Év végi kedvencek 🥳 és soha többé kencék

Megpróbálom én is összeszedni a kedvenceimet, de nem lesz egyszerű dolgom.
Kezdem a bőrápolási termékekkel, az egyszerűbb talán.
Lemosó:

  1. Nagyon megkedveltem a CeraVe squalane-os lemosóját, habár szörnyű véleményeket olvastam róla itt is, de volt akkora adag, hogy vagy fél évig tartott, és ez idő alatt nemcsak hogy hozzászoktam, de egyenesen megszerettem. Lemosókból a legnagyobb a felhalmozásom, így nem mostanában veszem újra, de számomra bekerült a kedvencek közé.
  2. Olajos lemosónak az Uriage xémose olajtusfürdőt használtam sokat, szépen és kíméletesen hozta le a sminket.

Hidratáló:

  1. Én most jutottam el néhány nagyon régi közkedvenc kipróbálásáig, így a TO NMF hidratálót is tavaly ősszel bontottam. Imádom, nem túl nehéz, nem túl könnyű, jól hidratál, rétegezhető. Nálam esti rutin része.
  2. Az LRP Cicaplastot is most ismertem meg, jól működik, testes, icipici elég, alaposan hidratál. Nem mindennapos használatra, de egy héten egyszer-kétszer jó volt.

Fényvédő: Ebben a kategóriában a Revox vett meg idén teljesen. Próbáltam mást is, de ez ár-érték arányban, állagban, finishben számomra verhetetlen.

Hajápolás:Tavaly kezdtem el tudatosabban hajazni. Sok-sok terméket próbáltam elsősorban drogériás vonalon, de igazán mély hatást egy professzionális termék, a L’oreal Professional Absolut Repair hajpakolás tett rám. Általában igyekeztem hosszabb időre a hajamon hagyni, és ez mindig pihepuha, könnyen fésülhető, egészséges hajat eredményezett.

Sminkek. Na ez nehéz téma lesz :smiley:

Paletták:

  1. Tavaly végre rászántam magam egy Jeffree Star palettára, kihagyhatatlan áron tudtam megvenni @Montelino -nak köszönhetően. Jó darabig a fiókomban állt, hozzá se mertem nyúlni, aztán egyszer csak nem halasztgathattam tovább, kékekre volt igényem. Leírni nem tudom a minőséget, de határozottan megérte!
  2. Bperfect Carnival XL Pro palettával is gazdagodtam tavaly, nagyon jó minősége van, jó áron rengeteg színt tartalmaz - úgy érzem tőlük is kb minden kell.
  3. Nem lettek kedvencek, mert még ki sem próbáltam őket, az ABH mini norvina paletták (1, 2). Jövőre lehet elfelejtem megemlíteni, úgyhogy inkább ideírom. :smiley: Ezek is megvannak egyébként pár hónapja, de nem jutottam el még a swatcholásig sem.

BB krémek: alapból ez a termékkategória újdonság nekem, korábban sosem próbáltam, de nagyon tetszik. A holika zöld BB krémjét, és a Misshát próbáltam eddig, mindkettővel maximálisan meg vagyok elégedve.

Ha egy márkát kell mondani, akkor a tavalyi év felfedezettje számomra a MAC. Nyilván ebben nagy szerepet játszik a sminkiskola, amit szeptemberben elkezdtem, ugyanis itt főleg MAC-et használunk, illetve egy-egy Nyx, Pupa, KAP termékkel. Azt sem tudom, honnan kezdjem… Lehet ezekről most általánosabban fogok írni, de ha valamiről részletesebben is olvasnátok, szóljatok.

