamnak, mint legszimpatikusabb jelölt, szóval nagyon örültem ennek az egyezésnek. Valamiért mindenképpen bele szeretnék fogni, akkor is ha elég problémás, és nem kockázatmentes. Valamiért optimista vagyok, és ad egy kicsi önbizalmat a gondolat, hogy próbálok tenni ellene. Közben csak remélni tudom, hogy javítani fognak az állapotomon, nem pedig rontani rajta. Márcsak össze kell kapnom magam és kérni egy időpontot, nyáron nem hiszem, hogy hozzá fog nyúlni, de azért jó lenne tudni, milyen kezelésre számítsak és anyagilag is képbe kerülni, mennyit kell gyűjtögetnem. Gondolom az se lesz majd egy megúszós összeg…
Köszönöm, hogy gondoltál rám és megosztottad a fejleményeket! :blush:

3 Likes

Megértelek! Bátor elhatározás. Ilyenkor nyáron semmiképp ne kezdj bele szerintem! És időnként majd számolj be róla nekünk légy szíves, hogy hol tart a dolog! :relaxed:
Sok sikert! :relaxed:

1 Likes

Akkor most egy kis pozitív tapasztalat : nekem volt 29-30 éves koromban műtét, de egészségügyi okokból ,nem azért mert zavart. Fájt a lábam és ezért. A hagyományos kihúzós ,elkötős, semmi lézer. 6 hétig kellett a harisnyát hordanom, lila-.kék-zöld-sárga volt a lábam több hétig ,hű de félelmetes volt, különben nem volt semmi más negatív dolog, sem dagadás. Szerintem egy fiatal szervezetnél teljesen más, hamar regnerálódik. Többektől hallottam, hogy visszajönnek a visszerek, nekem nem jött vissza a mai napig, a lábam sem fáj ,max a kis hajszálerek de az már a korral jár. :slight_smile: Sokat kell sétálni, hogy a vérkeringés minél hamarab helyreálljon. a műtét napján már sétáltunk körbe a kórház folyosójn a többi beteggel mint a zombik :smiley: Igen ,télen ,ősszel csináld , ne nyáron ,mert akkor az erek ki vannak tágulva a meleg miatt.

4 Likes

De jó, örülök, hogy Nálad sikeres volt a műtét! :blush: Köszönöm szépen, hogy megosztottad, ezek szerint van remény! :sunny:

2 Likes

Mindenképp jelentkezem majd a fejleményekkel!! :wink:

1 Likes

@carlin kedves, mi újság Veled?

2 Likes

Sziasztok,

köszönöm a kérdést! Június végén időpontot kértem a VP Med Egészségcentrum-ba, Dr. Kiss Attilához. A nyári szünet kicsit tolta a dolgokat, a teljes augusztus kiesett, így szeptember elejére kaptam időpontot. Akkor örültem, hogy ennyire későn kell majd mennem, így is egyre jobban izgultam, ahogy közeledett a vizsgálat napja. Teljesen biztos voltam benne, hogy nagyon megvisel majd lelkileg és sírni fogok a nővér és a Doktor úr előtt, levetkőzve, megmutatva magam, nagyon hosszú idő óta először. Aztán teljesen az ellentéte történt, a nővér és a Doktor úr is annyira kedves volt és jófej, csaknem viháncolással telt a vizsgálat és az ultrahang, a kezdeti idegesség, izgulás és szégyenérzet nagyon hamar elmúlt. Nem éreztem magam undorítónak, hanem csak valakinek, akinek problémája van, ami viszont megoldható. Persze aztán jött a fekete leves, a bal lábam sajnos annyira csúnya, hogy azt mindenképpen műteni kell, lézerrel, a jobb lábamon is van baj, de az még menthető injekciózással. A Doktor úr azt mondta, előbb a nagyobb gondot kell megoldani, azaz a bal lábat, aztán jöhet a jobb, aztán meg a kis hajszálerek. Kicsit megnyugodva mentem haza, azóta a vizsgálat óta sokkal kevesebbet sírok emiatt, mert azt érzem, hogy van remény. Viszont közben beindult a fogszabályzó projekt, kiműtötték a jobb oldali, majd a bal oldali, alsó bölcsességfogamat, PCOS gyanú miatt szaladgáltam a nőgyógyászhoz, endokrinologushoz, bőrgyógyászhoz, valamint vérvételre felváltva, beindult a suli, nagyon fájni kedzett a hátam mostanában, elmentem egy masszőrhöz, aki azt mondta sűrgösen menjek szakemberhez, mert valami nincs rendben a gerincemmel. Szóval zajlik az élet, kisebb trauma a nagy trauma után, így picit csúszott a visszér téma. Most kezdünk újra foglalkozni vele anyáékkal. A műtéthez szüksége van a Doktor úrnak egy teljes laborra és EKG vizsgálatra, hétfőn kértem beutalót ezekre a háziorvostól, pénteken megyek a vérvételre, jövőhét hétfőn pedig a másikra. Aztán ha megvannak az eredmények, el kell küldenem a Dokinak és megbeszéljük a műtét időpontját. Szerintem novemberre kapok időpontot, nem fogják decemberre vagy jövőre hagyni. A vizsgálatkor minden információt megkaptam a műtétről, írásban és szóban is, helyi érzéstelenítéssel történik majd, szóval végig magamnál leszek, de semmit nem fogok érezni, aztán a saját lábon távozhatok. Még nem izgulok miatta és még nem tudom beleélni magam, de ahogy meglesz az időpont és beindul ez a “láb projekt” is, biztos lesz egy kis érzelmi hullámvasút részemről.

