Piactér segítség!

Lányok, ti ha eladtok valamit, megvárjátok, míg a vevő értékelést ad? Vagy mi a protokoll? Köszi.

Igen, én meg szoktam várni, és utána értékelem a vásárlót, de bizonyos idő elteltével értékelem őt így is, úgy is.

2 Likes

Ha utalta a termek arat en ertekelem rovid idon belul, mert o a vetelt teljesitette.

3 Likes

Az adminoktól szeretném kérdezni, hogy nem lehetne-e automata értékelés. Ez alatt azt értem, hogy ha a leütés után 30 napon belül valamelyik fél nem értékeli a bizniszt, egy (akár semleges, nem pontozott) “minden rendben volt” értékelés jelenik meg a másik oldalán.
Egy más jellegű adok-veszek oldalon szoktam vásárolni, és ott így van, szuperül működik, nem lehet olyan, hogy vettem 20 cuccot, de csak 16 értékelésem van mint vevő. Ez inspirálná a felhasználókat arra, hogy ne felejtsék el a pontozást, illetve az ember vissza tudná nézni az összes vásárlását.
Bevallom, nekem fura, hogy adok egy kedves, elégedett ötcsillagot, a másik meg még egy semlegesre sem méltat. Ez főleg a nagypályásoknál jellemző, hiszen nekik már van annyi jó ertékelésük, eggyel több nem számít. A bevétel megvan, a vevő elégedett, a többi már nem fontos, (esetleg még az e-mailban írja is, hogy ne felejtsem el pontozni, de ő már ezt nem teszi meg).

2 Likes

Sziasztok!
Ma eladtam 4 terméket, de csak 2 termékről jött jóváhagyást kérő email, a másik 2-ről semmit nem tudok, hol tudom ezt jelezni?