A MAC-nél a rúzsok természetesen, amiknek a minőségét és színválasztékát nem lehet megkérdőjelezni, nekem a szájceruzák is nagyon bejönnek. A Face&Body, illetve Studio Fix Fluid alapozók a kedvenceim. A Paint potról régebben is hallottam, de nem tudtam elképzelni, hogy mit tud. Mostmár mindent értek, nagyon jó önmagában is, de szemhéjalapként még inkább. Ez a furcsa állagú pirosító nyerte még el a tetszésemet, ha lehet, ujjal használom, nagyon szép. Egy szempillaspirálnak is sikerült lenyűgőznie, de annyira, hogy az 50%-os akcióban meg is vettem, pedig azt gondoltam, sosem adok pénzt pro szempillaspirálért, jó nekem a drogériás: ez a Mac Stack. A Prep+Prime “highlighterek” közül a Bright Forecast az, amit must have-nek érzek. Ez számomra a Becca Under eye korrektor utódja lesz - olyan pigmentek vannak benne, amik úgy verik vissza a fényt, hogy szebbnek hasson a szemkörnyék, szóval optikai tuning, de nagyon hatásos. A Mac brow gel is wow élményt adott, ebből is azt gondoltam, nekem ugyan jó a low budget, de erre befektetek. A színválaszték is nagyon jó.

Nyx-től is több kedvenc lett, csak néhányat, ha még nem unjátok:
Nyx szemceruzák, szájceruzák szerintem elég jó minőségűek. A szemöldök cuccok is teljesen megvettek: ez a ceruza és ez a gél a black fridaykor landolt a kosaramban. Sajnos a színválasztékkal nem vagyok 100%-ban megelégedve ez utóbbi esetén. Ár-érték arányban szerintem nagyon megérősek a pigmentek és glitterek is. Sokat használom ezt a kontúrpalettát. A worth the hype szempillaspirált vettem még meg, szerintem nagyon szép. Tudnám még ezt is folytatni…

De végül még egyetlen pupa terméket kell megemlítsek, mégpedig a Made to last lip duo-t. Lerobbanthatatlan.

15 Likes

De jókat írtál, mentegetek is serényen :smiley: Mesélj még én olyan szívesen olvasom a tapasztalataidat :star_struck:

2 Likes

Sok olyan terméket írtál, amelyet én is szeretek. A MAC Stack szempillaspirált én is megrendeltem, mert egy korábbi vásárlás mellé kapott mini nagyon megtetszett és direkt nekem leakciózták a nagyot.:smiley:
A MAC alapozókról mesélnél egy kicsit bővebben?
Ha már szóba került: rendelés mellé kaptam tőlük kis üveges mintát a Studio Fix Fluid NC20-as árnyalatából, ha tudod hasznosítani, szívesen neked adom.

1 Likes

A MAC nekem is a tavalyi év felfedezettje volt, nálam a rúzsaik, szemhéjpúdereik és a GlowPlay pirosítóik viszik a pálmát. A Studio Fix annyira gyönyörű volt rajtam egy másfél órán keresztül, és utána olyan botrányosan szétesett, hogy a szívem szakadt meg. Durván zsíros a bőröm, de valahogy azt hittem, hogy ez bírja a strapát. Vagy van valami trükkje, bármi amivel növelni lehet az élettartamát?
A Stack-et imádnám, ha nem kötne ki fél óra alatt az egész a szemem alatt, mert gyönyörű pillákat csinál, de így sajna felejtős. A szemceruzáikról mi a véleményed?

Bármi, amit a márkáról tudsz írni pluszban az engem is nagyon érdekel, de a sminkiskolai élményekről is szívesen olvasnék. (Ha írtál már, akkor elnézést, elkerülhette a figyelmem.) Melyikbe jártál? Mik a tapasztalatok? :slight_smile:

