@creammaniac Én sem.
Per pillanat annyi telik ki tőlem, hogy sétálok (napi 4000-6000 lépés, több nem megy), az elég veszélymentes.
Önállóan per pillanat nem akarok próbálkozni, mert fix, hogy lesérülök. És köszönöm! 
@umpalumpa Nagyon köszönöm a tanácsokat, szuper dolgokat írtál! A cipő Berkemann lesz, mert másban nem tudok járni. Sajnos az otthonomhoz közel nem nagyon tudok ilyen helyeket, meg mondjuk Pesterzsébeten nem próbálkoznék úgysem, de majd valahogy megoldom a felfrissülést hazaút előtt. És igen, minimum egy literes palack lesz nálam, mert igazi gödény vagyok. 
@dunaimano Köszönöm szépen! A BME nekem eléggé kiesik, de örülök, hogy írtad, mert azért érdekes volt az ő oldalukon is körülnézni. A fehérjét majd megpróbálom étkezéssel megoldani, mert a porok, és főleg az édesítőszerek nem a barátaim.
A banán bele tud férni, de per pillanat nem igazán kívánok semmi édeset, és jobb is így, mert van mit leadnom. 
@aalexaa Köszönöm!
Igen, a ruha ügyön pont emiatt gondolkoztam én is. Egy-két pólót beszerzek, aztán majd elválik. És igen, amit mondasz, pontosan így érzek én is. Érdekes módon nekem az osztálytársaim és a női testitanáraim voltak azok, akik folyton lebénáztak és csúfoltak. Picit ezért is utáltam meg az egészet, és abban a pillanatban amikor már nem volt kötelező, nem is mentem mozogni. A férfi testnevelés tanáraim áldott jó emberek voltak, soha nem bántottak, nyugodtak voltak, megbocsátották ha bénáztam vagy nem brtam annyit mint a többiek.
Így most is inkább egy férfi edzőhöz mennék, még úgy is, hogy eléggé feszélyez a súlyom és a külsőm.
Ez a hely szimpatikus, mert egyedül te és az edző vagytok a tornateremben, de itt mindenki nő…
https://www.shefitness.hu/
Ide jártál esetleg te is?
@Forummodi Köszönöm a topik cím korrekcióját. 
Apropó, ha valaki kóros nasizó és érzelmi evő, próbálja meg a nyelv alatt felszívódó B12-t. Teljesen más probléma miatt kezdtem szedni (WTN B12 és folsav csepp. Nem reklám, csak ezt sikerült találnom a bioboltban.), és másfél hónap alatt teljesen kicserélt. Szinte azonnal megszűnt a zsibbadás és folyamatos idegi szurkálások, mostanra pedig valszeg a dopmain és szerotonin szintem is úgy felvitte, hogy nem kívánok enni csak napi háromszor, és akkor is a zöldség és a protein esik jól. Nasikra nem is gondolok. Az energiaszintem sem volt még soha ilyen jó. Klasszisokkal jobb mint a liraglutid és nincsenek mellékhatásai.
(Azt már próbáltam, borzalmas volt…)
Az biztos, hogy évek óta B12 hiányos lehettem, de esélyes, hogy egész életemben. (A nyelv alól felszívódó kikerüli az emésztőrendszert és közvetlenül a nyálkahártyán keresztül jut a szervezetbe. Ha onnan nem tudod felszívni, akkor várhatod, hogy ételből majd eleget veszel fel.) Most, hogy szedem, lelkileg is ki vagyok cserélve. Már nem akarok begubózni, emberek közé vágyom, és sokkal jobbak lettek a szociális készségeim. (Szerintem.
) Döbbenet, de úgy örülök neki!