9 Likes

Nagyon büszke lehetsz magadra, hogy ilyen fiatalon ennyire odafigyelsz az egészségedre és nagyon jó, hogy ilyen támogató család és közeg vesz körül. Nagyon fontos, hogy időben és helyesen legyenek kezelve az adott problémák, állapotok. Én is elmentem ellenőriztetni a visszerem és legnagyobb meglepetésemre még valószínűleg injekcióval kezelhető. Drukkolok, hogy minden a reményeid szerint alakuljon és örülök, hogy tapasztalod, a világ nem olyan szörnyű hely visszérrel:).

2 Likes

Köszönöm a részletes beszámolót, sok kitartást kívánok! Azért írj majd, ha változik a csillagok állása!

Szia. Olvasgattam a fórumot, és érdekelne, hogy mi újság?
A páromnak erősen visszeres a lába, ami engem cseppet sem zavarna, de nagyon sajnálom, mert sokszor panaszkodik, hogy fáj neki.
Vitamint szed rá, és egy sray-vel fújja, mindkettő MLM-es rendszerből van, én pedig elég szkeptikus vagyok, de ő állítja, hogy használ.
A műtétet kérdeztem tőle, de valamiért tiltakozik. Esetleg megosztanád a további fejleményeket? (Remélem tényleg használ neki a cucc, amit használ, de szeretnék felkészültebb lenni.)

1 Likes

Szia carlin!

Nem semmi, amin keresztül mentél, igaz, nekem teljesen más jellegű egészségügyi problémám van, de teljesen át tudtam érezni a leírtakat. Nagyon bátor vagy!

Szeretném megkérdezni, hogy hogy alakult a műtét, túl vagy rajta? A párom is visszér műtét előtt áll, de még nem mélyedtünk bele a témába, szeretnénk minél több tapasztalatot gyűjteni. Nyilván minden eset különböző, de jó lenne egy megbízható orvost találni.
Köszönöm szépen!

Szia en is ugyanigy vagyok
Mar evek ota szenvedek
Hiaba muttettem is tobbszor ugyanilyan csunya es nem oltozhetek rovidbe …

Szia! Nekem is volt problémám a visszerekkel, főleg álló munkától alakult ki. Ami nálam sokat segített: rendszeres mozgás, például séta vagy úszás, hogy javítsam a keringést. Használtam visszérkrémet is, amit patikában vettem, és próbáltam kerülni a hosszú ideig tartó egy helyben állást vagy ülést. Ha nagyon fájt vagy begyulladt, hideg borogatást tettem rá. Ha komolyabb a helyzet, érdemes orvossal konzultálni, mert van, hogy csak a kezelés segíthet.