1 Likes

Ez talán nem teljesen ide való, de ha már kedvencekről van szó…
Sokáig nem értettem hogy miért gyártanak olyan púderkompaktokat amiben a púder alatt van egy extra hely a szivacsnak. Mármint logikusan értem, de nekem felesleges, mert ecsettel púderezek… aztán jött az isteni szikra. Ni:
20230109_125125
szóval úgy döntöttem hogy kihasználom azt a helyet. Az a sötét szín egyébként a Lethal Cosmetics Dark Matter, ami a legkedvencebb idei vásárlásom, ha ki akarom húzni a szemem de a szokásos barna tus uncsi, akkor ezt használom. A többi szín random “mindennapi” árnyalat, a két kicsi pan Pierre Renée (egy selymes sárga fényű semmiség, illetve egy erőteljesen metálos nude, a számokat sajnos nem tudom), a zöld meg egy depotolt Korres (cypress green, azt hiszem). Az ecset meg egy nagyon régi essence travel kit része volt. Ez a kombó így amolyan lakatlan sziget készlet - a púder fényvédős, a szemhéjfestékek ujjal is használhatóak, a kis ecset meg szemkihúzásra, illetve a fényes nude vízvonalba applikálására is király.

Egyéb kedvencek: idén rájöttem, hogy kettő olyan hatóanyag van arcápolás terén ami nálam valóban látványos hatású, ez a szalicilsav és a bakuchiol (mert a retinollal csak a baj van nálam). És amiknek köszönhetem ezt a felfedezést:
20230109_131353
legközelebb a balea bha-val fogok próbálkozni, de ha az nem jön be, a porefectly clear-hez mindig vissza tudok térni. A bioderma krém inkább csak a csúnyább területekre való, kúraszerűen, vagy egyszer-egyszer egész arcra (utazáshoz, vagy lusta napokra).

19 Likes

De jó topik, jó olvasgatni, miket írtok.

Az én évem szépségápolás terén két részre oszlott, az egyik az, hogy folyamatosan az ekcémámmal küzdöttem (pffff, inkább nem mondok semmit), a nyarat kivéve párszor fellángolt.
Az egyetlen, ami segített: Geek and Gorgeous termékei. :heart_eyes:
Lemosó, mist, a két új csoda, vagyis a hidratálóik, de főleg a fújós panthenol tartalmú Liquid Hydratation.
A másik vonal volt idén az, hogy a barátnőm sminkesnek kezdett tanulni, és mivel a kolléganőm is, napi szinten láttam a termékeket, a vásárlásait, hallgattam, ahogy beszél róla. Mac termékeket használnak, amit én már régóta nem, így felfedeztem őket, bár az Hourglass sminkcuccai még mindig szenzációsak számomra, új kedvenc a vízálló szemceruzájuk.
Minden bőrápolási termékem most G&G, illetve a másik felfedezettem, ami az Omorovicza. Csodás termékeik vannak, csak miniben vásároltam meg őket, de mivel egy csepp kell belőlük, egy mini is sokáig elég.
Kedvenceim a kímélő arcradír, a királynő permet, az Omoressence esszencia.
Geek&Gorgeous lemosó, arcpermet, hydratation station, C vitamin és A-Game must have számomra.
Ja, és új kedvenc lett a lila Paula’s Choice testápoló vonala.
További kedvencek: Chanel Water Fresh Tint alapozó, Omorovicza és a Bareminerals színezett krémek, Almost fényvédője, Ilia szempillaspirálja, Hourglass szemhéjalapozója, Helia D peptid széruma, és a Paula’s Choice hámlasztó maszkja.

11 Likes

Imádom a púderes ötleted :heart_eyes: fb-n volt egy ilyen vintage sminkes ketyerésvideó.

8 Likes

:star_struck: bármelyiket elfogadnám :heart_eyes: :heart_eyes:
Kár, hogy a kis travel kit-ek olyan drágák és nem sok helyen érhetők el- azok lennének ma ezeknek a kis készleteknek megfelelők.

3 Likes

Mekkora ötlet :open_mouth:, aranyos lett!
A Balea bakuchiolos krémje nekem is tetszett. Nem is nagyon van a piacon olyan, ami ekkora töménységű bakuchiolt tartalmaz és ilyen jó ára van. Ennek a retinolja nem okozott semmi bajt? Igaz nagyon pici van benne és jó tápláló a krémje.

Alapozókról leginkább csak a két kedvencemről tudok mesélni, a többit egyszer-kétszer használtam, de nem fogtak meg egyelőre - persze idővel ez is változhat.
A Face&Body nekem azért nagy kedvenc, mert rendkívül diszkrét. Van fedése, de mégse mondja meg senki, hogy alapozós az arcod, abszolút könnyed, nem szárít (nem is egy brutál hidratálós formula, de szerintem száraz bőrre is simán mehet egy jó hidratálás után). Ezen kívül tök jól lehet keverni mindennel: más alapozók állagát lazítani, vagy világosítani, sötétíteni.
A Fix fluid pedig a bőrkép miatt vett meg. Ez már testesebb, alaposabb aláhidratálást igényelhet, de kb ez az, amit ész nélkül mindenkire szívesen rá mernék kenni. Persze ettől még nem feltétlenül működik mindenkin, és őszintén szerintem elég brutál teljes áron… @Izar, a zsíros bőrre mi sem tanultunk mást, mint az alapos púderezést és folyamatos újrapúderezést. Van egy púderalapozója a MAC-nek, azt szokták még javasolni, elvileg durván jól fed, de nekem nincs személyes tapasztalatom vele. Még ez a vízálló alapozó jutott eszembe, de ezzel sem dolgoztam sokat ezelőtt (talán csak egyszer), ha éppen akciós, talán egy próbát megér.
Nekem egy extrém vízhiányos barátnőmön térképesedett ki totál a Fix fluid, úgyhogy valószínűleg a szélsőségekkel meggyűlik a baja. Azóta egyébként a barinőm “kezelésbe vettük”, néhány rossmannos termék pár hónap alatt csodát művelt az arcán. Nála a legfőbb gond nem is a vízhiány, hanem az ápolatlanság volt - nem rossz értelemben, nem is tudta, hogy kell-e valamit az arcával csinálni, évente járt bőrgyógyászhoz, és még ő sem mondott neki semmit, pedig elég feltűnően rozaceás is. De azóta brutál hálás, jobb állapotban van a bőre, és legutóbb már a fix fluid is jobban tartott rajta.
Szemceruzák még nem hatottak rám különösebben - a barnát és feketét próbálgattam ezelőtt, jól működtek, nem mosódtak el, tapasztalataim szerint kicsit keményebb állagúak.
A szemhéjtus viszont nagyon szép, csak irtó gyorsan szárad, tudni kell vele dolgozni. Eleinte utáltam emiatt, de megszoktam azóta. Nálunk általános szabály, hogy az ilyen krémes állagú dolgokat (paint pot, tus) fejjel lefelé tároljuk. Használat közben is kupak nélkül fejjel lefelé tesszük le, ha nem épp anyagot bányászunk ki belőlük. Így nem tud a nedvesség olyan erővel kipárologni belőle.
Sokat használjuk egyébként a duraline-t is - pl a tusvonal széleit egy duraline-os tusos ecsettel szeretem áthúzni, mert így a bőr barázdáin kiegyenesedik a vonal, amit addig a tussal önmagában nem tudtam elérni.
@Mse, lehet a kolleganőddel egy suliba járok? :smiley:

4 Likes

Ez azért megnyugtat. :slight_smile:
A MAC púderalapozót próbáltam, első alkalommal nagyon szép volt, de soha azóta nem tudtam szépre csinálni, folyamatosan úgy nézek ki vele, mint akinek tele van kráterekkel az arca (=a pórusaim), az orromon meg tiszta cafatos a bőr ha rajtam van. És alaposan alá kell hidratálni, mert ha nem, akkor még ennél is randább dolgokat művel…
A Studio Fix-el még kísérletezek, van pár rendeléshez kapott mintám, és meglátom, mire jutok.
Egyébként nagyon érdekes, hogy a Studio Fix mintám és a púderalapozóm is NC20, mégis a folyékony tökéletesen illeszkedik a bőrömhöz, a púderalapozó pedig egy nap hordás után sem oxidálódik be annyira, hogy ne legyen gésa-fejem. :smiley: Oda kell figyelni a színválasztásra a különböző termékeknél.

A tégelyes dolgokkal én is pontosan úgy teszek, ahogy leírtad, így minimálisan érintkezik levegővel. :slight_smile: Tust nem használok, de logikus annál is a dolog, jó ötlet, köszi!
A szemceruzák rám úgy általában nem hatnak túlzottan, csak azért van pár darab, hogy legyen ha épp olyanom van, de eléggé hidegen hagynak. Kivéve amikor a szemem alatt landolnak. :laughing: Nekem ők és a szempilla spirál a szükséges rossz, de boldogan elhagynám őket, ha sötétebbek lennének a pilláim. (És nem lenne annyi bajom a szememmel, hogy a tartós festés kizárva.)

1 Likes

Csodálatos videó, öröm volt nézegetni ezt a sok apró kincset a régmúltból!
Azt az asztali rúzstartót bármikor elfogadnám, és tényleg jó lenne ha manapság is lennének ilyen apró kis sminkkészletek. :smiling_face_with_three_hearts:

2 Likes

Wow :star_struck:

Már akkor is tudtak neveket adni a rúzsoknak: Lucifer red, Fiery fuchsia! :grinning:

2 Likes

0.3% retinol -nak megfelelő mennyiségű retinyl-palmitate - trükkös a szentem, de nem, nem okozott gondot, direkt azért választottam mert nem retinolos.
Amúgy, a kis kompaktomnak van egy trükkje: az a fekete dolog a tégelykék alatt egy hűtőmágnes. És a mágneses pan-ek fognak rajta. Szóval elvileg cserélhető is - bár ez a négy szín úgy megfogott, hogy kvázi felesleges lett a cserélgethetőség. Azért lehetőségnek ott van

1 Likes

Tényleg, az nem éppen retinol :face_with_hand_over_mouth:

1 Likes

Mindig lelkes olvasója voltam az “évvégi (vagyis tulajdonképp bármelyik :grinning_face_with_smiling_eyes:) kedvences topikoknak, de sajnos idáig nem tudtam sokat hozzátenni a dologhoz, mert mind sminkben mind arcápolásban “gyerekcipőben jártam”. 2022-ben viszont volt lehetőségem többféle terméket kipróbálni illetve az új munkámnak köszönhetően napi szinten sminkelni, ha éppen úgy tartja kedvem, így sok kedvenc született :blush:

Kezdem az arcápolással, mert ott egyetlen termék emelkedett ki, az Uriage Barièderm Cica Daily Arcápoló gél-krém:
A bőrgyógyász által felírt hatóanyagok teljesen széthámlasztották a fejem és bár az aknémon jelentősen segítettek, a barrierem teljesen taccsra vágták jó időre. Hámlott, fájt a bőröm az elején, aztán kicsit jobb lett, viszont a hámlás kitartóan megmaradt, ami leginkább sminkeléskor lett feltűnő. Amikor először kentem hosszabb kihagyás után alapozót az arcomra, a sírás jött rám, olyan zombi fejem lett. Miután tarthatatlannak ítéltem a helyzetet, tettem egy látogatást a gyógyszertárba, ahol véletlen találtam rá erre a gélre, és hónapok óta minden este használom azóta is. Egy hét után már jelentős különbség látszódott, nagyjából 1 hónap alatt teljesen megszüntette az irritációt és a hámlást, mostanra pedig a bőrömre ránézni és sminkelni is öröm.
Géles, könnyed az állaga, így egyáltalán nem tömíti el a pórusokat mindennapi használat mellett sem, nyárra kifejezetten ajánlom. Hatalmas kedvenc lett.

Smink kategóriában az év felfedezettje a Huda Beauty Faux Filter Concealer lett. A sminkem talán legfontosabb lépése ez, ugyanis genetikailag sötét a bőr a szemem alatt + pattanás utáni foltjaim is jócskán vannak, amiket szeretek minél jobban eltüntetni. Mind arcra, mind szem alá szuper használni: a magas fedés kellemes textúrával párosul. Nem ül bele a mimikai ráncaimba a természetesnél jobban, tartós (púderrel 10+ óra után is teljesen vállalható), sokáig elég mert kicsi is elég belőle, és még a színe is jó, amivel pedig mindig küzdök.
Abszolút kedvenc.

Púderben az itteni ajánlások alapján vett Hourglass Veil Translucent Setting Powder vitte a prímet: nem teljesen matt, viszont pont az a kis bőrfény teszi természetessé. A sminket tartósabbá teszi, nem érződik tőle a bőr száraznak. Emellett van egy kis “blurring” hatása is. A mini kiszerelés pont egy év alatt fogyott el, bár ebben voltak kisebb-nagyobb kihagyások sminkelés terén. Ezzel azt szeretném csak kihangsúlyozni, hogy az utazós kiszerelés is sokáig elég, amennyiben az ember tenne vele egy próbát. :relieved:
Újravettem.

Alapozóból az év során egyet próbáltam ki összesen, méghozzá Lisa Eldridge Seamless Skin-jét. Az elején “nehezen indult a kapcsolatunk”, az említett bőr-állapot miatt. És amit akkor először meg kellett állapítsak, azt az azóta eltelt kb. fél évben újra is újra alátámasztotta a használata: ez az alapozó nem kegyelmez a bőr egyenetlenségnek. Gyönyörű a finish-e, kényelmes, megbízható (szintén 10+ óra tartósság), tehát amúgy egy rendkívül jó alapozó, viszont az apró hámlásokat, amik szabad szemmel talán nem is láthatóak (mint esetemben volt), azt egyből láthatóvá teszi. Természetesen ez megfelelő bőrápolással korrigálható, és összeségében nagyon szeretem használni a fentebb említett okokból, így ez is helyett kapott a kedvenc-listán.

Szemhéjpúder kategóriában Natasha Denona Glam palettája volt hiánypótló a készletemben. A neutrális-hideg árnyalatokat tartalmazó paletta számomra tökéletes alkalmi sminkekhez, vagy éppen rohanós reggelekre. Őt is, mint az LE alapozót, a megbízható jelzővel tudnám értékelni, remélem érthető, mire gondolok. :sweat_smile:
Rajtam a tartóságával sincs gond (vásárlás előtt olvastam, hogy sokaknál ezen bukott el), bár majdnem minden alá a szintén kedvenc Pupa Made to Proof sticket használom.

Bevallom, kicsit “könyörtelen” rúzs-használó vagyok, abban az értelemben, hogy nagyon nagyok az elvárásaim: nem szeretem magammal hordani és újrakenni, így fontos számomra, hogy extra tartós legyen, ne kenődjön, és szépen kopjon, tehát vállalható legyen 8+ óra (benne foglalva az evést és ivást) után is. Érthető módon, ezt nem sok termék képes megugrani, azonban szerencsére mégis van rá példa: Lisa Eldridge Velvet rúzsai a hozzájuk tartozó Enhance and Define szájceruzákkal. Két árnyalatot birtoklok (Fawn, Blush lightly), de tervben van a bővítés. :blush: A fent említett elvárásaimat abszolút hozzák, reggel felkenem, este a maradékot lemosom, de ami a legfontosabb, hogy nem kell napközben aggódnom, hogy hova kenődött el, vagy egyenetlenné vált e -pont ott marad, ahova felkentem.

Természetesen nem minden nap van az embernek szüksége extrém tartósságra, van amikor csak egy könnyed, épphogy színt adó valamire vágyik. Ilyen napokon szintén Lisa Eldridge rúzsai kerülnek elő, csak a Luxuriously Lucent Lip Colour formulában. Két húzás és kész is, kellemes érzet az ajkakon, és még miután le is kopott, valójában akkor is marad egy nagyon enyhe réteg, amely színt az ajkaknak.

Csalódásokból is volt bőven, viszont azt egy másik alkalomra hagyom, így is elég hosszúra sikeredett ez a (kissé megkésett) bejegyzés. :woozy_face:

19 Likes